Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Henkey Gyula: Adatok a dunántúli magyarok etnikai embertanához
péteren, Egyházasrádócon (Vas m.), Darányban, Látrányban és Vörsön (Somogy megye) voltak meghatározhatók. Ezekben a pamíri típusban soroltak előfordulása a 20%-ot is meghaladta. A pamíri típus 60%-ban férfiaknál volt észlelhető. A klasszikus dinári típusra (6. kép) a magas termet, a fej kis méretei mellett túl rövid-rövid fejjelző, középszéles vagy enyhén széles, igen magas arc mellett keskeny arcjelző, előre keskenyedő járomcsont, enyhén meredek homlok, erősen kiemelkedő, konvex orrhát, lapos tarkó, barna-fekete hajszín és általában barna vagy kevert szemszín a jellemző, de a nóridnak nevezett változatnál a szemszin világos. Fejér megye kivételével a dinári típusba soroltak kb 1/3 részénél voltak észlelhetők a keleti dinaroid változattal megegyező jellegek, azaz azonos fejjelző mellett a fej nagyobb méretei, szélesebb, kevésbé magas arc mint a balkáni klasszikus dinári típusnál, az orrhát többnyire még fokozottabban kiemelkedő, a konvexitás (domborúság) nem a csontos orr felső, hanem csak alsó harmadában, vagy a porcos orrban kezdődik, az orrgyök pedig alacsonyabb, átlagban csak középmagas. A balkáni és a keleti dinári jellegek pontos elhatárolása azonban igen nehéz, mert a balkáni dinárinak turaniddal, pamirival és esetenként előázsiaival való keveredése folytán „szerencsés esetben” a keleti dináraidhoz hasonló jellegegyüttes jöhet létre. A Dunántúlon e téren fokozza a nehézségeket, hogy a dinári típusba soroltak nagy többségénél az arc szélesebb, kevésbé magas, a fej méretei is nagyobbak és többnyire a járomcsont is előreálló, e jellegek pedig együttesen a turanid típussal való keveredésre utalnak. A dinári típus előfordulása Csányoszrón (Baranya m.), Segesden, Látrányban (Somogy m.), Ostffyasszonyfán (Vas m.) és Csömödéren (Zala m.) haladja meg a 10%-ot. A dinári jellegek túlsúlya a dunántúliaknál 75%-ban férfiaknál mutatható ki. A dunántúliaknál a keleti wzedúerráw-változatok gyakorisága is meghaladja kissé a magyar átlagot. A keleti mediterrán azonban mindazon keleti formák közös neve, melyeknél a szem, haj és bőrszín sötét, a fejjelző hosszú vagy közepes, a tarkó pedig erősen domború, de több jelleg tekintetében eltérés van az egyes keleti mediterrán változatok és formák között. Az általam vizsgált magyarok között a türkméneknél gyakori transzkáspi, az iráni és a Volga vidéki népeknél kimutatható pontusi változat észlelhető nagyobb számban. A fenti három keleti mediterrán változat a kiskunoknál észlelhető a legnagyobb arányban, rajtuk kívül azonban a palócok kivételével az őslakos magyar népességek többségénél is eléggé gyakori, és ez a dunántúli folyamatos népességekre még kissé fokozottabban érvényes. Bár lényegesen kisebb számban, főleg őslakos népességeknél az iráni változat is észlelhető, viszont a pontusi változat szinte kizárólag a Duna—Tisza közén, ezen belül elsősorban a kiskunoknál mutatható ki. A keleti mediterránok a Dunántúlon a legnagyobb arányban Kőröshegyen és Őriszentpéteren észlelhetők, mindkét községben a turanid és a pamíri típus után a 3. helyen álinak, de gyakoriságuk Látrányban, Csömödéren, Egyházasrádócon, Segesden és Tapsonyban is meghaladja a 4,3%-os dunántúli átlagot. A keleti- mediterrán-jellegek 75%-ban férfiaknál mutathatók ki. A klasszikus keletbalti típusra a közepes-kisközepes termet, a magyar átlaghoz képest kevésbé hosszú és kevésbé széles fej mellett rövid fej jelző, széles, alacsony arc mellett széles arcjelző, előreálló járomcsont, enyhén meredek homlok, rövid, a közepesnél gyengébben kiemelkedő, konkáv (homorú) orrhát, enyhén domború tarkó, világos szemszín és sötétszőke hajszín a jellemző. Ez a jellegegyüttes a dunántúliaknál tiszta formában csak a cecei telepes magyaroknál volt két személynél meghatározható, leggyakoribb a turaniddal és a pamirival kevert forma, de az erősen lapponoid jellegit változat is gyakoribb, mint a klasszikus keletbalti. A klasszikus keletbaltitól leginkább eltérő jelleg a barna hajszín. A keletbalti típus előfordulása Cecén, Egyházasrádócon és Látrányban 5 és 6% közötti, a többi vizsgált dunántúli községben aránya nem éri el az 5%-os magyar átlagot. A kelet- balti típus a dunántúliaknál 75%-ban nőknél volt észlelhető. Az erősen kevert meghatározatlanok közé azokat soroltam, akiknél egyik típus jellegei sem teszik ki legalább az 51%-ot. Az erősen kevertek aránya a 18. században újratelepült községekben jelentős, s mert Cece kivételével a többi vizsgált dunántúli népesség helyi vagy közvetlen környékbeli szinten túlnyomóan magyar őslakosok leszármazottaiból áll, 64
