Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 2. szám - Vekerdi László: Európa változó őstörténete

esetre a mezőgazdálkodás Európában önálló, önellátó de önmagukat nem föltétlenül mindig fenntartani tudó kicsi közösségek tartósan önfenntartó hálózatát hozta létre, függetlenül attól, hogy az új létfenntartási technológiával együtt új nép- és nyelvcsalád is érkezett vagy se a földrészre. Barker úgy véli, hogy a parasztok Európáját az itt lévő gyűjtögetők-halászok-vadászok utódai népesítették be, akik kétségkívül vettek át Délnyu- gat-Ázsiából magvakat, állatokat és módszereket, de maguk is nemesítettek és háziasítottak részben itteni fajokból, és például a tejtermékek készítését valószínűleg önállóan fedezték fel Európa több régiójában is.

Nem mintha Barker ezeket az első európai parasztokat és utódaikat valami nagy újítóknak tartaná. Ellenkezőleg, nagyon is konzervatívoknak képzeli őket, akik mélységesen bizalmatlanul tekintettek mindenféle változásra és nem marad erejük kisérletezésre. „A régi mezőgazdálkodásban — idéz nagy egyetértéssel B. H. Slicher van Bath középkori mezőgazdaságtörténetéből — igen korlátozottak voltak a lehetőségek.” Komplex kölcsönös függőség kötött egymáshoz terményeket, állatokat és embereket, és „nagyon jó ok kellett ahhoz, hogy az emberek változtatásra szánják el magukat, hisz a változás könnyen ronthatott a sorukon. Túl szűk volt a rés siker és bukás közt ahhoz, hogy fölösleges próbálkozásra gondolhassanak, vagy eszükbe juthassanak afféle rózsás spekulációk, amilyeneket kényelmes egyetemi tanszékeken ülők tulajdonítanak ma nekik.” A gyönge technológiájú mezőgazdálkodás ésszerűen soha nem a lehetőségek, hanem a kényszerek irányába mozdul el.

Ezek a kényszerek azonban az ökológiai adottságok és a változó klíma függvényében nagyon változatos mozaikot eredményezhettek, helyenként kiugró sikerekkel. Áttörhető volt még az elégtelen trágyázás — gyönge termés — szűkös takarmány — kevés állat — elégtelen trágya ördögi köre is, „például több állat tartásával, ha fölös legelő állott rendelkezésre, vagy különféle talaj erőmegújító eljárásokat kombinálva, vagy új technológiákkal, amelyek több föld megművelését tették lehetővé.” Barker úgy véli, hogy az új technológiák jó része helyi eredetű volt, európai. A régészek többsége azonban Andrew Sherratt nézete felé hajlik, aki szerint Mezopotámiából kiindulva söpört végig Európán az i. e. 4. évezred végétől kezdve az i. e. 3. évezredben egy újfajta, intenzívebb mezőgazdálkodás nagy hulláma.

Sherratt — nem kis mértékben magyar régészek, kivált Bökönyi Sándor kutatásai alapján — azt a mélyreható változást vázolta egy 1981-ben megjelent nagyhatású dolgozatában, amit a háziállatok — Bökönyi kifejezésével szólva — „másodlagos hasznosításának” a felfedezése tett lehetővé. Az egymással interferáló és egymást erősítő másodlagos hasznosítások (ökör- illetve lóvontatás, ekés földmívelés, gyapjútermelés, tejtermékek, lovaglás, nomád pásztorkodás) gyökerestül átalakították a mezőgazdálkodás lehetőségeit és a parasztok életét; új foglalatosságok keletkeztek, és új, az addiginál mérhetetlenül differenciáltabb munkamegosztás teremtődött, a felhalmozás, a gazdagodás, a rétegződés, a presztízskultusz, a hatalom merőben új lehetőségeivel. Sherratt „Secondary Products Revoluti- on”-ról beszél, és jórészt ennek a forradalomnak tulajdonítja az i. e. 4. évezred Mezopotámiájában lejátszódó hatalmas változásokat. Ám Sherratt képzettsége szerint az európai régészet specialistája, és sokkal inkább ezen a területen hatott azzal a hipotézisével, hogy ez az egész nagy szocio-ökonómiai komplexum, ha részeiben, ha tán degradálódva is, de végigvonult az i. e. 3. évezred során egész Európán.

Nem mindenki fogadta persze el Sherratt téziseit; láttuk, hogy Barker például a tej hasznosítását független európai felfedezésnek tartja, és ugyanígy vélekedik a gyapjútermelésről. „Ami a Balkánt és a középső Duna-medencét illeti — írja —, nyilvánvalónak látszik, hogy itt jóval a harmadik évezred előtt folyt már tej- és gyapjútermelés, és marhát is használhattak vontatásra (beleértve a túróeke húzását), ha nem is nagy mértékben. Az azonban kétségtelen, hogy a harmadik évezred a rendszeres és kiterjedt állati szállítás megjelenési ideje Európa eme részein: lócsontok először a badeni kultúra sírjaiban gyakoriak, két badeni temetés tartalmaz ökör-párt, és sokhelyütt találtak négykerekű kocsimo- delleket magyarországi temetkezéseken és településeken (Bökönyi, 1951, 1974; Kalicz,

91