Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Henkey Gyula: Adatok a dunántúli magyarok etnikai embertanához
közelállás a horvátok más csoportjainál és a Vas megyei vendeknél is kimutatható-e és milyen mértékben. Az embertani adatok és a társtudományok eredményeinek összefüggései Lipták Pál 1958-ban megjelent összefoglalója szerint honfoglaló magyar koponyákon a törökös jellegegyüttesek, a turanid, a pamiri, az előázsiai és a mongoloid típusok együtt 49%-ban, a finnugor réteggel kapcsolatba hozható uráli, keletbalti és lapponoid típusok pedig összesen 16,7%-ban voltak észlelhetők, de az ókécskei koponya tekintetében Nemeskéri János és Gáspárdy Géza (1954) meghatározását fogadtam el, így a törökös jellegegyüttesek aránya 50,1%-ra emelkedik, a finnugor formáké pedig 15,6%-ra csökken. A honfoglalás után a besenyők, kunok és jászok beköltözése pótolta a magyarság középázsiai rétegének honfoglalás kori és Árpád-kori vérveszteségeit (Bartucz 1938), a történészek viszont nem említik finnugor eredetű nép beköltözését a Kárpát-medencébe. Történészek és régészek viszont egyaránt említik késő avar népességek jelentős részének továbbélését (Györffy 1959, Szűcs 1982, László 1982), ami elsősorban a griffes-indás mellékletekkel eltemetett onogurokra vonatkozhat. Vizsgálataim eredményei azonban arra utalnak, hogy a Kisalföldnek a Dunától északra eső területét és a Palócföldet, a jelenleg Csehszlovákiához tartozó részével együtt, az avar kor második felében benépesítő onoguroknak lehetett finnugor rétegük is. Ugyanis a 18. század első felében észak felől újratelepült alföldi és palócföldi helységekben a magyar átlaghoz képest jelentősen emelkedik a keletbalti típus finnugor jellegű formáinak előfordulása (Henkey—Kalmár 1986). Honfoglaló őseinknek nemcsak embertani összetétele, hanem életmódja, gazdálkodása, kultúrája és katonai szervezete is a közép-ázsiai sztyeppéi eredetű réteghez kapcsolódik. Vargyas Lajos (1985) szerint a magyar folklór ősi rétege 90%-ban török jellegű, a honfoglaló magyarok régészeti hagyatéka pedig szinte kizárólag közép-ázsiai eredetű, Erdélyi István (1986) szerint a honfoglaló magyarok ékszereinek, veretéinek kidolgozása és motívumai a középázsiai szogd művészetig vezethetők vissza. Az arany és ezüst szemfedőket ugyan Fodor István (1977, 1986) ugor eredetűnek tartotta, de az uráli leleteknél korábbi párhuzamaik kerültek elő kirgizisztáni hun és astanai türk sírokból (Benkő 1986). Nyelvünknek nagyobbrészt finnugor eredete kétségtelen, de mert a magyar nép eredetével foglalkozó többi tudományág csak kis mértékű finnugor jelleget mutat ki, egyet kell értenünk László Gyula (1985) azon álláspontjával, hogy kizárólag nyelvészeti adatok alapján „történészkedni” nem lehet és legközelebbi nyelvrokonainkkal, az ugorokkal „alig fűz össze bennünket halovány kapcsolat” (László 1981). Viszont nemcsak a magyar nyelv, hanem a szellemi néprajz és a történeti embertan eredményei is utalnak őseink közép-ázsiai eredetű rétegének finnugorokkal való szimbiózisára (tartós együttélésére). A sztyeppe török népeire azonban lényegesen nagyobb mértékben volt jellemző az iráni nyelvűnek tartott szkítákkal (szakákkal), szarmatákkal, szogdokkal és alán-(szarmatákkal) való ismétlődő együttélés és keveredés, ami a magyarság török rétegére és utolsó szakaszában a hét magyar alaptörzsre is vonatkozik. A finnugor nyelvekben kimutatott iráni eredetű szavak (Harmatta 1977) arra utalnak, hogy egyes iráni nyelvű népek a finnugorokkal is keveredtek, de a sztyeppékre az iráni és török nyelvű népek együttélése volt elsősorban jellemző, a török elemek fokozatos erősödése és későbbi túlsúlya mellett. Ginzburg (1966) feltételezte, hogy a szkíták már az I. e. első évezred közepétől kezdve keveredtek a hunokkal, a kazahsztáni szarmaták és a korai törökök embertani összetételét pedig igen közelinek határozta meg, ezért a török és iráni nyelvű sztyeppéi népek embertani szempontból alig határolhatok el, de nyelvi kölcsönhatások is kimutathatók köztük (Harmatta 1977, 1990). Fontos körülménynek látszik, hogy az általam vizsgált magyarok között 4,5% finnugor jellegegyüttesből csak 0,1 % áll közel a vogulokhoz és az osztjákokhoz, a többi 4,4% pedig a Volga vidéki 68
