Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Füzi László: Sándor Iván köszöntése - hatvanadik születésnapján
Sándor Iván köszöntése — hatvanadik születésnapján lvasóink immár egy éve olvashatják lapunkban Sándor Iván esszésorozatát a nyolvankilences esztendőről. A véletlen hozta úgy, hogy éppen a tizenkettedik (de nem az utolsó, hiszen az összefoglaló tanulmány még megjelenésre vár) részt közreadó számunkban köszönthetjük a 60 éves szerzőt. Ilyenkor a pálya egészéről illene szólni, s hogy most mégsem ezt tesszük, azt éppen az említett véletlen magyarázza. Számunkra van annyira fontos ez az egy esztendőn át megjelentetett sorozat, hogy az ünnepi pillanatban erre figyeljünk. Annál is inkább, mert ez a nagy-esszé az életút alaptörekvéseit is pontosan jelzi. Arról talán nem kell szólnunk, hogy a nyolcvankilences esztendő milyen sorsfordító szerepet játszott a magyarság és Kelet-Közép-Európa népeinek életében. Azt viszont meg kell említenünk, hogy Sándor Iván mennyire felkészülten érkezett az esztendő küszöbére, amikor is vállalkozásába belekezdett. „Mi ma a legfontosabb? — kérdezte A múlt megvilágítatlan jelenetei című írásában. — Az — válaszolta —, hogy a történelem átvilágítatlan »képeinek« egymásra rétegződési folyamatát egyszer végre meg kellene szakítani. ... az újabb nemzedékek számára — jó ideje ők jelentik a többséget — meg kellene találni azt a jelen idejű pontot, ahonnan úgy lehet a feloldatlanságok és megvilágítatlanságok kétes örökségét a mába »beemelni«, hogy minden tisztázó erő a mostra irányuljon.” Az elmúlt években, az idézett mondatok leírása óta Sándor Iván Németh László és Bibó István gondolkodását vizsgálta, azt, amit az ő gondolkodásuk a ma számára tanulságként tartalmaz; számba vette a lepergő nyolcvanas évek sajátosságait, a változás döntő évének kezdetén pedig elkezdte az esztendő történéseinek elemzését. Sokszor éreztük úgy az elmúlt év során, hogy a gyors változások a kéthónapos átfutással megjelenő részek érvényességét is megkérdőjelezhetik. Nem történt így, ez az elemző legfőbb érdeme, aki pedig újraolvassa a sorozat egészét, az érezheti az elemzések hitelességét is. Ez a munka nem az aktualitások felől nézve nyeri el az értelmét, jelentőségét az adja, hogy a folyamatokat, a mélymozgásokat tárta fel. (Zárójelben itt jegyezzük meg, éppen ez indított bennünket arra, hogy Sándor Iván munkáját a Gondolat Kiadóval közösen könyv alakban is megjelentessük. A könyv várhatóan a könyvhétre lát napvilágot.) Sándor Iván hatvanadik születésnapján szólnunk kellene még szépírói munkásságáról is, arról a szerepről, amelyet regényei a modern magyar próza kialakításában betöltenek. Most nem tesszük ezt — bizonnyal lesz még alkalmunk rá. A 60 éves Sándor Ivánnak közös munkánkra emlékezve kívánunk erőt, kedvező közállapotokat, s új, sikeres vállalkozásokat. Fűzi László 44
