Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Nikolaj Terlecký: Terra Synthetica elbeszélés (Tóth László fordítása)
ő — Isten. Minden azon múlik tehát, hogy elismerjük-e őt Istennek, vagy pedig mossuk kezeinket, mint Pilátus, és hagyjuk, hogy az emberek keresztre feszítsék. — De ha nem is feszítik keresztre, irányíthat-e Isten egy akkora birodalmat, mint Terra Synthetica? — kérdezte Sumitra Ellora. — Irányíthat — válaszolta Ivan Markov. — Terra Synthetica a tökéletes megszervezett- ség, gépesítettség és kommunikációs hálózat mintaképe. Fejlett telefonhálózatunk, rádiónk és televíziónk, megbízható desztillációnk és hűséges reprezentációnk van. A Szovjetunió megalapítója, Vlagyimir Lenin valaha azt mondta, hogy egy valóban jól megszervezett államot bármelyik szakácsnő képes lesz irányítani. Valljuk be, semmi gondunk nincs a világ irányításával, s mindnyájan azzal foglalkozhatunk, ami bennünket érdekel. Markov igazat beszélt, s az ember szempontjából semmi sem indokolta, hogy Isten 2089-ben jöjjön világra. Nem volt mit helyrehoznia, minden olyan volt, ahogyan azt elképzelte. Bár lehet, hogy isteni szempontból ez nem teljesen volt így. — Mennyi ideig nem lesz még gondunk vele? — kérdezte Sara Kogan. — Ha Isten történetesen változtatni akarna valamin, Terra Synthetica egészen biztosan szétesik. — Nem esik szét. Istent birodalmunk jó polgárának neveljük föl, bebizonyítjuk neki, hogy a mi világunk tökéletes, s miután megérti, hogy nincs min változtatnia a földön, magától is itthagy bennünket. Markov idealista volt. Azt tudta, hogy Isten világra jön, de azt is, hogy az embereknek már nincs szükségük rá. A világ tökéletes volt és sikerült minden fölösleges dolgot kiküszöbölniük. így szüntették meg az államokat, a pénzt, valamint az akarat és a szerelem szabadságát, mindent, ami korábban annyi bűn forrása volt. A birodalom minden polgárának megvolt mindene, amire csak szüksége volt, volt férje vagy felesége, akit az egészségügyi intézet rendelt ki mellé, a csecsemők a szoptatási idő letelte után állami tulajdonná váltak, s állami intézetekben gondoskodtak a neveltetésükről. A gyengécske vagy a nyomorék újszülöttektől az orvosok közvetlenül a világra jövetelük után megszabadultak, az emberiség egészséges és erős, ám nem túlságosan művelt egyedekből állott, ami összhangban volt az állam érdekeivel. A szenátorok bölcsen és fegyelmezetten viselkedtek, s december huszonharmadikán már semmiben sem különbözött a napjuk a többitől. Nyolc órakor keltek, kilenckor reggeliztek, s tízkor már a dolgozószobájukban tartózkodtak és dolgoztak. Valamennyien tudósok voltak. Körülöttük az egész világ a pekingi villamosvasút vonatvezetőjéről és Vu Vangról beszélt és írt izgatottan, akinek a következő napon világra kellett hoznia Istent, ám a szenátorok magukat semmitől sem zavartatva kutatási témájuknak szentelték idejüket. Castillo a maga politikai és gazadasági világtörténetét írta, Annete Dupont a művészettörténetén dolgozott, Soto Takeda entomológus volt, tehát a bogarakról írt, míg a csillagász Ivan Markov a csillagokkal foglalkozott, és sokkal inkább köztük, semmint a földön élt. Talán csak egyedül ő sejtette, miért öltött magára Isten időnként emberi alakot és miért avatkozott bele az emberek sorsába. Absztrakt Istenként nem volt módjában behatolni az általa teremtett világba, így tehát mindig egy asszony által jött világra, ám többnyire keresztfán végezte vagy mint idegent száműzték őt. De valóban volt mondanivalója Istennek az anyagi világ számára? Nem különböztek-e az isteni törvények az emberekéitől? Markovnak Dosztojevszkij Karamazov testvérek-je jutott eszébe, a „nagy inkvizítorról” szóló történet. Mi mást mondhatott volna a „nagy inkvizítor” Jézusnak, aki azért jött, hogy változtasson valamin a földön? Abban persze hitt, hogy az egyháznak már sikerült értelmesen megszerveznie a világot. Ám a világ távol állt az értelmes megszervezettségtől, amiről azonban a „nagy inkvizítornak” sejtelme sem volt. A föld továbbra is szegény maradt. S maradtak a nyomorultak és a gazdagok, és maradtak a lopások, a gyilkosságok, családok, forradalmak és háborúk is. Jézus szavai: „Szeresd felebarátodat, mint tenmaga- dat!” — zseniálisak voltak. Ám ha felebarátját az ember jobban szerette tenmagánál, a rabszolgájává vált. Krisztus nem akart rabszolgákat, amit a „nagy inkvizítor” képtelen volt megérteni. Bebizonyította hát Krisztusnak, hogy az embereknek nincs szükségük rá. Mindez a tizenkilencedik században íródott és Dosztojevszkij még nem sejtette, hogy a 27
