Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Szilágyi Károly: Jugoszláviai alternatív mozgalmak
Szilágyi Károly Jugoszláviai alternatív mozgalmak „A szocializmusba vezető utat eltökélt határozatok és kemény álláspontok taposták ki. A sarkon túl a jövő idilli társadalma várt ránk, csak éppen át kellett rágnunk magunkat közben az egyre eltökéltebbé váló határozatok és mind keményebb álláspontok kásahegyén. Az ígért paradicsom pedig mind mélyebbre veszett a ködben a vigasztalan papirhalmokon túl.” (A SZSZISZ — LIBERÁLIS PÁRT programjából) ugoszláviában igen gazdag hagyományai vannak a demokráciáról és a szabadságról való papolásnak. Mindig szívesen döngettük a mellünket, hogy nálunk bezzeg, hogy a keleti tömbhöz képest, hogy a mi harcos hagyományaink, szabadságszeretetünk, önigazgatásunk, nyitottságunk... Holott valójában nem egyébről volt szó, mint amit Milovan Danojlic eképp fogalmazott meg igen frappánsan: „A sehol meg nem valósult eszményi szabadság és a még igencsak föllelhető reális rabság között találtunk egy köztes megoldást, a leghumánusabbat: az elviselhető nemszabadságot.” Nem éreztük ketrecbe zárva magunkat, elhitették velünk, s mi is magunkkal, hogy beleszólásunk van a dolgok alakulásába, és bizonyos önkontroll megszabta keretek között még a szánkat is járathattuk kedvünkre, ha nem bántottuk a szent teheneket (szocializmus, önigazgatás, el nem kötelezettség, testvériség-egység, Tito, nemzeti/nemzetiségi kérdés, párt stb., stb. — volt belőlük egypár.) Igaz, hogy közben ránktelepedett egy szakképzetlen és tudatlanságát gátlástalansággal pótló vörös oligarchia, hogy el kellett tartanunk egy eszméletlenül felduzzasztott és elképesztően magatehetetlen bürokrata-apparátust, egy (állítólag) igen modern, valójában igen-igen drága hadsereget, hogy elhalmoztak bennünket Dunarekesztésig béklyótörvényekkel és előírásokkal, de ugyanakkor belénkoltották már kiskorunkban a vezető elvtársak történelmi érdemeinek feltétlen tiszteletét, hozzájuttattak bennünket egy kis féltenivalóhoz, egyi- künket-másikunkat egy kis szinekúrához vagy kakasszemétdombhoz, amiért megérte tartani a szánkat és tartózkodni a tabuk firtatásától, a darázsfészekbe nyúlástól, és olyan gyorsan váltogatták a „szigorúbbnál szigorúbb” törvényeket és előírásokat, hogy nemcsak magukra, ránk nézve sem tartották kötelezőnek a tiszteletüket. (Szavamra, ha ebben az országban valakinek eszébe jutna szó szerint alkalmazni minden törvényt, az vagy a.) huszonnégy órán belül akkorát bukna, hogy attól koldul, vagy ha valami csodálatos véletlen folytán mégsem, akkor b.) hat hónaptól tíz évig terjedő feltételes börtönbüntetéssel sújthatná az ország lakosságának kétharmadát Danojlic szerint felét — ám legyen) — azért feltételessel, mert a.) különben megbénulna az élet b.) nem lenne blamázs belőle, hogy soha senki ebben a büdös életben egy negyedórát sem ül le a büntetéséből, mert a jövőben, mérget rá, ügyesebben csinálná a kisded machinációit s nem hagyná rajtakapni magát.) Elnézést a hosszúra nyúlt bevezetőért, de ha meg akarjuk érteni a jugoszláv alternativ mozgalmak követeléseit, azoknak hátterét, fel akarjuk mérni mozgósító erejét és megvalósulási esélyeit, feltétlenül számolnunk kell az elmúlt időszak következményeivel, az ország jelenlegi morálpolitikai helyzetével, pontosabban a mindenféle érték elrelativizálódásának azon mértékével, amely immár meghatározó sajátsága a jugoszláv valóságnak. A külföldi sajtó ezt általában balkanizálódás néven szokta emlegetni, amiért errefelé rendszerint meg szoktak sértődni — talán mert az érintettek aztán igazán tudják, mi mindent kell ebbe a fogalomba beleérteni. 39
