Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Henkey Gyula: Adatok a dunántúli magyarok etnikai embertanához
eddig vizsgált magyar őslakos népességek közül egyedül a palócföldi mátraszőlősiek és a tiszazugi tiszasasiak azok, akiknél a finnugoroknál gyakori jellegegyüttesek kissé meghaladják a 10%-ot, az összes többi folyamatos népességeknél ezek aránya átlagban csak 3% körüli. A 18. században újratelepült községek közül azokban emelkedik nagyobb mértékben a finnugor formák aránya, melyekbe a telepesek észak felől érkeztek és jelentős számban mutathatók ki szlovák eredetű családnevek. A Dunántúl területén — a már említett magyar községeken kívül — a Somogy megyei Bolhón is végeztem vizsgálatokat, ahol 1910-ben a lakosok 79%-a vallotta magát horvát anyanyelvűnek és a kaj-horvát nyelvjárás volt a falura jellemző. Kaj-horvát nyelvjárással Horvátország északnyugati részében beszélnek. E nyelvjárás keleti határa Belovártól délre egyenes vonalban húzódik a Száváig, a Dráva felé azonban egyre keskenyedő sávban Verőcéig terjed, Barcstól délnyugatra éri el Magyarország határát. Horvátországban, a kaj-horvát nyelvjárás területén eredetileg szlovének (vendek) laktak, kivéve a Dráva túlsó partjának Barcstól és Gólától délre eső szűk sávját, ahol a 15. századi Knyiezsa-féle néprajzi térkép magyar többséget mutat ki. A fentiek említése azért fontos, mert az 1910-ben túlnyomó többségben horvát anyanyelvű bolhóiak mai leszármazottai még a szlovákoknál (Henkey 1985), bunyevácoknál és sokácoknál (Henkey 1987) is nagyobb mértékben állnak közel a magyarokhoz. Ugyanis a bolhóiaknál a turanid típus aránya a 34,6%-os igen magas dunántúli átlagot is meghaladja, a pamírié is nagyobb a 10,1%-os magyar átlagnál, a régi szláv formák a 2%-ot sem érik el, Dalmácia őslakóival, az illírekkel kapcsolatba hozható dinári tipus gyakorisága pedig nem éri el a bunyevácoknál és sokácoknál kimutatott 25,2, illetve 18,8%-ot és a fentiekhez az is járul, hogy a dinári típusba sorolt bolhóiak túlnyomó többsége a turanid vagy a pamíri típus jellegeivel kevert formában észlelhető. A bolhói, túlnyomóan horvát származásúaknak a magyar őslakosokhoz való embertani közelállása három lehetséges előzményre vezethető vissza: 1. A bolhói törzsökös lakosok között a magyarokkal való keveredésnek is szerepe lehetett, mert az 1828. évi bolhói összeírásban 25%-ban mutathatók ki magyar és az „ics”, „ia” végződésű, „kicsavart” magyar családnevek. 2. Dalmáciában, a horvátok eredeti lakóhelyén nagy számban tártak fel avar kori griffes-indás onogur temetőket (László 1977), Erdélyi István (1986) pedig arra hivatkozott, hogy az avar birodalom megdöntése után az akkori Horvátországban élő avarok beolvadtak a horvátokba. 3. Vizsgálataim eredményei arra utalnak, hogy a Dunántúl délnyugati részében jelentős számban olvadhattak be griffes-indás mellékletekkel temetkező onogurok az általunk vendnek nevezett szlovénekbe. Tényként állapítható meg, hogy a bolhóiakra jellemző embertani adatokat elsősorban a turanid típus jellegei határozzák meg (a magas-nagyközepes termet, a fej nagy méretei mellett rövid-túl rövid fejjelző, széles-igen széles, középmagas arc mellett széles arcjelző, közepesen kiemelkedő egyenes, vagy enyhén konvex orrhát, barna-fekete haj és barna, zöldesbarna szem), míg a déli horvátoknál a fokozottabban magas termet, a fej kis méretei mellett rövid-túl rövid fejjelző, keskenyebb és lényegesen magasabb arc, magasabb áll, hosszabb, erősen kiemelkedő, erősebben konvex orrhát, barna-fekete haj és változatoktól függően barna, zöldes és világos szemszín a dinári típushoz, a Dráva—Száva közi szlovéneknél és kaj-horvátoknál a közepes-kisközepes termet, a fejnek a magyar átlaghoz képest némileg kisebb méretei mellett rövid fejjelző, széles, alacsony arc mellett széles arcjelző, rövid, a közepesnél gyengébben kiemelkedő, konkáv orrhát, világos szem és sötétszőke haj a keletbeli típus gyakoriságához kapcsolódik (Bartucz 1938). A közép-ázsiai eredetű, lovas, állattenyésztő népeknek nyugat felé való vonulások során a Kárpát-medence volt az utolsó lakóhelyük, így a Kárpát-medence honfoglalás előtti és Árpád-kori, különböző nyelvű népeinek kialakulásában is jelentős szerepük volt. Bár a közép-ázsiai eredetű embertani jellegek a bunyevácoknál, sokácoknál és szlovákoknál is jelentős arányban voltak észlelhetők, de a bolhói kaj-horvát származásúaknái még lényegesen gyakoribbak. Tervezett további vizsgálataim alapján tanulmányozható lesz, hogy a magyar őslakosokhoz való embertani 67
