Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Hermann Róbert: Egy ismert-ismeretlen Kossuth-levél 1849-ből
a nyakáról lógva, s hiába kiáltozta utcáról utcára, hogy minden fegyverfogható ember köteles visszaszögezett kaszával a város végére takarodni, különbeni főbelövetés büntetése alatt. Nem találkozott már senki, aki ennek a parancsolatnak szót fogadott volna, mert mindenkit a menekülés gondolata foglalkoztatott” — írja a már idézett szemtanú. így aztán a város lakosságának nagy része a Tisza felé vette útját, s igyekezett mielőbb átkelni a túlpartra. Mindössze néhányan maradtak a városban. Másnap pedig beigazolódott a menekülők előérzete. Haynau ugyanis egy egész dandárt indított Csongrádra; négy gránátoszászlóalj, némi lovasság és egy lovasüteg közeledett a városhoz. A megszálló csapatok akkurátusán hozzáláttak a város kirablásához. A tisztikar pedig — egy későbbi beszámoló szerint — Gyovai Jánosnak a nagypiac terén lévő kocsmájában gyűlt össze. „... ezek parancsolatjára egy akó pálinka a gazda pincéjéből felhozatván, a konyhába, a kémény alá helyeztetett s egy üstben meggyúj tatott; ezt a tisztek körülállván, papírt és kártyát dobáltak bele, zsebóráikat folytonosan nézték, midőn az égő anyag alkonyaikor teljes lángban volt, egy vödör vizet parancsoltak behozatni, melyet egyszerre az égő szeszbe öntvén, a láng a kéményen kitört, s mintegy 15-16 öl magasságra felhatolt. Úgy látszik, ez volt a jeladás a gyújtásra, mert azon percben, midőn a lángok láthatók voltak, a piacon összesereglett egész katonaság kezdett a városból kivonulni, s a bentmaradottak, leginkább lovasok, kis csapatokra oszolva a város különféle utcáin szétoszlottak, és minden 4. és 5-ik házra tüzet dobtak...” — írta 1866-ban Éder István csongrádi ügyvéd. A tűz néhány óra múlva a túlparton is látható volt, s az odamenekült csongrádiak „azért sírtunk, azért jajgattunk, mert mindnyájan arra gondoltunk, hogy jaj, ott, ahol az a nagy lángtenger látszik, éppen ott van a mi házunk is”. A várost megszálló lovasság egy része — Bruselle különítménye — közben megjelent az ágyúkkal a böldi révnél, s elkezdte Szentest lövetni. A városból erre kivonult egy fél század a 49. honvédzászlóaljból két ágyúval, s a tűzpárbajban egy ellenséges ágyút használhatatlanná tett, öt cs. kir. katonát pedig lelőtt. A tűzben Csongrád 39 háza leégett. Szerencsére szélcsendes idő volt, s így a tűz nem terjedt át mindén házra. A menekültek egy része már két nap múlva visszatért a városba. A megszálló katonaság még egy napig maradt, s aztán visszatért a fősereghez. Kossuth utasítása azonban a katonaság kezébe került. A szabadságharc leverése után Wilhelm Ramming von Riedkirchen, Haynau vezérkari főnöke közzé is tette azt német fordításban a Haynau nyári hadjáratáról szóló munkájában. Ez a fordítás került aztán bele Kossuth Lajos összes munkáinak XV. kötetébe is. Az eredeti dokumentum közzétételét azonban nemcsak ez indokolja, hanem az is, hogy a német fordítás kihagyásokkal közli a magyar nyelvű eredetit. Ezeket szögletes zárójellel jelöltük. Csongrád sorsa arra mutat, hogy — minden utólagos spekuláció ellenére — a népi ellenállás nem volt alkalmas az ellenség előnyomulásának megakadályozására. Az ellenség az ilyen akciókat kíméletlenül megtorolta, s hasznuk nem állott arányban az elszenvedett megtorlással és áldozatokkal. Jegyzetek A kormány június 27-ei kiáltványát és Kossuth július végi útjának dokumentumait közli: Kossuth Lajos összes munkái XV. k. Kormányzóelnöki iratok. Szerk. Barta István. Bp. 1955. 602-606. és 780-791. o. Váry Gellért szemtanúi beszámolója: Emléklapok Csongrád múltjából. Facsimile kiadás. Szeged, 1974. 38-48. o. és a vonatkozó részt közli Tóth Gyula szerk.: Küzdelem, bukás megtorlás. Bp. 1978. 537-540. o. Éder István beszámolója: Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867. II. k. 258-259. o. Beszámoló a böldi révnél történtekről: Blazovich László szerk.: A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig. Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv. Szeged, 1985. 354. o. A történtekre ld. még Szeremlei i. m. It. k. 257-258. o. és Wilhelm Ramming. Der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer 1849. Pest, 1850. 295-297. 72
