Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 2. szám - Vekerdi László: Európa változó őstörténete

1963; Korek, 1951; Fig. 40). Ehhez járul a juh-kecske pásztorkodás szemmel látható jelentőségnövekedése a harmadik évezred során, valamint a badeni és az ezero kultúra kerámiájában új ivó és öntő edények megjelenése, amelyek direkt tej és tejtermékek számára kitaláltaknak látszanak, bár egynémelyikükben bort is importálhattak a Mediter- ráneumból. »The association of drinking and driving evidently began at an early stage in their history”

Akár egészében Mezopotámiából terjedt el, akár részben helyi fejlődés eredménye volt, a „Másodlagos Termékek Forradalma” vagy szerényebben szólva a háziállatok sokféle másodlagos hasznosításának fölfedezése mindenképpen alapjaiban alakította át Európa mezőgazdálkodását, s ezen keresztül a földrész egész életét. „A nagy törés — írja egy kiváló és bizonyos értelemben Piggott két évtizeddel régebbi művét felváltó kézikönyv — nem ott van, ahová a Három-Kor-Rendszer eszköztechnológiai beosztása helyezte, hanem jó egy évezreddel korábban.” Ebben a periódusban (i. e. 3200-2300) a mérsékelt égövi Európa „különböző időben és különböző helyeken jelentős szocio-ökonómiai változásokat élt át, ha nem is a mezőgazdaság két és fél évezreddel korábbi elterjedéséhez foghatókat. Ezek a változások számos szférára kiterjedtek, beleértve a megélhetést és a települést, a társadalmi szerveződést és az ideológiát, s végül a fémmívességet.”

A változások egyik centruma vagy legalábbis fő transzformátorállomása a Balkán északi része és a Kárpát-medence volt, amint Barker fentebb idézett hivatkozásaiból is látható, amelyek különben azt is mutatják, hogy a honi régészet, töretlenül folytatva nagy hagyományait, jócskán kivette a részét a régió régebbi jelentőségének a föltárásában is. Kicsi pátosszal tán azt is mondhatnók, hogy a magyar régészet egyik nagy korszaka találkozott itt a Kárpát-medence nagy prehistorikus pillanatával.

A mezőgazdálkodás intenzifikálódása, amely a háziállatok másodlagos hasznosítását követte, végighullámzott egész Európán, s bár nagy vonásai megegyeztek, a helyi adottságok szerint számtalan variációban jelentkezett. A zsinórdíszes kerámia, a tölcséres szájú edények, a harang alakú edények a maguk számtalan variánsaival ha nem is jelentenek többé egy-egy egységes „kultúrát” vagy pláne „népet”, jelzik egy-egy szokás vagy szokás- rendszer többé-kevésbé általános elterjedését egymással kapcsolatban álló települések körében. A kapcsolat természetéről természetesen a cserepek semmit sem árulnak el, de a közös sírokat felváltó egyéni sírok, a gyakran igen gazdag és olykor állatcsontokat is tartalmazó sírmellékletek, a számos település körül megjelenő védősáncok, palisszádok, árkok, s végül a sírokba tett bronzfegyverek és bronzékszerek mind arra utalnak, hogy az önellátó és egymás kisegítésére berendezkedett falucskák hálózatát fokozatosan harciasabb társadalmi berendezkedés váltotta fel, a kicsi települések élén jómódú elittel, akiknek a vagyonát a szükségleteiket messze meghaladó állatállomány jelenthette, rangjukat pedig a díszesen fölszerszámozott ló jelezhette. „Ahogyan az eke — írja Barker — korrelációban állott a mezőgazdaság expanziójával, úgy felel meg a lovaglás egy jól definiált elit kialakulásának, akiknek (akárcsak ma) a hátasló ugyanúgy a presztízs óhajtott szimbóluma volt, akár a ruházkodás és a felszerelés bizonyos stílusai.”

Az ekével való szántás, ellentétben az addigi kapás földműveléssel, amely a nők munkaköre volt, egyébként is a férfiak jelentőségét növelte; etnográfiai-anthropológiai analógiák alapján feltehető, hogy ezzel együtt előtérbe került a származás és az örökölhető földtulajdon szerepe. „A mérsékelt égövi Európában az i. e. harmadik évezred során megteremtődtek a feltételek a földért való növekvő versengésre (mihelyst a populációk növekedésével szűkibe került a megművelhető föld) valamint »az efféle viszonyulások kialakulására mint úr és szolga, földtulajdonos és bérlő viszonyulásokér amelyek léteznek Eurázsiában, de nem fekete Afrikában« — idézi Barker az etnológus Jack Goody-t, és hozzáteszi —: és amely viszonyulásokra nagy valószínűséggel következtethetünk az i. e. első évezredbeli Európa számos helyén.”

Az i. e. első évezredben persze növekvő mértékben eligazítanak a szaporodó görög és római források, s nem is csak úgy, hogy híradásaikkal és leírásaikkal megkönnyítik a mérsékelt égövi Európa régészeti adatainak az értelmezését, hanem azáltal is, hogy saját

92