Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Henkey Gyula: Adatok a dunántúli magyarok etnikai embertanához

század elejéig folyamatosan temetkeztek úgy, hogy a lovas és a gyalogos vezetők sorának közepébe egy-egy honfoglaló magyart temettek el, a 12. század eleje után pedig másik helyen folytatódik a temetkezés. Vörs határát északon a Kisbalaton, délen, nyugaton és keleten pedig mocsaras területek védték, ezért a hagyományok szerint a községbe sem a tatárok, sem az oszmán-törökök nem tudtak behatolni. Vörsön az őslakos családokból származó 24—60 évesek 96%-ának vizsgálatára került sor, ezért az eredmények jól tükrözhetik a török megszállás előtti magyar őslakosság embertani összetételét. A turanid, pamíri, előázsiai és mongoloid típusok együtt 70,5%-ban voltak kimutathatók, ami az eddigi legnagyobb dunántúli arány, melyen belül a turanid gyakorisága 47,6%, a pamírié pedig 20,0%. Költő László régész közlése szerint Somogy megye területén az avar temetők igen nagy száma arra utal, hogy az itteni magyarság kialakulásában a késő avar népességeknek lehetett meghatározó szerepük, László Gyula pedig történeti és régészeti adatokkal bizonyította, a 670 körül a Kárpát-medencébe beköltözött onogurok temetőire a griffes-indás mellékletek a jellemzők (1977,1982). A hét honfoglaló magyar alaptörzshöz hasonlóan, az avar kori onogurok is az onogur-bolgár vagy másik nevükön bolgár—török törzsszövetségből váltak ki.

Az oszmán-törökök által 23 évre sem megszállt, nyugat-dunántúli területen Vas megyében Őriszentpéteren, Egyházasrádócon, Kemenesmagasiban és Ostffyasszonyfán, Zala megyében pedig Csömödéren végeztem vizsgálatot. A 18-19. századi összeírásokban és a legrégebbi egyházi anyakönyvekben e községekben szinte kizárólag magyar eredetű családnevek fordulnak elő, néhány német, délszláv és szlovák eredetű családnév későbbi beköltözés, részben házasság eredményeként mutatható ki apai vagy anyai ágon. Az öt nyugat-dunántúli folyamatos népességnél a turanid, pamíri, előázsiai és mongoloid típusok együttes gyakorisága 60,5%, 14,4%-kai több az összmagyar és 3,8% -al a dunántúli átlagnál, ezen belül a honfoglaló magyaroknál leggyakoribb két típus közül a turanid előfordulása 36,3%, a pamírié 20%. Ez az eredmény azért meglepő, mert a társtudományok egyes kutatói a kunok beköltözésével hozták kapcsolatba a törökös jellegű típusok jelentős Duna—Tisza közi túlsúlyát, holott ez a túlsúly a Nyugat-Dunántúlon lényegesen nagyobb mértékű. A többi típusok közül a keletbalti az 5%-os magyar átlaggal szemben 3,9%-ban, a lapponoid az 1,9%-os átlaggal szemben 1,2%-ban észlelhető, az uráli típus pedig nem is volt meghatározható. Még nagyobb lenne a törökös túlsúly a Nyugat-Dunántúlon, ha a 4,9% keleti mediterránt és kb 2,5% keleti dinaroidot is a törökös jellegegyüttesek közé számítanánk. Ugyanis az öt felsorolt községben keleti mediterránnak meghatározott őslakosok mind a türkméneknél gyakori transzkáspi változathoz, a dinári típusba soroltaknak pedig kb 1/3 része a kaukázusi oszéteknél is gyakori keleti dinaroid változathoz állnak közel, de a transzkáspihoz hasonló forma az iráni keleti mediterrán változatnak turaniddal, a keleti dinaroidhoz közeli jellegegyüttes pedig a klasszikus (balkáni) dinárinak turaniddal és pamírival való keveredése folytán is kialakulhat. A vizsgált nyugat-dunántúli községek közül a turanid típus előfordulása Őriszentpéteren a legnagyobb, 41,2%, de Egyházasrádócon és Csömödéren is meghaladja a 40%-ot. A pamíri gyakorisága is Őriszentpéteren a legjelentősebb, 24,3%, Egyházasrádócon is 20% feletti, viszont a többi törökös típus közül sem az előázsiai, sem a mongoloid nem éri el a magyar átlagot.

Meglepő hasonlóság mutatható ki nemcsak a tipológia terén, hanem matematikaistatisztikai számításokkal is az általam vizsgált nyugat-dunántúliak és az oszmán-törökök által szintén időlegesen sem megszállt Szabolcs—Szatmár megyei területbe eső Nagyecsed, Szamosszeg és Dögé őslakosai között. Az említett észak-tiszántúli községekben csak az a kis eltérés észlelhető a nyugat-dunántúliakhoz képest, hogy a dinári típus aránya csökken, a turanidé és a pamírié pedig kissé még emelkedik, azaz a közép-ázsiai (törökös) típusok túlsúlya még fokozottabb. Az általam vizsgált észak-tiszántúliakhoz hasonló tipológiai összetételt az Alföldön még Kisújszálláson, Csongrád városában és a Kecskemét melletti Lászlófalván észleltem. Nemcsak a kisújszállási, hanem az összes nagykunok is közel állnak az észak-tiszántúliakhoz és a nyugat-dunántúliakhoz, a kiskunoktól pedig az előázsiai és a keleti mediterrán típus jelentősen kisebb előfordulásával eltérnek. Az általam

66