Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly fordítása)
Aztán vártam a választ. Hetek, hónapok múltak el, semmi. Utánanézek, mi van. Bekopogok ugyanabba az irodába. Lakovic az íróasztalnál ül, álmosan néz rám, mintha életében nem látott volna. Aztán észbe kap, fölpattan és állva közli velem: Az ön kezdeményezése ideológiailag és politikailag elfogadhatatlan! Igen, ennyi az egész, amit közölni akartam magával! Nem, fellebbezni nincs joga . . . Végigmérem, nem ismerek rá: ez nem ugyanaz a Lakovic! Gondolom, rémesen leteremtették ébertelensége és engedékenysége miatt, hogy egyáltalán szóba állt velem, aztán berezelt a szerencsétlen! Kérem a végzést, mondom, el akarom tenni az irataim közé. Megkapja postán, morogja, majd odalép az ajtóhoz és szó nélkül kitessékel a folyosóra. Kilépek az utcára. A templomkerítés mellett virágzó orgonafa. Jó volt ránézni: íme valami, ami fölött semmi hatalma Lakovicnak! Független lap! Istenem, de hülye vagyok! Hogy is juthatott eszembe ilyesmi? Itt minden függ valamitől: lépés, szó, gondolat, az út menti árokban áttelelt kövek, a telefonhuzalon csivitelő madarak .. . Elmúlt három hónap, már el is feledkeztem az egészről. Akkor egy szép napon megjelenik a Slobodában egy dörgedelmes cikk bizonyos egyénekről, akik visszaélve az ismert nehézségeinkkel, és kihasználva bizonyos lazaságokat, a kisipar fejlesztése egyébként dicséretes eszméjének felkarolása ürügyén a kapitalizmus kerülőúton való visszaállításán fáradoznak! Mert mi egyebet jelenthet itt és most egy kvázi „független” — tehát a köz befolyása és a társadalmi ellenőrzés alól kivont — lap megindításának szándéka? Az efféle kísérlet nem más, mint azoknak az áldozatoknak a megcsúfolása, akik életüket adták mindezért, amit ma a magunkénak vallhatunk. Mindenáron útját kell állnunk az efféle kísérleteknek, az adminisztratív eszközöket is ideértve. E megengedhetetlen aknamunka kapcsán két egyén nevét is meg kell említeni, az egyik Ivan Mihajlovic magánfuvaros, akinek immár öt tehergépkocsija van, a másik Mihailo Putnik nyugdíjas, akinek nagyzási hóbortja egyedül a társadalmi valóságunkhoz való negatív viszonyulásával mérhető össze! A cikk tehát nyilvános vitába szállt szerénységem magánjellegű, egyébként is visszautasított kérelmével. És mit tehettem? Ha itt valaki nekedtámad az újságban, nincs más választásod, mint lenyelni a sértést és hallgatni. Válaszlevelet írni semmi értelme: úgysem közlik, legfeljebb közöletlenül is megglosszázzák és még jobban lepocskondiáznak. Beadsz egy kérvényt egy állami hivatalhoz, erre a válasz nem levélben érkezik, hanem az újság hasábjain. Lehordanak a sárga földig, hogy is juthatott eszedbe ilyesmi, és pellengérre állítanak a kificamodott észjárásodért. A lényeg az, hogy gúzsba kössenek. Független lap? Kitől, mitől független? A józan észtől, melynek ők az egyedüli letéteményesei! A Lakovictyal lefolyt beszélgetéssel és különösen a Slobodá ban közölt cikkel talán sikerült érzékeltetni veled Ennek a Valaminek egy-két jellemzőjét. Vagy nem? Valami konkrétabbat akarsz? Esküszöm, néha már a falat kaparnám, míg kiserken a vérem a tíz ujjamon a konkrétumtól! Ez a Lakovic nem volt rossz ember. Se kimondottan ostoba. Volt benne valami jóindulatú kíváncsiság, csak nem tudta mederbe terelni, nincs az ég világon semmi, amiben az övé lenne a döntő szó, ha közvetetten is, fölesküdött erre a Valamire — amit gondol róla, maga sem veszi komolyan. Egyébként nyilván még elő is fizetett volna a lapomra, vagy legalábbis élvezettel olvasta volna titokban, de engedélyezni, azt nem meri. Nem rajta múlik, nem is a főnökén, senki emberfián e kerek földön. Ez a lényege ennek a Valaminek: nemcsak az ellenségeinek kerekedett fölébe, hanem a saját híveinek is — öncélúvá lett. Béna szörnyeteg, mely itt tornyosul a hegyek s völgyek fölött, árnyék, mely tespedt mozdulatlanságba süllyedt, hulla, mely holtában is millenniumi álmát szövögeti. Az egyszerű embert nem érdeklik a mélyben rejlő okok, megpróbálja föltalálni magát az adott helyzetben. Lukicné így panaszkodik Paligoricnak: Én vagyok a hibás, gyenge volt a protekcióm, erősebbet kellett volna keresnem. Megpróbált munkát találni fogászatot végzett unokahúgának — nem sikerült. Nem segített, hogy párttag, hogy az unokahúgát is beléptette. Végigkilincselte a fél várost, ki mindenkinek eszébe nem idézte meglehetősen ingatag bizonyítékokkal alátámasztott háborús érdemeit! Az utolsó percben jött valami 7
