Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly fordítása)

ezt a maszlagot többé nem vesszük be. Valóban, a legtöbb elszánt rebellis, mihelyt valami pozícióhoz vagy kiváltsághoz jut, lecsillapodik és megbékél. S eszébe sem jut többé harcba szállni fennkölt elveiért, melyekre tegnap még oly ünnepélyesen hivatkozott. Az ember egyszerű szerkezet: tudjuk hogyan reagál a melegre és hidegre, a nyomásra és a nyomás enyhülésére. Márpedig azok, akik a nyakán lógnak, nagy szakértői az egyszerű szerkezeteknek. Mindenki megvehető, csak egyiknél-másiknál mélyebbre kell nyúlni a zsebbe. A szegény ember adja magát a legolcsóbban, mindenütt: abban a percben, hogy megszületett, már el is adta magát.

Ő az életerő fenntartásának közlekedőedénye.

Hogy mi maradt meg a formális szabadságokból? Drága jó Petrovicom! Már az is, hogy ilyet kérdezel, szédületes tájékozatlanságra és naivitásra vall! Tudod jól, hogy erre, mifelénk nemigen adtunk a formára sohasem. Igazi szabadságot még csak talál az ember, hisz maga az élet is szabadság, de formálisát? Egyetlen józan jogodat el nem ismerik, bár a gyakorlatban elég sok mindent megengednek. Szemet hunynak erre-arra, igazán nem szőrszálhasogatók. Rosszat is mondhatsz róluk, a hátuk mögött, úgy tesznek, mintha nem hallanák.

A munkára való jogot szavatolja az alkotmány, de érvényesíteni nem tudja, a naplopásra való jogot a kutya sem szavatolja, mégis pompásan érvényesül. Ha nem tetszik itthon, lehetőséged van, ahogy a vonatbeli útitársam mondaná, szedni a sátorfád s oda menni, ahova akarsz. Ez nem kis dolog, aláírom, bár a sátorfaszedés szabadságát talán mégsem kellene összetéveszteni az utazás szabadságával. Vagy lehet, hogy az otthonról való menekülés az értelme és célja minden utazásnak?

Mindezt, persze, meglehetősen nehéz beleilleszteni a mi hosszú idegenbeszakadásunk során kialakított szokás- és szükségletrendszerünkbe. Másrészt viszont azt is meg kell vallanom, hogy azért ebben a zűrzavarban és rendetlenségben is van valami báj: egyfajta emberi melegség, ami kezdetben még jól is esik az embernek, mindaddig, míg fojtogatni nem kezdi.

Megengedik-e a vallási szokások gyakorlását? Meg, természetesen. Templomba nem tilos járni, a közönséges földönfutónak legalábbis, aki nem sok vizet zavar. Attól viszont, aki jelent valamit ebben a társadalomban, elvárják, hogy ne járjon: büntetendőnek nem büntetendő, de a maga módján nyilvános helyen elkövetett illetlenségnek számít. Nem tiltják szigorúan és egyértelműen, de tudni való, hogy mi illik és mi nem.

Ugyanez a helyzet a sajtószabadsággal is: se van, se nincs, tehát inkább nincs, mint van, vagy pontosabban akad belőle itt-ott, néha-néha. Hosszas böngészés és összehasonlítás után rájössz, hogy az egyik újsághír foghíjas, a másik kimaradt. Tulajdonképpen benne van a lapokban minden, csak az a szinte megfoghatatlan apróság hiányzik belőlük, ami nélkül még meg lehet lenni, de ami a savát-borsát adja a dolgoknak.

Az új tan elmagyarázta az embereknek, mik a történelem hajtóerői. Sokaknak úgy tetszett, hogy egyik napról a másikra, minden különösebb megerőltetés nélkül fölfedezték az ég és a föld minden titkát. A fennkölt elvek az uralkodó rétegek önámításának eszközei. A keresztes hadjáratok például közönséges rablóportyák voltak. Semmi sem az, aminek láttatja magát. És így tovább.

Kétszáz évre visszamenőleg egyetlen ősének sem jutott eszébe vécét építeni a házába, erre ő most egy szál brosúrából megfaggyúzza a történelem mozgatóerőit. A póri ravaszság, ím, filozófiai megalapozást nyert.

Az élet egyetlen rendeltetése, hogy valóra váltassék egy elmélet, amelyet valahol Németországban ötlöttek ki vagy száztíz évvel ezelőtt. Ha beleillik abba, amit ez az elmélet elvár tőle, akkor helyes irányba fejlődik, ha nem, akkor tévútra tért és belső ellentmondásoktól terhes. Nos, kedves Petroviéom, ide jutottak a régi ántivilág illúziói és önámításai ellen lázadók: mindent látszattá és valószerűtlenné változtattak maguk körül.

A civilizációk mindegyike elsősorban fennséges önámítás, melynek szárnyán a szellem megpróbál fölemelkedni egy adott eszméhez. Éz, a materialista, egyrészt a mélyrepülés és a szükségszerűségek, másrészt az utópia megszállottja. Annak lenni, amivé a körülmé10