Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig. (A nyolcvankilences esztendő. 11. Szent András hava) (esszésorozat)
figyelem helyén a harmad-negyedrangú kérdések fölötti marakodás. Mészöly könyve (életműve) ennek a dilemmának a legmélyére hatol, amikor a szembené- zést-önszembenézést, a közös gondolkozást, a maga megméretését, a vallomást, a meditációt érzelmi-logikai-erkölcsi centrumba helyezi. Az néz itt mindvégig szembe önmagával, történelmi fordulók hétköznapjaival („az eszköz mindig maszk marad, s nem kiiktatható”), aki azok közé tartozik, kiknek a legkevésbé volna — közülünk — önmagával szembenézni valója. („Játszunk. Jószerivel belehalunk . . . vagyis sok a dolgunk még és nélkülözhetetlen. Áldassék ráfogás és tévedés. így múlnak a napok az íróasztal mellett.”) Aki számára az íróasztalnál múló napok így múlnak, annak hiteles a szava, amikor a tágabb, közös univerzumunkban járva, egyik legújabb írásában így kérdez: „mit kezdjünk a Habsburg- monarchia dagálya után visszamaradt apályos partjaink lopva-túlélő csigáival- bigáival? Mit a fasizmusba, holocaustba torkollott német birodalmi gondolat máig nem rendezett utóhatásaival? Mit a világpolitikai tragédiába is átbillenhető orosz-szovjet birodalmi gondolat politikai és emberjogi anakronizmusával?” Négy asztali értekezés, írja Mészöly a könyv kezdőciklusa elé. Közös meditáció, közös önszembenézés, közös megvallása a korbűnöknek. Együtt ülünk az asztal körül a századvég lakói, lehajtjuk fejünket, hogy felemelhessük. A négy esszé ugyanazzal a mondattal zárul: „Későre jár, barátaim; már bontják az asztalt.” Amit akár értelmezhetnénk a hetvenedik esztendő felé haladó „ősz atléta” némileg nosztalgikus szavainak, holott. . . Amiről itt egy esztendeje parlagibb szavakkal beszélünk, azt olvassuk ki Mészöly confessiós ^raóma-gondolatából. Nem (csak) személyes időnkben, de a korszakórán Jár későre; nagy váltás okán bontják azt az asztalt. Változik-e közben valami abban, hogy asztalbontáskor figyelmet kapnak azok a művek, gondolatok, teljesítmények, amelyek a korszakforduló megértéséhez, a hosszan elhúzódó személyes, társadalmi és léttani válság enyhítéséhez próbálnak támpontokat adni? Hallom válasz helyett a csöndet. 1989. november ( Folytatjuk ) 35
