Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly fordítása)
nyék tesznek, ezt a vakond is meg tudja csinálni. Az ember az egyetlen élőlény, aki megpróbál számot adni a cselekedeteiről egy magasabb rendű valami vagy valaki előtt. Az emberi fölemelkedéshez hosszan tartó harc szükségeltetik, melynek során törvényekké és szokásokká ültetjük át a szent önámításokat. Itt, ebben az isten háta mögötti zugban máról holnapra akarták ezt megcsinálni, egy balga eszme igézetében, s most csodálkoznak, hogy mivé sikeredett. . . Egyszerűen elképzelhetetlen bármi javulás is: nincs elmélet, mely meghatározhatná és előhívhatná. Az adottal szembeni elégedetlenség ugyanabban a formában jut kifejezésre, amellyel az adott igazolni és dicsérni igyekszik önmagát. A valóság valami olyasmi, aminek lennie kéne, aminek megpróbál lenni. S minthogy ebbéli igyekezetét nem sok siker koronázza, elvárja, hogy ilyennek is tiszteljék, amilyen. És mindez annak az egykori állapotokkal szembeni mély és jogos elégedetlenségnek az eredménye, annak az eltökéltségnek, mely alapjaiból akart megváltoztatni és előrevinni mindent. Ha erre gondolok, meddőnek és ostobának találok minden elégedetlenkedést, meggondolatlannak minden tiltakozást. Sose kérkedjünk a zúgolódásunkkal, és óvakodjunk attól, hogy zsémbelésünk hozasson velünk akcióra buzdító döntéseket. Ha sokáig lázadozunk, még kifogunk valami eddiginél is rosszabbat. A jó észrevétlenül jön, lábujjhegyen, mindenünnen, akar a szép idő, a rossz meg hiú ígéreteket harsogva, hogy a végén szégyenteljes hallgatásba fulladjon. A jóban csak addig higgy, míg szenved, az igazságban addig, míg tiltják és üldözik. Mikor s hogyan vetették a lovak közé a gyeplőt? A választ egy strugarniki paraszttól tudtam meg. Azt mondta, Misiének hívják, s hogy a dicső vajdánk oldalági leszármazottja. Az utóbbi kétszáz évben a Misicek benne voltak minden felkelésben, minden háborúban, volt, hogy a kormánypártiakra szavaztak, volt, hogy az ellenzékre; ma hátat fordítottak mindennek, nem szavaznak senkire és semmire. Mikor fáradtak bele és miért? Alkalmi ismerősöm, akaratlanul is, megadta a nagy fordulás magyarázatát. A háború után, mesélte, gyakran ellátogatott a falujukba egy bizonyos Jovanic nevű bíró, valamelyik felsőbb akárminek az elnöke vagy titkára. Természetimádó lévén a nyarat is rendszerint Strugarnikon töltötte, s unalmában beszédbe elegyedett a parasztokkal, már ahogy haladó szellemű, művelt emberekhez illik, amikor leereszkednek a pórnép közé. Áldott jó ember volt ez a Jovanic, meséli Misic. Sokszor elmondogatta: Nem is tudjátok ti, hol éltek, Svájcban sem látni ennél különbet. Segített is nekik, amikor bejött az a kecsketartás-tilalom . . . Hanem egyszer rásandít Misiére, nézi, nézi, gondolkodik erősen, végül megszólal: Hallod-e, te Misié, egyet jegyezz meg, embert ölhetsz, én kihúzlak, azt meg tudom csinálni... de ha valami politikai ügybe keveredsz, az Isten legyen hozzád irgalmas! Érted-e? Misié értette. Ahhoz, hogy az ember megértse a fenyegetést, nem sok ész kell. Abbahagyta a politizálást, az ilyet is, olyat is, egyszer s mindenkorra. Jovanié nyilván nem általában a politikára célzott, hanem csak egy bizonyos fajtájára, ám az én Misiéemnek nem sok kellett, hogy kitágítsa és általánosítsa a fenyegetés jelentését: ha tilos a nyilvános fellépésnek ez vagy az a formája, akkor tilos a politizálás is egészében. Ha csendben végzed a dolgod, nem bántanak. Ha ők valakit üldözni kezdenek, nyilván megvan rá az okuk. Jártatta a száját, ugye? Na látod, mondtam, hogy ok nélkül nem tennék. Pofa be és megleszel békével. Mutass nekem egy országot, ahol az ember kimondhat mindent, ami eszébe jut! Tessék, hogy többet is tudnál? Úgy? Nos, akkor parancsolj, le is út, fel is út, nem tartunk vissza! Tehetetlenségedben és unalmadban idővel még meg is szereted az előtted tornyosuló falat. Misicet és a falubelijeit kiszorították a fontosabb döntések pástjáról. Félreálltak, figyelik, mi történik. A falu kiszárad, akár a folyócska augusztusban, ami a helyébe lépne még nem alakult ki, úgyhogy néha az az érzésed, odavan minden, nyomtalanul. Az egykori paraszti országban két parasztellenes mítosz uralkodik: a városias élet és a munkásosztály. 11
