Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nemzeti költő: avagy: a Nagy Kompromisszum (Fantáziajáték három felvonásban elő- és utóképpel I. rész.)
is. Férjeink kiváló európai férfiak voltak, édesem ... Mi már csak özvegyek maradhatunk, de megszégyenült vénlányok soha... Ó, szegények! ( Könnyeznek.) (Berohan Pjotruska.) Pjotruska: Jönnek! Porfelhő! Jönnek! Porfelhő! (Kirohan, ők is mind. Néhány pillanatig üres a szín. Kintről most hangzavar.) Hangjaik: Iván Ivanovics! Alekszander Alekszandrovics! Apám! Apám! Lányom! Natasa! Nyinocska! Droszida! Maruszja! Pjotruska! Mitrofa! (Jönnek valamennyien, leghátul Patvari, mint akit csicskásnak véltek. Kis csend. A hazatértek az otthon varázsának adóznak.) Artjonov: Hála a teremtőnek! Hála Szent Vlagyimirnak, Krisztusom! (Keresztet vetnek.) Hazajöttünk! Csend! Egy szót se! Panasz ne legyen többé! Kuznyecov: Ó, a Kazáni Szent Szűz áldja meg az otthont! Artjonov: Igen, lányaink: az otthont! Lennétek csak távol sokáig — s akkor Barguzin se lenne többé idegen! Többé ne halljak nyavalygást, hogy ez a világ vége. Nem, az a világ vége! Ott. (Arra mutat.) Maruszja: Kedves hazatértek, terítve van! Droszida: Mondtam Maruszjának, ne főzzünk kétfelé ... (Most Patvari végre elhatározza magát. Letérdel, megcsókolja a földet. Azok mereven nézik.) Nyinocska: Igaz is, még nem ismerünk mindenkit... (Kissé kacéran villan szeme Patvarira.) Az úr szintén német? Artjonov: Én bolond! Be se mutattam. Oroszul is tudogat és perfekt német... Natasa: És mit csinál ez a perfekt német ott lenn a földön? Patvari (kászálódik): Megcsókoltam őseim földjét... Mert e vidékről is jöttünk talán ... a mi földünk is ez ... Droszida: Na, ha ezt cár atyuska hallaná. (Öngúny.) Artjonov (hogy elejét vegye): A lányaim... Nyinocska, Droszida és Natasa — a legifjabb virágszál! (Megsimogatja őket közben.) Kuznyecov (sebesen, mint aki nem akar lemaradni): És az én Maruszja lányom! Maruszja (röstellve a mohó apát): Ő már nem eladó, mint a kis Natasa ... (A lányhoz.) Látod, nemrég azon keseregtél, milyen óriási a cár atyuska birodalma, mégse jön ide egy igazi férjnek való ember! Natasa: Nem igaz! Csak azt mondtam, hogy jobb lenne egy kicsiny országban élni, ahol mindenki ismeri egymást! Maruszja: Kérd meg cár atyuskát, hátha lemond a sok mongolról, meg a többiről. Kuznyecov (mint aki félti a jó benyomást): Ezek a szorgos és derék népek ősidők óta hozzánk tartoznak, hanem elég legyen ... ez az úr ... Artjonov (észbe kap) Az úr magyar ... És szólítsátok ezután Patvarovnak! Pjotruska: (megragadja Patvari kezét): Ó, a magyarok! Hallottam ám róluk! Jó katonanépek, lovasnemzet, nagy sarkantyúpengetők! (Mutogatja.) Mitrofa (halkan) .-Pjotruska! 30
