Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Mezey László Miklós: Személyes és kollektív akarat (A nemzetiség fogalmához)
sem, és szomorú történelmi tanulságok okán sem lehet azonosulni a kizárólagosságot érvényesítő politikai nemzet fogalmával. Amíg az „államnemzeti” fölfogás adottságokat abszolutizál — attól függően, ki hol született — a „kultúrnemzeti” meghatározottság a finomabb megkülönböztetésre, a személyes vállalásra alapozódik. Arra, ki, minek vallja magát, milyen nyelvvel, kultúrával, hittel, azaz közösséggel azonosul. Ilyenformán nem a megváltoztathatatlan körülményekre, hanem a nemzet tagjainak tudatosságára épít, s ezt önmagában magasabb rendűnek kell elismerni. Mármost a terminológiai bizonytalanságot az okozza, hogy az e századi nemzetmeghatározások, közöttük a sokáig érvényesnek gondolt sztálini definíció, a kettő vegyítéséből keletkeztek. A tipikusan egyeztető szándékú és kompromisszumos jellegű, sok esetben korszerűnek tudott körülírások rendszerint a terület, a gazdaság, a nyelv, a kultúra és a lelki alkat közösségében jelölték meg a nemzet ismérveit.2 Ha fönntartásokkal is, de elfogadjuk e közös nevezőre hozott tényezők létjogosultságát, akkor azt is látni kell, hogy ezek miben sem térnek el a nemzetiség fogalmának leírásakor használt tényezőktől. Az 1960-as években az ismérvek hasonlóságának követke-, zetes végiggondolása nyomán megfogalmazódott az a nézet, hogy a nemzet és a nemzetiség között nem lehet lényegre utaló választóvonalat húzni, sőt egyenlőségjelet lehet tenni közéjük. A romániai, a szlovákiai, a jugoszláviai magyarság kimeríti a nemzet-fogalom föltétlenül szabott ismérveit, mert azonos nyelvvel, kultúrával, lelki alkattal, területi és részint gazdasági egységgel bírnak. (Az utóbbin azt értem, hogy országos méretekben sajátos részérdekek vezetik a kisebbséget, amelyeknek megvalósulása a nemzeti kisebbség kollektív javát szolgálja; ilyen volt például Dél-Szlovákia vagy a Székelyföld iparosítása, amely meggátolta vagy erőteljesen mérsékelte az elvándorlást és az ingázást). Jogi szempontból is indokolt a nemzet és a nemzetiség azonosítása, hiszen — legalábbis elméletileg — ez a teljes jogegyenlőség előföltétele. A lélekszám ugyanis nem lehet semmiféle emberiállampolgári joghátrány okozója, hiszen „noha a nemzetiség számbeli kisebbség az állam lakosságának többségéhez képest, ez a tény semmi esetre sem csökkenti a jelentőségét és semmilyen szempontból nem korlátozhatja emberi és etnikai szerepkörét, állampolgári méltóságtudatát.”3 Ha a nemzetiség nem részesül a nemzettel egyenrangú bánásmódban az élet minden területén, akkor számarányából következő kicsinysége miatt eleve hátrányos helyzetbe kerül. Az egyenjogú bánásmód a kisebbség esetében pedig épp abban nyilvánul meg, hogy a közösség speciális kollektív jogokban részesül, amelyeknek „több- let”jellege küszöbölheti ki az adottsági hátrányt. Nemzet és nemzetiség fogalmilag indokolt azonosítása azonban téves következtetések levonásához is vezetett; jelesül annak föltételezéséhez, hogy csupán idő kérdése a romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai magyar nemzet kialakulása.4 A nemzetiségre mint pre-nacionális állapotra azonban semmiképp sem tekinthetünk, különösen nem a határon túli magyarság vonatkozásában. Köztudomású, hogy ezek a polgári nemzetfejlődés útját bejárt nemzetdarabok — talán ez lehetne pontos megnevezésük — a kifejlett nemzeti lét állapotában, megkérdezésük nélkül, politikai döntés folytán kerültek idegen főhatalom alá. Róluk, mint a nemzetté válás útján járó csoportokról nem beszélhetünk. A szakirodalomban megjelenő vélekedések abban többnyire megegyeznek, hogy ha egyetemes érvényű nemzetiség-meghatározás születése egyhamar nem is várható, regionális — tehát a kelet-közép-európai népcsoportokra nézve hiteles — definíció igenis megfogalmazható. 5Mi vei Európában a nemzetek, nemzetiségek legszembetűnőbb elhatárolója a nyelvi különbözőség, a meghatározási kísérletek többnyire ebből indultak ki, így a Jászi Oszkáré is: „A nemzetiség oly egyazon nyelvet beszélő nagyobb embertömeg, mely összetartozására ébredt, s magát külön személyiségnek tekinti.”6 Eltekintve e meghatározás bizonytalanságától — milyen „nagyobb embertömegről” van szó, mi a mértéke ennek, és a kisebb tömeg minek minősül? — pozitív vonása a kultúrnemzeti koncepció képviselete, valamint az akarati tényező hangsúlyozása, az önazonosság-tudat igényének, mint ismérvnek a föltüntetése. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy Jászi gondosan elválasztja a nemzetiséget a faj, a vallás, az állam szempontjától, redukcióval jutva el az idézett meghatározáshoz. Időben nem sokkal későbbi az Európa-szerte sokáig elfogadott Hugo 87
