Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Füzi László: Az áldozatokra emlékezünk…
így jött világra a kék folt a magzat jobb combján amiről azt hittem először jód de miért jódoznák be a halottakat megtestesült a terhes hasat ért ütés vagy rúgás (a temesvári madonna és a gyermek jézus) letörlöm vizes ruhával és száradásuk után olasz önfényezőt kenek a cipőkre használatával dörzsölés nélkül is ragyog a bőr 1989. december—1990. január Az áldozatokra emlékezünk .. . j.r odaírni folyóirat aligha lehet képes a napi politikai események nyomon követésére. Nem engedi az irodalom természete, hiszen az irodalomnak szükségszerűen túl kell lépnie az aktualitásokon, esélyét éppenséggel a távlatos gondolkodás biztosíthatja. Ha az elmúlt évek- hónapok eseménysorát nézzük, nyugodtan állíthatjuk, hogy a történések sokasága is gátat szabna az ilyen irányú törekvéseknek, s akkor még nem szóltunk a technikai akadályokról: a jó esetben is 2—3 hónapos átfutási időről. Alighanem ez magyarázza, hogy a legjelentősebb és legnagyobb horderejű változások számbavétele sem történt meg folyóiratainkban: csodálkozna is egy majdani történész az egyes történelmi eseményeket illető kifejezések-megnevezé- sek fura-furcsa átalakulásán, megváltozásán, ha a napilapokat kihagyná olvasmányai közül. Mindezek ellenére úgy véljük, vannak pillanatok, amikor meg kell állnunk, amelyekre emlékeztetnünk kell — még akkor is, ha változtatni kényszerülünk a hónapokkal ezelőtti, nyomtatásra előkészített anyagunkon. Ilyen „pillanatnak” látjuk a 89-es esztendő decemberét: mélyen megrendített bennünket a temesvári, aradi, bukaresti tömegmészárlás; ugyanakkor ránk is felemeiden hatott a romániai népforradalom minden pillanata: Tőkés László és Doina Cornea erkölcsi ellenállása, a fiatalok hite, az értelmiség politikai szerepvállalása, s — talán itt helyénvaló a sokszor lejáratott kifejezés használata — a néptömegek megmozdulása. Ez a forradalom nemcsak a román népnek, hanem a romániai magyarságnak is meghozhatja a szabadságot; annak a romániai magyarságnak, melynek sorsát az elmúlt években folyóiratunkban is figyelemmel kísértük, s amelyre naponta aggodalommal gondolunk. íróik — mai politikai vezetőik — egy része hosszú idő óta munkatársunk, s bizonnyal azok lesznek akkor is, amikor a mikrofonok elöl visszatérhetnek íróasztalaikhoz. Az 1989. decemberi romániai népforradalom sorban az utolsó a 80-as évek végi kelet-európai forradalmak között. Ha a korábbiakat a „csendes” jelzővel illetük, akkor ezt joggal nevezhetjük hangosnak; a bennünk élő forradalom-képhez leginkább hasonlítónak. A jövő történészei majd feltárják a legapróbb részleteket is, megmutatják az egyes országok forradalmai közötti strukturális hasonlóságokat és különbözőségeket. Mi most Bánkuti András és Walter Péter fotóinak közlésével az áldozatokra emlékezünk. A romániai forradalom az áldozatok vérével pecsételte meg a kelet-európai változásokat; ez egyaránt figyelmeztetheti a „visszarendeződés” híveit, s azokat is, akik a változások sodrában kapták-kapják meg a hatalmat a néptől. 1990. január 6. Fűzi László 5
