Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Nikolaj Terlecký: Terra Synthetica elbeszélés (Tóth László fordítása)

— Nem történik semmi — válaszolta Bemard Schulz. — Kétezer évvel ezelőtt sem történt semmi, kivéve a hajnalcsillagot. Mária közönséges bujdosóként érkezett meg Jézussal Egyiptom földjére. Az emberek csupán felnőtt korában ismerték fel, hogy Jézus nem más, mint Isten.

— Szeretném tudni, miért éppen most kell egyáltalán világra jönnie? — kérdezte Sumitra Ellora. — Isten kaotikus állapotokat hagyott ránk a földön, s mi rendet teremtettünk rajta. Mit akar még?

— Lehet, hogy valamit nem egészen jól csináltunk — töprengett Ivan Markov.

— Mindent jól csináltunk — jelentette ki Schulz. — Miért ne jöhetne világra Isten olyan földön, amelyik már kezd tetszeni neki?

— Istenként neveljük majd?

— Terra Synthetica polgáraként fogjuk nevelni — közölte Schulz. — Ha asszony által jön világra, az emberek magukkal egyenrangúnak tekintik, s ez éppen kapóra jön majd nekünk.

— Az emberek tudni fogják, hogy Isten — vélekedett Abu Talib.

— Tudni fogják, de ugyanúgy el is utasíthatják, mint ahogy egyszer már elutasították — szólalt meg Ivan Markov.

— Nem utasítják el — vitatkozott vele Sara Kogan. — Ezúttal nem. S természetesen meg akar majd változtatni nálunk valamit.

— Az emberek nem kívánnak változtatni semmin — állította Soto Takeda.

— Biztos Ön ebben? — kérdezte Schulz. — Megtanítottuk az embereket arra, hogy megvan mindenük, amit csak akarnak. Lehet, hogy most Istent akarják, s ezt nem áll módunkban megakadályozni. A józan ész szerint Isten nem jöhet világra a villamosvasút vonatvezetőjének a lánya által, ám az emberek hinni fognak abban, amit éjszaka álmodtak és az álmukat valóságnak tartják majd.

— Ön nem hisz abban, hogy Istent Vu Vang hozza világra? — kérdezte Sara Kogan.

— Nem az a lényeg, hogy én hiszek-e benne vagy sem — felelte Schulz. — Aza lényeg, hogy mit tartanak felőle az emberek.

December huszonkettedikén a feszültség tovább fokozódott, mivel a szenátorok arra a meggyőződésre jutottak, hogy Isten egész biztosan beleavatkozik majd az emberek dolgaiba. Az újságok már napi három kiadásban jelentek meg, a televízió folyamatosan közvetített a szülészeten történtekről, a szerencsétlen Vu Vang hallgatott és nem válaszolt az újságírók tolakodó kérdéseire, az orvosok és a nővérek mind körülötte nyüzsögtek, s nagy volt a zűrzavar, amit a televíziósok élvezettel örökítettek meg. A szenátorok megfeledkeztek a munkájukról, az evésről, s arról, hogy mindig méltóságteljesen illik viselkedniük, s másról sem beszéltek, csak arról, ami két nap múlva történik majd.

— Sikerült beszélnie Dzsung Fuval? — kérdezte Schulz Kuan Tsut.

— Ma reggel — hangzott a válasz. — Ő is csak annyit tud, mint mi, azaz semmit.

— Nem tudunk Vu Vang gyermekétől valahogyan megszabadulni? — kockáztatta meg a kérdést Annete Dupont.

— Nem tudunk — jelentette ki Castillo. — Abban az esetben tudnánk, ha nyomoréknak szülémé, ám ez nem valószínű.

— Hölgyeim és uraim — szólalt meg Ivan Markov. — Istentől nem tudunk megszabadulni, ehhez nem fér kétség. Egy absztrakt Isten képtelen beleavatkozni az emberek dolgaiba, mivel egy másik dimenzióban létezik, az anyagon, téren is időn kívül. Ahhoz, hogy bármit is képes legyen megváltoztatni a földön, testet kell öltenie, s egy asszony által világra jönnie, akárcsak kétezer évvel ezelőtt. Bizonyosra vehető tehát, hogy egyes dolgokon változtatni szeretne, ám erre nem kerülhet sor. Elég fáradtságos és áldozatot kívánt meg részükről, míg a földet sikerült olyanná tennünk, amilyen ma: tökéletessé és megvál- toztathatatlanná. Nem marad hát számunkra más, mint kivárni, hogy az emberek miként fogadják őt. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy az isteneket emberek teremtik, s ha netán Isten világra is jön valahol, még nem jelenti azt, hogy az emberek el is fogadják Istennek. Isten ugyanis világra jöhet, de nem áll módjában bebizonyítani, hogy

26