Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Nikolaj Terlecký: Terra Synthetica elbeszélés (Tóth László fordítása)

Egész délelőtt azon töprengett, vajon mi lehet a magyarázata furcsa álmának, de nem jutott eredményre, mivel jó történész volt ugyan, de az álmok dolgában nem ismerte ki magát.

Pontban délben félbeszakította töprengéseit és a nagy étkezőbe ment, ahol a szenátorok közösen szokták elkölteni ebédjüket. A folyosón összetalálkozott Bemard Schulzcal, akiről különösen jó véleménnyel volt. Szívesen mondott volna valami szépet neki, de ugyan mi szépet mondhat az ember, ha egyszer oly csapnivaló a kedve.

— Különös álmom volt az éjjel — szólalt meg, csak hogy mondjon valamit. — Képzelje csak, az éjjel a pekingi villamosvasút egyik vonatvezetőjéről meg a lányáról álmodtam, akinek Istent kell a világra hoznia.

— Nem Dzsung Funak hívták azt az embert? — kérdzte Schulz.

Castillo hirtelen megtorpant és éles pillantást vetett kollégájára. Azt gyanította, hogy Schulz képes mások gondolataiban olvasni, de hogy kitaláljon egy nevet, ráadásul egy kínait, képtelenségnek tűnt számára.

— Honnan tudja? — kérdezte.

— S a lányának nem Vu Vang volt a neve?

— Ide figyeljen, kolléga — válaszolta erre Castillo —, már régóta tudom, hogy képes mások gondolataiban olvasni, de hogy valakinek az álmát is ki tudja találni, azt eddig nem is sejtettem.

Schulz valaha logikát és pszichológiát tanított a berlini egyetemen, jól ismerte hát az embereket. Azt is tudni lehetett róla, hogy a genfi desztilláció igazgatójának a barátja, tehát valóban több információhoz hozzájuthatott, mint más szenátorok. De hogy valakinek az álmát is kitalálja?!

— Nem találtam ki semmit — szólalt meg Bemard Schulz. — Csupán azért tudok a dologról, mert én is arról az emberről álmodtam. Hát nem furcsa?

— Az — válaszolta Castillo.

— És nem csupán mi ketten álmodtuk ugyanezt, Castillo. Reggel felhívott Emilia Gall és azt kérdezte, hogy mit jelent kínaiul a Dzsung Fu? Azt feleltem, hogy nem tudom, de erről a bizonyos Dzsung Fúrói álmodtam én is, amin Emilia Gall igencsak meglepődött.

— És mire következtet mindebből? — kérdezte Castillo.

— Ugyan mire következtetnék? A dolog világos. Hogy Istennek kell a világra jönnie? Képtelenség! Hiszen csak absztrakt Isten van, aki nem avatkozik bele az emberek dolgába.

— Egyszer már világra jött.

— Valóban, de az emberek nem fogadták be maguk közé, keresztre feszítették, nem volt szükségük rá.

Az étkezőbe épp abban a pillanatban nyitottak be, amikor Emilia Gall megkérdezte Kuan Tsut, hogy mit is jelent kínaiul a Dzsung Fu, aki elmondta, hogy Benső Igazságot, s hogy ő is Dzsung Fúrói álmodott. A szenátorokat láthatóan nem érte váratlanul a válasz, s nem is hökkentek meg rajta nagyon, majd megállapították, hogy az éjjel valamennyien ugyanazt álmodták, tehát, hogy december huszonnegyedikén Vu Vang világra hozza Istent. Amiben, természetesen, nem hittek, csupán a jóságos, ámde passzív Istenben, aki valahol az anyagon, téren és időn kívül létezett, s ha akarta volna sem gondoskodhatott volna az emberről. A hit egy ilyen Isten létezésében nem volt új. Krisztus után a második században élt Rómában egy Marcion nevű gnosztikus, aki azt hirdette, hogy az igazi Isten, Jézus jóságos, ámde passzív atyja, valahol a látható világon kívül létezik csupán. A világot szerinte Jehova, ez a félisten, ez a demiurgosz teremtette, s ő rendelkezett az emberek büntetéséről és jutalmazásáról. Az emberek azonban aktív és igazságos Istent akartak maguknak, aki földindulásokat küldött a világra, városokat döntött romba, s akivel főpapok segítségével lehetett szót váltani. Az aktív Istenben való hit praktikusnak bizonyult, s a nép körében ennek a vallásnak máig sikerült fennmaradnia. De azontúl, hogy praktikus, állami szempontból megbízható is, hiszen egyaránt büntetett és jutalmazott. Csupán a szenátorok hittek az igazi Istenben, akit nem érdekelt, hogy mi van az emberekkel. S most világra kellene jönnie?

23