Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - dr. Lakatos István: Hontalanság - 1945 (Részlet a „Két világ tanúja voltam” című emlékiratból)
Az étkezésünk egyre egyhangúbb lett, a szerelvény közepére besorolt konyhavagonnál csajkánkba a szakácsok egyre kevesebb és hígabb ételeket osztottak. Én könnyen bírtam a gyengébb kosztot, sohasem csináltam az étkezésből nagy ügyet. A maradék kenyérdarabjaimat a vagon közepén álló rajkályhán megpirítottan, és egy alumíniumdobozban gyűjtöttem. Később a gyenge élelmezést még könnyebben viseltem el, mert kétoldali mandulakörüli tályogom fejlődött ki. Lázas lettem és nem tudtam nyelni. Április másodikén, húsvéthétfőn Kremsnél a Duna északi partjára jutottunk, és ragyogó napsütésben haladtunk a Duna mellett, a Wachauban. Csodálatos volt a tavasz! Köröskörül virágoztak a gyümölcsfák. Mindnyájan a vagonok ajtajában ültünk, lábunkat kilógatva. A magas sziklafokokról régi őrtornyok meredeztek, mi pedig a tavaszi napsütéstől kipirult arccal élveztük a vonat iramát. Tőlünk balra a Dunába hulló sziklák mélysége, jobbra az ég felé emelkedő sziklák meredeksége, és mi a kettő között, a keskeny sziklapárkányon haladtunk. A melki apátság barokk tornyai integettek a túlsó partról, az innenső parton, a víz mellett kereszt jelölte a helyet, ahol több mint száz éve egy lány a vízbe ölte magát. A légiriadó alatt egy alagútban, egy tunellban állt meg a vonatunk. Füst. Mellettünk, a másik vágányon egy Hitler-Jugend csoportot szállító szerelvény. Vezetőjük műmézzel (Kunsthonig) etette őket. Később egy állomáson magyar menekültek. Elmondták, hogy amint mind nagyobb része vész el Magyarországnak, úgy romlik a németek bánásmódja is velük szemben. Az út mellett magyar árkászszázad útzárat épített. Másnap is szép időben utaztunk. Az egyik állomáson Mauthausen nevét olvastuk. A vagonban valaki a koncentrációs táborokról kezdett beszélni — amikor a sínek mellett rongyokba öltözött, sárga csillagos zsidókat láttunk őgyelegni. A névhez és látványhoz akkor még bennünk nem asszociálódott semmi borzalom, mint a későbbi években. Linz után elhaladtunk egy hatalmas gyártelep mellett, amikor távoli szirénahang hallatszott. Vonatunk alig egy kilométerre állt meg a gyárteleptől. Mi ismét a vagonajtóban ültünk, amikor alacsonyan szálló, német felségjelű repülőgépek tűntek fel a gyártelep felett. A gépekből kisalakú bombák kezdtek hullani a gyártelep épületeire — és csakhamar sűrű köd borította be a gyártelepet. A várható légitámadás előtt elködösítették a vidéket. A gyártelep a birodalom egyik legnagyobb hadianyagüzeme volt, Klein-München. Mi még a látványban gyönyörködtünk, amikor távolról feltűnt egy kéttörzsű angol vadászrepülőraj. Nyugat felől repültek rá a szerelvényre, amely kívül esett az elködösített területen. Már csak arra volt időnk, hogy a vagonok kerekei mellé húzódjunk, és máris hallatszottak az első gépágyú-sorozatok a szerelvény eleje felől. A meg-megújuló mélytámadásokat csakhamar a közeli dombokról és a szomszédos sínpáron álló tehervonat végéről megszólaló légvédelmi ágyúk tüze szüntette meg. A légvédelmi ágyúk kezelőinek nem volt könnyű dolga, a nyugat felől közeledő gépekre nappal szemben kellett tüzelni. Végül is a kéttörzsűek nyugat felé távoztak. Találat nem érte a szerelvényünket, és mi is folytattuk utunkat. Mi mindenesetre életünk borzasztó negyedóráját éltük át. A mélytámadások szünetében megdöbbenve vettük észre, hogy a szomszédos sinpáron álló tehervonat vagonjaiban, vesszőkosarakban, hatalmas repülőbombákat szállítanak. Tudtuk, és reszkettünk tőle, hogy egy gépágyúlövedék levegőbe röpíti az egész szerelvényt, de vele együtt bennünket is. A rémület lassan tűnt el idegeinkből. Már erősen alkonyodott, Wels, Salzburg, Bis- chofshofen állomások tábláit alig tudtuk kisilabizálni. Késő este lett, amire megérkeztünk az utunk végcéljához, Bad-Gasteinbe. Bad-Gastein, ez a világhírű, rádiumos gyógyfürdő, a Gasteini-völgyben fekszik, 1013 méter magasan a tenger szintje felett, a Hohe Tauern északi oldalán. Felette az Ankogel 3246 méteres csúcsa, amelyet a lemenő nap mindig arany fénybe burkol. Mi észak felől érkeztünk a völgybe. Déli irányban a vonat egy 7,5 kilométer hosszú alagúton, a Tauern- Tunellon át jut a hegy déli oldalára. Az alagút déli kijáratánál fekszik Mallnitz. 40
