Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Nagy Miklós: Bölcs és balga őseink - Szabolcsban (Margócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái)

között pontosabban kijelölni. Úgy véltem, hogy az anarcsi költőnő kevésbé eredeti, mint Komjáthy meg Reviczky, szűkebb a tárgyköre, többet ismétli önmagát. Czóbel Minka időnként éppúgy Arany-tanítvány, akár Kiss József, csak épp hiányzik belőle amannak fölényes technikája, versszerkesztő készsége, sajátos társadalmi helyzetképe.

Itt és most nem a régi vita folytatása a cél. Margócsy József kiváló munkájából minden eddiginél (pl. Kis Margit biográfiájánál) jobban megismerhetjük az anarcsi környezetet, a poéta külső életét, s ebből következtethetünk lelkivilágára, s valami keveset megsejthetünk irodalmi elszürkülésének okaiból.

Mindenekelőtt, az itt közölt anyag hozzásegít a félreértések, túlzások két jellegzetes tömbjének felszámolásához. Az egyik Czóbel Minka neveltetésére, a fiatal éveiben szerzett műveltségre vonatkozik. Pór Péter 1974-i utószavát, Kis Margit újabb könyvét (Nyíregyháza, 1980) lapozva azt hihetnők, hogy az első kötetét 1890- ben közreadó Minka szenvedélyes kékharisnya, aki Párizsban tanult a Sorbonne-on, kisujjában van Baudelaire, Verlaine vagy a parnasszisták lírája. Holott 1890. május 5-én keletkezett levelében leplezetlenül bevallja Justhnak: „Szörnyen tudatlan voltam a francia literaturában, az egy Moliéret kivéve nem olvastam 10 olvasásra méltó szót; a modern irodalomból pedig éppen csak selejtes, cukorvizet: fiatal lányoknak valókat”. Külföldi rendszeres egyetemi tanulmányainak ebben az összeállításban semmi nyoma, a felvázolt anyagi nehézségek miatt Czóbelék nem is vállalhattak volna ilyen terhet magukra; örültek annak, hogy a fiútestvér, István korábban hallgatott néhány szemesztert Zürichben s egyebütt.

Hosszabb franciaországi utakra 1900 után került sor, ekkor valóban megfordult a híres egyetemen, hallgatta néhányszor Lemaitre-t. Ez idő tájt már inkább újságírással foglalkozott, mindössze egyetlen jelentős verskötete volt hátra: Az erdő hangja (1914).

A költőnő pártában maradásának oka, körülményei újabban erősen foglalkoztatják a kutatást. Weöres Sándor határozottan kijelenti róla: . . . gazdag [!], csúnya, mindinkább magába zárkózó, szeszélyes vénkisasszony volt...” Ámde csúfságát hitelesen nem igazolja semmi, s ha lett volna hozománya, bizonyára a kérők se kerülik el. Egyről mindenesetre tudunk, Olgyai Viktorról, a festőről, aki 1895-ben lobbant szerelemre a nála 15 évvel idősebb leány iránt. A szakítás okáról a művész 1924-es és 1926-os leveleiből következtethetünk: bennük — Margócsyt idézve (343.1.) — azt olvashatjuk, hogy a grófi eredetére büszke kisasszony elutasította a kezdő festőt („a kis piktort”). Ez lehetséges. Mégis, tisztában kell

lennünk azzal, hogy Czóbel Minka 1895-ig már kétszer érzett mély vonzódást rangban teljesen hozzáillő férfi iránt. Kis Margit jól megalapozott föltevése szerint gr. Forgách László a választottja, aki 1876-ban Minka egyik közeli barátnőjét vette feleségül. Eleve reménytelennek mutatkozott Justh Zsigmonddal való kapcsolata: a súlyos tüdőbajjal küzdő (egyébként 8 esztendővel fiatalabb) író nem is gondolhatott házasodásra. A költőnő versei (kivált a Donna Juanna c. verses dráma) arról tanúskodnak, hogy eredendően idegenkedett a testiségtől, szexualitástól. Ilyen alkattal, az ismertetett csalódások, tiltások után rangkülönbség híján is kiadta volna az útját Ol- gyainak . . .

Dukai Takách Judit még színvonalas, korszerű életművet alkothatott falusi magányában: nyolcvan évvel későbbi utódja már keserűen át- érezte a vidéki környezet visszafogóerejét. Nem csoda! Az ő Berzsenyije — Justh Zsigmond — hamar meghalt, másfelől a főváros szellemi súlya mérhetetlenül, (mondhatnék: egészségtelenül) megnőtt addigra. A levéltári gyűjtemény jól bizonyítja, hogy a szűkebb-tágabb család írásra biztatta Minkát, alig hihető azonban, hogy költészetének merészebb hangjai megértésre találtak. Mit mondhattak Mándokon, Berkeszen, Kisvárdán pl. a Donna Juanna kiélezettebb jeleneteiről, amelyeket a Politikai Hetiszemle — ez a nem is jelentéktelen folyóirat — ekként jellemzett 1900- ben: „szenvedélyes kifakadás a nemi szerelem ellen. Egy beteggé finomult szűzi leánylélek vádirata a természet örök törvénye ellen.”

Jól tudjuk, hogy a kevéssé vájtfülű olvasót elsősorban a tárgykör, a köznapi értelemben vett téma vonzza vagy rettenti el a költeményt kóstolgatva. Az erdő hangja (1914) című gyűjteményének egy-két darabját így villantja fel Pór Péter: „a meseerdőben egy üreges szemű király bolyong (...) egy majom megerőszakol egy halott leányt, egy asszony életét csak kék napernyője és egy széttaposott fejű kígyó idézi”. Pihenést, ki- kapcsolódást, idillt bizony nem ígért mindez, kivált, ha tudjuk, a versbéli majom egy holt apácával kívánt szeretkezni. Nyilván felháboríthatta a bizarr életkép a plébános avagy tiszteletes urat csakúgy, mint a megye „szebblelkű hölgyeit”.

Az sem tetszhetett az egyházi embereknek, hogy Czóbel Minka alkotásaiban Jézus, Buddha meg Pán egyenrangú istenségként szerepelt. Kis Margittól tudjuk (1980-i könyvéből), még 1941- ben is „kissé riadtan fogadta azt a kívánságot”, hogy a La migration de l’áme (A lélekvándorlás) című költeményének egy példányát kölcsönözze ki egy neves debreceni filozófusnak (...) men- tegetődzött, hogy nála csak szimbólum, költői kifejezés a Lélekvándorlás (...) Semmiféle vallási problémát nem akart itt feszegetni, amint azt már sokszor szemére vetették ismerősei és a kato90