Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél - A „népi” írókról című állásfoglalás - harminc év után

hogy a nemzetnek, bármilyen rendszerbe kerül is, élni, fejlődnie kell,42 ezért, ahol lehetett, készek voltak mindig segíteni, dolgozni a magyarságért. Ez motiválta az 1956. november 4-e utáni viszonyulásukat az új politikai vezetéshez. A megtorlás és a visszarendeződés miatt nem voltak készek az együttműködésre, legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan azt az új politikai vezetés igényelte és elvárta tőlük. Ugyanakkor a nemzet s a demokratikus szocializmus alapérdekei és értékei alapján realista, megengedő az álláspontjuk. A írószövetség 1956. decemberi gyűlésén a szereplésük lelkiismereti kiállás volt az októberi napokban megnyilatkozó forradalmi elemek mellett, a humánus szocialista kibontakozás és konszolidáció érdekében; sztrájkra, további fegyveres harcra, illegális ellenállásra azonban nem buzdítottak — nemzeti öngyilkosság lett volna szerintük.

A korra vonatkozó részletkutatásoknak kell majd feltárnia, hogy a népi írók magatartásának félreértése, vagy csupán taktika, a szellemi élet megosztási kísérlete, esetleg mégis a valódi megújulás továbbpislákoló halvány fénye miatt élveztek a népi írók „védettséget” november 4-e után néhány hónapig. 1957 májusáig ugyanis nincs hivatalos hang, amely 1956-os szerepüket kifogásolta volna, semmi sem „előlegezte” A „népi” írókról című állásfoglalást, amely viszont már „az ellenforradalommal kötött szövetségükről beszélt, s arról, hogy „az ellenforradalom fegyveres leverése után sem könnyítették meg a konszolidációt [... ] továbbra is éles ellenzéki álláspontot képviseltek.”43 Mára már jobbára feledésbe merült, hogy az írószövetség felfüggesztéséről beszámolva a Magyarország című kifejezetten balos lap például a Gond és Hitvallást az állásfoglaláshoz képest eufemisztiku- san „patetikus nyilatkozat”-ként említette csupán, a szerző nevének mellőzésével.44 A Galilei című drámájáért — életműve és az Égető Eszter mellett — Németh László 1957 márciusában még Kossuth-díjat kapott. Az állásfogalalás szerint e mű a becsület torz, s kommunistákat rágalmazó reakciós értelmezési lehetőségét sugallja. Az Irodalmi Újság november 2-i számában megjelent Egy mondat a zsarnokságról című verset, amely negyedszázadig tiltott volt azután itthon, s az állásfoglalásban Illyés bűnlajstromán szerepelt, a Népszabadság 1957. január 10-én még mint remekművet méltatta, kiemelve, hogy csak költőnek sikerülhet a zsarnokságot mint százlábú, ezerkarú szörnyeteget elővarázsolni az elvont zsarnokságból — így soha többé el nem tűnhet, meg nem bújhat. A cikk címe

— Egy mondat a szocializmusról — azt a felsőbb igényt fejezte ki, hogy jó lenne, ha valaki, nyilván Illyés, ugyanilyen költői erővel írna a szocializmusról is. „Mert ha voltak is égbekiáltó bűnök, melyeket a leghaladóbb, legemberségesebb eszmék nevében követtek el korunk machiavellistái, a szocializmusról is lehetne írni igaz verset, nagy költeményt.”45

Figyelemre méltó Gellért Oszkár nyílt levele a Népszabadság 1957. január 31-i számában. Gellért erőfeszítéseket tett, hogy a népiek — főként Illyés és Németh László — elfoglalhassák az őket megillető helyet az irodalmi életben.46 Cikkének előzménye tizenöt romániai magyar író újévi üzenete itthoni pályatársaihoz. Feszülten figyeljük — írták —, hogyan hallatják szavukat a magyar írók a munkás-paraszt hatalom oldalán, a kormány támogatása érdekében. Az üzenet, amely 1957. január 4-én jelent meg a Népszabadságban, nyilvánvalóan összefüggött az írószövetség december végi közgyűlésével, s azt jelezte, hogy a kommunista pártok nem tekintették Magyarország belügyének a válság rendezését. A december 28-ai írószövetségi közgyűlés lényegében egyetlen politikai kérdéssel foglalkozott: forradalom vagy ellenforradalom volt-e, ami Magyarországon 1956. október 23. és november 4. között történt. Ebben a kérdésben az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága előzőleg, december 5-én határozatot hozott s megállapította, hogy Magyarországon ellen- forradalom volt. Az írók ezzel szemben egy kézfelemeléssel elfogadott nyilatkozatban

— ez volt a Gond és Hitvallás, Tamási Áron írása — kijelentették, hogy forradalom volt, téves ítélet, hogy a szocializmus vívmányait kiirtotta volna.47 A romániai magyar írók viszont a magyarországiaktól — sőt, az MSZMP decemberi álláspontjához képest is — eltérően, „balosán” ítélték meg az őszi események okát, a szektás-dogmatikus vezetés bűneit nem is említve, külső támogatással előkészített ellenforradalmi támadásról beszéltek. A népi írók füléhez „szirénhangok” szóltak az újévi üzenetből, hisz az aláírók egykori harcostársak voltak (Balogh Edgár és Nagy István például); a levélben a szárszói találko48