Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 3. szám - Varga Imre: Egészen más; Tavaszi csillaguk; Tékozló; Archaikus; Egy ami jó, ami teljes (versek)

Tékozló

Sokat tékozoltam. Mert csak magamnak! Énnekem! Telhetetlen bújt bennem a halál. A mohósága: kell-s-nem. Kitártam, s lám: arcomra nyúlt az ablak.

S itt-ott befalazva ebbe a merev magányba dombok, hidak, városok, kulcsok, szoknyák, lányok, házsorok.

Amit néztem és fogtam, nem volt jelen;

szavak, szagok, izek; s elócskult a nyelv. Mind a múlt volt, nem ami lehetne (a sarki kübli emlékkel egyre telt),

s voltam mint mások, magam fegyence. Most visszatértem. A ház fehér. Ragyog. Énbennem van már. És benne ö vagyok.

Archaikus

Újszülöttben én vagyok, én, az ősi. Vénben az örök fiatal vagyok én. Vízben a tűzláng, lobogásban meg én a sötétség.

Meghalóban csöpp csecsemő sírása. Tisztaság, jóság vagyok a latorban. Gyöngében erő, finom szív a vadban. Nézd meg az arcom.

Mielőtt lettem, én akkor voltam már. És ha elmúlok valaha is: vagyok. Körvonalaim örökös pont körül zúgva forognak.