Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Nikolaj Terlecký: Terra Synthetica elbeszélés (Tóth László fordítása)
Nikola j Terlecky Terra Synthetica M JL r Miguel Castillo azzal az érzéssel ébredt, hogy valami történt. Természetesen ez puszta érzés volt csupán a részéről, mivel 2089-ben nem történhetett semmi. Az egyesített világ tökéletes és jól szervezett volt, s az emberekkel legfeljebb csak álmukban történhetett egy s más. Akárcsak Castillo esetében. Azt álmodta, hogy odament hozzá Dzsung Fu, a pekingi villamosvasút vonatvezetője és közölte vele, hogy lánya december huszonnegyedikén világra hozza Istent. Castillo semmiféle Dzsung Fut nem ismert, és Pekingben is csupán egyszer volt életében, öt esztendővel ezelőtt. Természetesen kiküldetésben. Mindent, amit tett, szolgálatból tette. Annak a tizenkét szenátornak volt az egyike, akik a világot kormányozták, melyben engedély nélkül nem történt semmi. Erről a desztillációnak nevezett rendőrség, valamint a reprezentációnak nevezett hadsereg gondoskodott. Az országokat, a pénzt, valamint az akarat és a szerelem szabadságát még mindjárt a 2045. évi forradalom után eltörölték. Országok, pénz és szabad akarat nélkül így nem történhetett semmi, amit nem engedélyeztek, s mivel engedély nélkül valóban nem is történt semmi, ez azt jelentette, hogy soha semmi nem történt. Csupán az emberek álmában. A pekingi villamosvasút vonatvezetőjéről is csupán azért álmodott Castillo, mert december húszadika volt és az egész világ a karácsonyra készülődött. December huszonnegyedikén a Kisjézusnak kellett világra jönnie; magától értetődik, hogy jelképes értelemben. Akárcsak a többi szenátor, Castillo is hitt egy absztrakt Istenben, mely valahol az anyagon, téren és időn kívül létezett, és nem volt beleszólása az emberek dolgába. S akárcsak a többi szenátor, arról is meg volt győződve, hogy a vallás olyan nélkülözhetetlen intézmény, melyre az embereknek szükségük van ahhoz, hogy örülni tudjanak annak, ami haláluk után vár rájuk, s az életükben nem adatott meg nekik. Castillo nem tulajdonított jelentőséget iménti buta álmának és csengetett. Mint mindig, most is Oscar, a komornyikja és Orlando, a fodrásza lépett a szobába. Castillo felkelt az ágyból, az ablak előtt levő karosszékbe ült és Orlando tüstént munkához látott. Nyolc óra múlt öt perccel. Oscar felhúzta a rolót és a fürdőszobába ment, hogy forró vizet engedjen a medencébe. A reggelei mindig egyformák voltak és pontos menetrend szerint zajlottak. Nyolc óra tizenöt perckor Orlando végzett a borotválással és Castillo a tornaterembe ment, ahol tíz percig tornázott. Azután a medencébe indult és pontosan húsz percet úszott, miként azt az orvos előírta neki. Majd felöltözött és pontban kilenc órakor már az étkezőben volt. Mindig egyedül reggelizett, akárcsak a többi szenátor, mialatt a titkára a napisajtóból olvasott fel neki a legfrissebb események közül. Ámde természetesen soha nem történt semmi, kivéve a haláleseteket és a születéseket, ezekről viszont az újságok nem adtak hírt. Fél tízkor, mint általában mindig, Castillo már az íróasztala mögött ült a dolgozószobájában és végre szabad volt, mert nemcsak a jelenre és a jövőre kellett gondolnia, amint az Terlecky, Nikol aj 1910; orosz származású cseh prózaíró. 1966-ban emigrált, azóta Svájcban él. 21
