Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Lengyel András: Buday György halálára

Szegedi Fiatalokéit is illetheti ma már kritika: kivált némelyikük 1948 utáni tevékenysége marasztalható el. A deformáló politikai viszonyok az ő tevékenységüket is el-eltorzította, hosszabb-rövidebb időre kisiklatta eredeti pályájukról. Ezek a későbbi torzulások azonban nem semmisíthetik meg sem intellektuális teljesítményeiket, műveiket, sem azt a tagadhatatlan bizonyosságot, hogy a Művészeti Kollégium a „kor kereséseinek” egyik, illúzióikkal és tévedéseikkel együtt is legtisztább vonulatát alkotta. Nem véletlen, hogy a Művészeti Kollégiumot s Budayt a kortársak legtöbbje jelentős értékként ismerte el. S szerepük indirekt hatása, szétsugárzása is alig becsülhető túl.

E közéleti szerepét is erősítette, ám mint önérték, mint önmagát is rangot adó teljesítmény is számottevő művészi munkássága. Sőt, idővel ez lett, ez volt tevékenységének legfőbb, elismerésekkel koszorúzott területe. Magyarországi tisztelői elsősorban különböző grafikai sorozatait ismerik: a Boldogasszony búcsúja (1931) című fametszetkönyvét, amely az első komoly sikerét hozta; Arany János balladáihoz készített illusztrációit (1933), népmese- és balladaillusztrációit (pl. a székely balladákhoz készítetteket), Mauriac Jézus élete című könyvének grafikáit stb. Akik angliai műveiről is hallottak, azok tudnak nevezetes Athéni Timon-metszeteiről, a magyar költő- és íróportrékról. S természetesen sok egyéb munkájának is utána lehet járni, noha ezt magyarországi terjesztésük hiánya nagyon megnehezíti: szólólapokat, ex libriszeket, szignetteket s könyvcímlapokat is sokat készített. Ezek méltatására a nem művészettörténész aligha lehet illetékes. De talán idézhető egy kitűnő művészeti szakember, Perneczky Géza jellemzése, aki tárgyiasan és pontosan írja le Buday grafikáit. „A fametszet — írta — egykor könyvek díszítésére született meg, s Buday György művészete tudatosan vállalta ezt a klasszikus szerepkört és a belőle származó műfaji megszorításokat. A harmincas években megjelent székely népballada-illusztrá- ciói és parasztmeséket vagy Arany-verseket kísérő metszetei olyan szűk szavú, szimbólumokba tömörített kompozíciók, melyek a fehér-fekete ellentét ritmikus használatával a régi könyvdíszekre, a figyelmet a szöveg és a kép közt megosztó rajzokra emlékeztetnek.” Majd tovább: „De Buday saját korának grafikai nyelvét sem tagadta meg. Metszetein mindig a fekete szín dominál, ami nemcsak a balladákhoz vonzódás, a komor előadásmód jele, hanem bizonyos festőiségé is. A lineáris rajzolatú, síkba kiterített klasszikus fametszetstílussal, tehát a Dürer- vagy Holbein-féle előadásmóddal ellentétben Buday a teret, a mélységet és a fényhatásokat is érzékelteti. Az események mindig a kép hátterében, a felvillanó fehérek drámai tűzijátékával kísérve érik el csúcspontjukat, s ebben a feszített, érzelmileg szándékosan túlhevített stílusban a század első felének képzőművészeti felfogására ismerünk.” (ÉS, 1970. nov. 14.)

A róla szóló dicsérő kritikákat hosszan lehetne idézni. A véletlen úgy hozta, hogy a halálhír vétele előtt pár nappal javítottam annak a szemelvényválogatásnak a nyomdai levonatait, amely a Buday-életmű kritikai fogadtatását tartalmazza. Ebben sorjáznak író-kortársai elismerő, sőt magasztaló véleményei Kós Károlytól mondjuk Illyés Gyuláig és Szabó Zoltánig, az Erdélyi Helikontól a Timesig. S bizonyos, tekintélytisztelő közviszonyainkat csak ezek idézése gondolkodtatná el Buday jelentősége felöl. De most mégis maradjunk egyetlen véleménynél, Radnóti Miklós véleményénél, aki „harcostársának” és „művészetében közeli rokonának” mondta őt. Radnóti ugyanis fölismerte, hogy a Buday- életmű — az esetleges gyöngébb darabjaival egyetemben is — külön, saját világ. Buday művei, írja, kiemelve az illusztrált könyvek lapjairól, „külön műként, külön életet élnek. (. . .) Élnek, gyarapodnak, saját törvényeik szerint változnak s helyezkednek el Buday György oeuvre-jében. (...) megteremti grafikai síkon a balladák és mesék formanyelvét, mely művészetének törvényei szerint is mai és külön világ.” S Buday „balladametszeteivel kapcsolatban a balladai hitelt, meseillusztrációi kapcsán pedig a mesei hitelt” emlegeti, „érzékeltetéséül ennek a világnak, mely esti jegenyéitől boszorkányáig és hatlábú lováig a művészet tudatos eszközeivel teremtett új világ, melyben a szociális lázadás a népi mítoszból nő ki és talál életformát. Napjai, holdjai külön törvények szerint keringenek, felhőit külön szél fújja, és női testeinek érzékisége sajátos, külön érzékiség. De ennek a

75