Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Zelei Miklós: Temesvár (vers)
Zelei Miklós Temesvár az is megfordult a fejemben hogy kint hagyom még a lépcsőházban leveszem a cipőm zokniban jövök meg és a felaggatáshoz előkészített karácsonyfadíszek közül felém forduló tekintetekre majd azt mondom hullás a szegények temetőjében a sorba fektetett halottak a félig kiásott tömegsírok a kínzókamra ahol a betonasztalon még ott az utolsó munkadarab ,ezek kihasítják a gyereket az anyjából’ a tizenvalahányadik halott az ember mindig maga felől kezdi a számolást egy nő a hasára fektetve a magzat közel hajolok ,a tekintet frontális ütközésétől behorpadjon a pupilla’ persze nem történik semmi ilyen ők gyilkolnak én fölírom nézem az anyja hasára kitett magzatot ,helyszínelek’ az összes tetem az anya is sáros a bőr nélküli hullák — sav forró víz — húsához fűszálak gyökérdarabok tapadnak de mintha most fürdették volna meg a sáros hason a gyerek tiszta mindegyik ugyanattól de végül is melyikük mitől halt meg és felboncolták őket azt hiszem és bevarrás után a kisdedet az anyja hasára tették a szülőszobákban is ez a szokás a szívhangok miatt
