Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Visky András: Így látlak; a régi mesterek (versek)
a régi mesterek a kezdeteknél bölcsebb lehetsz-e? mikor még lobod alá tapostad az ösvényt, a fákat a befele világító érceket? s a lélek gazdagabb-e most, a tudással, mely metszi a sort vagy higgadtan válogatja a roppant hasonlatokat, vár és figyel s már nem indul el az egyetlen egyért a kilencvenkilencet odahagyván, nem fordul el s kiált üresen? körülötted van mind a száz, s amit megismertél bizton eligazít, előbb, ha szóltál, üvöltés volt, s te voltál az, s ami lett, nem tudtad egykönnyen elnevezni, hiszen a névtelen nevét viselte, az égből valamit, s valamit a halálból, akár a kő vagy az örök életű szekerce. mily erős a lélek, ameddig gyenge! üvölt, előrángatja a mélyből a verset s ereje nincs megfutamodni, és mily igénytelen, ha a teljességet éli! akár a régi mesterek! és milyen nyugodt a létezése mégis, önmagát nem szemlélheti mert nem különálló, nem választ, valami megragadja, reggel ragadományt szerez, este zsákmányt oszt, a többi zuhanás, keserű hősiességgel mérlegelsz, keresed a lépegető köveket, lábod alá taposod az ösvényt, a fákat, a befele világító érceket, de a régi mesterek, reggeli nedves köpenyben ahogy a gyerekekért lehajolnak és tovább mennek azután 25
