Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Hermann Róbert: Egy ismert-ismeretlen Kossuth-levél 1849-ből
Tiszafüreden vannak. Ezért visszafordult, s éjfélre Szentesre érkezett. Másnap itt, Szentesen azonban egy olyan hírt kapott, amely nemcsak lehangolta, hanem fel is bosszantotta. Előző este ugyanis egy két század dzsidás lovasból álló cs. kir. csapat jelent meg a Tisza túlsó partján fekvő Csongrád mezővárosában, Bruselle őrnagy vezetésével. Az osztag, miután élelmet rekvirált a lakosságtól, még az est folyamán visszatért Kiskunfélegyházára. Csongrád lakossága ekkortájt 12 000 fő fölött volt; Kossuth tehát úgy gondolhatta, hogy ha egy ilyen nagyszámú népesség nem áll ellent egy ilyen, viszonylag kis létszámú osztagnak, az csak a lakosság akarathiányának tulajdonítható. Holott a csongrádiak magatartásába belejátszott az is, hogy a két század lovas után közeledett Haynau főserege is. Kossuth azonban minderre nem gondolt. Úgy vélte, itt az idő, hogy a nép tegyen valamit a haza megszabadítása érdekében. Ezért aztán asztalhoz ült, s a következő dörgedelmet fogalmazta meg Csongrád lakosságának: [Csongrád városa közönségének a haza nevében parancsolom: 1- ször hogy az ellenség mozdulatairól Szentesre folytonos tudósításokat küldjön, miután lovas emberek által az ellenség mozdulatairól magának mindig biztos tudósításokat szerzett. 2- or] A csongrádi magyar nép becsületéről azon szennyet hárítsa el, mellyel tegnap meg lön fertőztetve, ti. hogy 200 ember merte Csongrádot megszállni. — Kisebb ellenséges csapatokat agyon kell verni. — Ez a legjobb mentség. [Ha a nép elhagyja maga magát, el fogja veszteni a szabadságát, s meg is érdemli, hogy elveszítse.] 3- or] Csongrádtól fel Jászberényig, Egerig, Pestig nincs ellenség. Keljen fel a nép háta mögött az ellenségnek — ott s most teheti a legjobb szolgálatot. — [Szemben az ellenséggel verekedni majd vitéz hadseregünk fog;] háta mögött a nép tegye kötelességét. Annyival inkább, mert 4-5 nap alatt Szegednél, remélem, ütközni fogunk, s ha Isten segít, győzelmesen; ekkor a nép feladata kiirtani a hazánk szent földjét megfertőztető ellenséget. [Görgei 40 000 vitéz magyarral Tokajnál átkelt a Tisztán, s felülről nyomja az ellent, míg mi alulról állunk elibe.] Éljen a haza, s élni fog, ha a nép csak 3 napig is bátorságot vesz magának nem meghunyászkodni, mint rabszolga a korbács alatt, hanem cselekedni, mint szabad férfiak. Kelt Szentesen, júl. 28. 1849. Kossuth Lajos országkormányzó (Magyar Országos Levéltár. H. 2. OHB-iratok. 66. doboz. Iktatatlan iratok, dátum szerint. Fényképmásolat.) S a felhívásnak meg is lett a foganatja. A levél július 28-án meg is érkezett Csongrádra, s a helybéli lakosság sietett is előkészületeket tenni arra, hogy Bruselle különítményét méltó módon fogadja, ha ez netalán visszatérne a mezővárosba. A mozgolódásról aztán Bruselle is hirt kapott, s július 29-én dél körül megjelent a városban. Állítólag kemény hangon követelte elő Kossuth levelét, s katonái „durva kihágásokat” követtek el „az utcai védtelen nép iránt”. Emellett a város nyolc előkelő polgárát, köztük a bírót letartóztatta, s túszként magával akarta vitetni. Már délután volt, amikor a Tisza túlsó partján, Szentes előtt az ott állomásozó honvédcsapatok tüzérsége néhány ágyúlövést intézett a Csongrá- don mutatkozó cs. kir. csapatokra. A lakosságnak csak ennyi kellett; félreverték a harangot, s egy szemtanú beszámolója szerint „négy óra tájon már azt láttuk, mint vágtatnak a házunk előtt rendetlenül a tarajos sisakú vasas németek kifelé a városból göröngyökkel hajigáltatva száz meg száz parasztlegény- és inasgyermektől.” A város szélén körbefogták a város polgárait kísérő lovasokat, lerángatták őket a lóról, s heten közülük a tömeg áldozatául estek. A csongrádiak azonban ezután megijedtek a saját bátorságuktól, mert sejtették, hogy Haynau nem fogja megtorlás nélkül hagyni bátorságukat. „Nem is gondolt most már senki sem egyébre, mint a szaladásra, a menekülésre. Hiába pörgött a dob a város dobosának 71
