Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél - A „népi” írókról című állásfoglalás - harminc év után
is mind nyilvánvalóbbá tették, hogy a szocialista törekvéseknek — a lényeget nézve — nem ellenfele volt ez a mozgalom, de potenciális, majd valóságos szövetségese. A marxista kritikában az 1958-as pártállásfoglaláshoz képest alapvetően megváltozott ma már a mozgalomról alkotott vélemény. Korrigált az élő történelem.”38 Ha a népi írók és a szocializmus viszonyáról, főként szövetségéről beszélünk, mint Király tette, pontosítanunk kell mindig, hogy milyen szocializmusra gondolunk. A népi írók eszmerendszere nyilvánvalóan ellenpólusa, sőt ellenfele volt — lehetett — a szocializmus eltorzult, sztálini változatának. Népi demokráciát akartak, ám nehéz ma már az ő fogalmukat eredeti ragyogással idézni, mert a Rákosi-kor kisajátította és belemosta a proletárdiktatúrába, így a ma meghonosodott demokratikus szocializmus szóval lehetne leginkább jelölni a társadalmi programjukat. A népiek mindig is szocializmusról beszéltek, ám politikai nézeteik kialakították, és az ún. ötvenes években is ébren tartották, majd 1956-ban a felszínre hozták a szocializmus — létező modelltől eltérő — értelmezési lehetőségét, egy sor olyan kérdést és kételyt, mint például: azonos-e a szocializmus a sztálinizmussal? Lehet-e a nemzeti sajátosságoknak megfelelő többféle útja, vagy a proletár nemzetköziség iránytűje — a Kreml akarata — a mérvadó? Az állam az osztályelnyomás (proletárdiktatúra) eszköze vagy a nemzet életműködésének jogszerű kerete? Mi tartozik bele a hagyományokba, csupán a forradalmi-proletár örökség vagy pedig a szellemi értékek teljes köre? Mi a mérvadó a szocialista kultúrában: az osztályszempont, vagy az esztétikum? A diktatórikus szocializmus — a sztálinizmus — szemszögéből tehát a népi irányzat természetszerűleg ellenségként jelent meg, Rákosiék ennek megfelelően kezelték őket. Az 1956. november 4-e után fellépő új politikai vezetés viszonya ellentmondásosan alakult a népi írókhoz, nem azonnal állapította meg a különbséget és a lehetséges szembenállást. Rövidebb ideig kialakulatlan volt e politika jellege is, amikor viszont a szocialista tábor külső nyomására megkezdődött a resztalinizáció, az új politikai vezetés az elmúlt háromnegyed év eseményei, s a népi írók józan, realista szerepe alapján — alighanem félreértve a helyzetet — megpróbálta leválasztani őket a szellemi élet más csoportjairól, 1956 ellenforradalommá nyilvánítása és a számonkérések — íróperek — ellenére szövetségesként felléptetni őket. Mint eléggé közismert, akik 1956 tavasza és ősze között szerepet vittek az írószövetségben, a Petőfi-körben, majd az év végén az illegális ellenállási mozgalomban és az emigrációban, főként a párttag írók közül kerültek ki. A népiek politikai mozgalomként, csoport- szérűén nem voltak sem szervezői, sem iránytszabói az 1956-os eseményeknek, függetlenül attól, hogy egyénileg vannak közülük résztvevői a történéseknek, az első napon, a Bem téren éppúgy, mint november 4-e hajnalán a Parlamentben, amikor a folyosón már idegen fegyveresek cirkáltak.39 Iránytszabó volt viszont — a személyektől függetlenül — maga a népi eszme, a független, demokratikus szocializmus követelménye. Ez magyarázza, hogy később, midőn 1956 hatásának radikális ideológiai felszámolása megkezdődött, „a párton belüli revizionizmus” elleni harcban fokozatosan áttolódott a hangsúly a „párton kívüli harmadikutasságra”, s egyre többször lehetett hallani, hogy „a revizionista gondolkodásnak minálunk kényelmére volt, hogy azokon a pályákon közlekedhetett, amelyeket a harmadikutas nacionalizmus járt ki a számára még a harmincas években.”40 A népi írók olyan nagy hatású művekben Ítélték el az önkényt, mint Németh László 1956. október 20-án bemutatott Galileija, vagy Illyés Gyula Irodalmi Újságban november 2-án közzétett Egy mondat a zsarnokságról című verse, ám a megnyilvánulásaik — ellentétben az 1958-as állásfoglalás beállításával — nem sértettek baloldali, szocialista érdekeket, sőt, tisztán baloldali jellegűek voltak,41 s hitet tettek — sokkal inkább, mint az előző években kivételezett írótársaik — a szocializmus követelményei mellett. Az utcai üldözések, lincselések idején a forradalom tisztasága érdekében mérsékletre intettek, s elhatárolták magukat — ahogy Németh László írta — a fehérterrorra emlékeztető módszerektől. November 4-e, a szovjet csapatok visszatérése s a Kádár-kormány fellépése után nem folytattak aktív ellenállást. A népi írói mozgalom egyik jellegzetes vonása az volt, hogy népben-nemzetben, s nem hatalomban és politikában gondolkodtak. Azt vallották, 47
