Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig. (A nyolcvankilences esztendő. 11. Szent András hava) (esszésorozat)
tulajdon”. Ugyanakkor: mindent valóságos piaci áron kell adni-venni; az állami szektor magánkézbe való eladását hitelrendszerrel kell segíteni; külföldi tulajdonos számára csak úgy engedhető az eladás, ahogy a nemzeti érdek megkívánja; az értékesítésnek a legszélesebb nyilvánosság előtt kell lefolynia. Ily módon legalább egy-két évtizedre kétszektoros, duális gazdaság alakul ki. Az állami szektor részaránya csak fokozatosan csökkenthető, következetesen kell liberalizálni a magánszektor működését, de „a fejlődés csak fokozatosan mehet végbe és hosszú időszakot vesz igénybe”. A stabilizációs műtétnek, amit Kornai kidolgozott, alapja az infláció leállítása, ésszerű árak kialakítása, a költségvetés egyensúlyának a helyreállítása, a hiánygazdaság felszámolása. Várható hatása, az ő elképzelése szerint az, hogy néhány területen aránylag gyorsan kézzelfogható eredményeket lehet elérni. „Az emberek torkig vannak az örökös apró változtatgatással és a velük járó bizonytalanságérzettel. Azt hiszem, el lennének szánva arra, hogy vállalják egy radikális műtét kockázatát. Még ha a műtét átmenetileg traumával, az eddigi helyzet felborulásával, átmeneti zavarral jár is, legalább utána igazi rendhez, nyugalomhoz, lecsillapodáshoz vezet.” Kornai belekalkulálja stabilizációs műtétébe a feszültségforrásokat (bérkérdések, munkanélküliség, elszegényedés) és a politikai feltételeket is. Ezek között nemcsak az erős, a koalíció technikáját bölcsen kitanuló új kormányzat szerepel, hanem mindvégig azok a feltételek is, amelyeket ez a Napló is hónapok óta így próbál összefoglalni: szembenézés a gondolkozási hibákkal, kísérlet arra, hogy ne a másod-harmadrendű kérdésekre fecsérlődjenek el az energiák, komplex közelítések és szakszerűség a politikában is. Lengyel László Benedek Elektől vett ars poeticája mellé írhatjuk Kornai könyvének zárósorait: „Nincsenek illúzióim: tudom, hogy milyen sok erő hat a javasolt elgondolások megvalósítása ellen . . . Azért váltok egy tanulmány erejéig szerepkört, mert egyedülálló a történelmi alkalom . . . Szeretném azt remélni, hogy ezt az esélyt nem szalasztjuk el.” így erősíti föl egymást a két gondolkozás és teljesítmény. (Későre jár,- bontják az asztalt.) Mészöly Miklós a sűrűsödést bennünk és körülöttünk (mint egymástól elválaszthatatlan, egymást erősítő közösen követhetetlen, ám mégis üldözőbe vett individuális és korhelyzetet) együtt figyeli. Láthatjuk: ahhoz, hogy az új tényekkel, mint a létuniverzum jelenségeivel szembesülhessünk, továbbá, hogy fogalmainkat a személyes-históriai-metafizikai változások egészében alakíthassuk ki, és a nyelvet ehhez a komplexicitáshoz formáljuk, — a gazdag jelenségburjánzáshoz hasonló — gazdagon burjánzó szellemi univerzumot kell létrehozni. Nem tudom, foglalkoztatta-e Mészölyt Hamvas gondolatsora, végiggondolásaiban sokféle rokonságot fedeztem föl. Amit Hamvas a kivételes idő egyetlen ponttá való sűrűsödéséről mond, azt Mészöly az elképzelésnek a világegyetemében megtörténő valóságáról beszélve így közelíti meg: „Szilárd pont besűrűsödé- se a semmibe.” Ami: „már szárazföld, kinő az első fű. És tükörként hat. A fűben megpillantja magát a szem, a szemben a fű. Kezdődik a játék, a pokol, a mesterség, a mise.” Ez a sűrűsödési pont (az új kötet címe): a pille magánya. Amelyben megszületik 33
