Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő - 12. Karácson hava)
a sorrend itthon sokak előtt népszerűtlen? Bodor Pál közbeszólása: de ez az igaz sorrend. Mészöly (mosolyog): a politika mindennapos erotikáján túl messzebbre kell néznünk. Másnap Király Károly Kolozsvárott: máris jelentkeznek a nacionalizmus jelei mindkét oldalon. Ha nem lesz teljes egyenjogúság, újra ellenzékbe vonulok. Nincs más út: diófákat kell ültetni. Talán évtizedek múltán kilombosodhatnak. 9. Emlékek. 1. 1984 ősze, Emke aluljáró, Csurka jön. Megállunk. Csurkával nem könnyű beszélgetni. (Most még nehezebb. Régen beszéltem vele.) Hallgat, néz. Igaz, én sem nyílok meg könnyen. Szépen megírtad, mondom végre. (Az erdélyi magyarság szörnyű helyzetét az egyik vitájában.) Te is jól megírtad, mondja. (Gondolkoztam róla én is az egyik folyóiratban.) Megyünk tovább más irányban. Restellem magam. Valami szégyenérzet tölt el. Már előbb kellett volna írnom a zsidósorsot ismétlő erdélyi magyarságról. — Emlék 2. 1988 tavasza. Sütő András hív telefonon (Pestről). Csak annyi, mondja, hogy köszönöm a kézszorításodat az Alföldben. (Az Auschwitz-drámája ürügyén írtam a kommandók századáról és Erdélyről.) Újra a zavar: könnyű nekem itthonról. Most is ezt érzem a televízió előtt. Habár . . . Nemrégiben képzeletben bejártam azokat az utcákat, kapualjakat, országút-kanyarokat, barakkokat, egyetemi lépcsőket, ahol az életem veszélyben volt. De más visszaidézni, és más benne lenni. Ami Romániában történt, az egész tizenöt milliós magyarság jövőjében mérföldkő (lehet). Hogyan megy majd végbe ugyanez Örményországban, Azerbajdzsánban, Moldáviában, Grúziában, akár Ukrajnában? Tőlünk távolabb, de mégis nem hatás nélkül a kontinensre. Mit kell még Európának végigélnie és egyensúlyban tartania, hogy kiformálja jövéjét? 10. Mégis: a jövő bennünket körülvevő — egész Európára érvényes — abszurd realitását fogalmazta meg Végei László, amikor azt írta, hogy uralkodó kell legyen a kisebbségi lét, mint autentikus lét. Azt hiszem, a minoritások (nemzetek, etnikumok, vallások) szabadságfokozatai fogják mérni-minősíteni az emberi szabadságjogok helyzetét, a demokráciákat. 11. Éjfél elmúlt. Lezárom (a holtak képével) a televíziót. Megjelent Beckett rövidpróza-gyűjteménye: Előre vaknyugatnak. Belelapozok a Halott a képzelet képzeld című írásba. „Életnek semmi jele, mondod, ki bánja, annyi baj legyen, a képzelet nem halt meg még, dehogynem meghalt, jó, halott a képzelet, képzeld. Szigetek, vizek, kékek és zöldek, egy villanás és máris vége, végtelenül, kihagyni. Mígnem fehér a fehérségben minden, a rotunda.” A századvég európai kultúrájának színe ez a fehérség. Ezt a rotundát nem metszették ketté falakkal, vasfüggönyökkel nyugatra és keletre. Halott a képzelet? Ha Európában már senki, de a kelet-európai ember még álmodott. Pontosítható az ok, miközben összekeveredett álom és illúzió. Persze ez zsákutcás freudizmus. Megválaszolásra váró kérdés: mi történik most az egyénben; a legbensőbb rétegben, a képzelet-, az álom-, az illúzió-világban? Mi ülepedik le? A feltámadó képzelet? A feszültséget tartósító álom? A salakos illúzió? 40
