Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Vekerdi Lszló: Sándor Iván: Vízkereszttől Karácsonyig

juk Sándor Iván. Lengyel szerteágazó komplex kérdéseiből is főleg az foglalkoztatja, „hogy mi gyorsította föl a szocializmus széthullását”. „November sűrűsödésében” úgy látja, hogy az idő igazolja Lengyel elemzését, és csakugyan még ma is (holott november ködei azóta mintha még sűrűsödtek volna) meglepődve regisztrálhatjuk, hogy Lengyel prognózisai milyen jól „bejöttek”. — Például az, hogy a Nyugat ebben a térségben „nemzeti érzelmű kormányzatokat vár”, s így nálunk „középjobb szociálprotekcionista koalíció várható”, és ez „folyamatosan elhúzódó harcban áll majd a liberális piaccentrikus- sággal”. És azt is milyen frappánsan megmondta, hogy „a Nyugatot elsősorban Gorbacsov és a Szovjetunió sorsa foglalkoztatja, mindent el fog követni, hogy a kis államok alakulása ezt ne zavarja meg.” Joggal jegyzi hát meg Sándor Iván az idézetekhez, hogy „Nyolcvankilenc novemberében nagy vonásokban hiteles Lengyel elemzése”. Tegyük hozzá, hogy kilencven júliusában is. És nagy kár, hogy vezető politikusaink láthatóan oly kevéssé figyeltek, figyelnek rá.

Ugyanilyen telitalálat volt Nyolcvankilenc novemberében (s maradt máig) Kornai Indulatos röpiratának a recenzálása. Nem tudom, nem érti-é enyhén félre, illetve megérti-é teljesen Sándor Iván Kornait, de ezt majd megvitatják ők. Amit itt kiemel belőle a szimulációs gazdaságirányítás halálos veszedelmeiről és a még hosszú ideig óhatatlanul megmaradó duális gazdaság kényszeréről, az tömörségében is érthető és helytálló. De már a „stabilizációs műtét” ismertetése (meglehet elkerülhetetlenül) erősen szimplifikált, hiszen egyáltalában nem az a lényege, hogy a kutya könnyebben elviseli, ha egyszerre vágják le a farkát, mint ha darabokban. Sokkal inkább egy határozott, de óvatos, és mindig a már elért valóságos eredményekre építő termelési és monetáris rendszer bevezetéséről van ebben az ajánlatban szó, figyelve az adott politikai kényszerekre is. Kornai Indulatos röpirat-a Nyolcvankilenc végén leginkább tán valami olyasféle szerepet vállalt, mint — mutatis mutandis — Veres Péter Paraszti jövendő-je 1948 tavaszán. Meglehet, a sorsa is hasonló: szenzációt keltett, s aztán nem figyelnek rá. Sándor Iván mindenesetre megtette, amit tehetett.

Mészöly természetesen állandó „vendége” volt a Vízkereszttől Karácsonyig-nak; ő Csoórihoz és Konrádhoz hasonlóan nyilvánvalóan kulcsfigura Nyolcvankilenc egész nagy szellemi kalandjának az értelmezésében. Gyanítható, hogy Iván velük külön nagy tanulmányban fog megvívni, tán írja is már a róluk szóló esszét a szőlőhegyen, tán megérkezett már hozzá Fűzi Laci sürgető levele. De ez nem a jelen recenzióba tartozik. Ami ide Mészöly csodálatosan polifon világából befér, az elsősorban a „későre jár” életérzés. Pontosabban: „»Későre jár, barátaim; már bontják az asztalt.«” Bontják bizony. „Nem (csak) személyes időnkben, de — kommentáltatik az idézett mondat — a korszakórán jár későre; nagy váltás okán bontják azt az asztalt. Változik-e közben valami abban, hogy asztalbontáskor figyelmet kapnak azok a művek, gondolatok, teljesítmények, amelyek a korszakforduló megértéséhez, a hosszan elhúzódó személyes, társadalmi és léttani válság enyhítéséhez próbálnak támpontokat adni? Hallom a válasz helyett a csöndet.”

Bizony Iván, ez az ábra. Mert Lengyel László ide, Wittgenstein amoda, egyáltalában nem hiszem én azt, „hogy ha egy kérdést föl lehet tenni, akkor azt meg is lehet válaszolni”. Sokszor, s úgylehet épp a leglényegesebb kérdésekben, egyáltalában nincsen is semmi más válasz, csak a csönd. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene igyekezni a lehető legpontosabban megfogalmazni a kérdéseket. Ahogyan példaszerűen teszi, nagyon jó, hogy erre annyiszor figyelmeztetsz, Hamvas Béla és Balassa Péter. És ahogyan teszed Te is, decemberben: „Mennyire leszünk érdekes Európa számára? (Még egyszer: nem különösebben.) Emögött ott egy mélyebb alternatíva: mivel fog, mivel tud asszimilálni Európa? Mennyire a pénzével, segélyeivel, szakembereivel, tanácsaival? (konzumálódó) kultúrájával? demográfiai, környezetszennyező válságaival? katonai egyensúlyra törekvő stratégiájával? lelki uniformizálódásával? jólétének morzsáival? nagylelkűségével? politikai vallásaival? önzetlen polgárjogaival? És mivel tudunk mi hozzájárulni ahhoz, hogy oldódjon az európai krízis...” Hallom a válasz helyett a csöndet. És ezt a csöndet nemigen fog sikerülni semmiféle világnézeti — filozófiai — szociológiai — politológiai érveléssel túlkia86