Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Miszlai Gabriella: A több vegyértékű ember (Tornai József regényéről)

följegyzések sorozata, melyek a múltról, a közelmúltról és a jelenről szólnak. Sokszor a jelen aktuális eseményeivel kezdődnek — a szakadó hóval, a munkaképtelenség bevallásával —, de a dátum után gyakran rögtön kifakad a fájdalom, vagy az elbeszélő el sem tud szakadni múltbeli történetétől, az emlékek elnyomják a jelen valóságát. A mintegy hét hónapot felölelő — több-kevesebb rendszerességgel írt — tizenhét följegyzésre az átúszta- tás technikája a jellemző. Múlt és jelen viliódzva, néha észrevétlenül egymásba fonódva váltja egymást, de egy, a múltban gyökerező és a följegyzések idejében széttört érzelem története adja az eseménysor vázát. Hogy az érzelemhullámzás és a végkifejlet tudatos és világos legyen a főhős-elbeszélő előtt — hiszen ezért íródnak a följegyzések —, s hogy az olvasó is együttlásson a festővel, a múlt története a gyerekkorral és a párválasztásokkal kezdődik. Aztán megismerjük annak az élettársi kapcsolatnak a keletkezését és harmóniateremtő erejét, mely kiindulópontja a regény konfliktussorozatainak.

A főhős-elbeszélő azonban nemcsak elmondja életét és történeteit, hanem — ahogyan a Vadmeggy író-elbeszélője tette — maga után nyomoz. Föltárulkozik önmaga és az olvasó előtt, s ezt az önvizsgálatot olyan pontosan és könyörtelenül hajtja végre, ahogyan más nem tudhatja, amire csak a magát, tetteit, sikereit és kudarcait vizsgáló ember önmaga képes, így lesz a Könyvből Bahtyin terminológiáját használva egyszólamú regény, mikor az író „a szerző és elbeszélő szempontjainak, a hősről adott leírásoknak, jellemzéseknek és meghatározásoknak valamennyi elemét a hős saját világképébe emelte át, s ezzel a hős befejezett egész valóját a hős tudatának anyagává változtatta”.2 Bahtyin Dosztojevszkij művészetét vizsgálva jutott erre a megállapításra, s talán nem véletlen, hogy a fejezetcímek — följegyzés ... két Dosztojevszkij mű címével is hasonlatosságot mutatnak. (Feljegyzések az egérlyukból. Feljegyzések a holtak házából). A leírtakból következik, hogy bár a regény világa értékekben gazdag, ám mégis szűk világ, hiszen csak azt, annyira és úgy láthatjuk, ahogyan a főhős-elbeszélő látja magát és másokat. S azt, hogy mások milyennek érzékelik őt, szintén az ő tudatán átszűrve kapjuk.

A főhős-elbeszélő, Fekete Ákos, a gyulai festő teljes életre vágyik. Célja: adottságainak és önmagának a lehető legtökéletesebb kibontakoztatása, a lét megértése és értelmezése. A regény legnensőségesebb részei azok, ahol istent faggatja, ahol szót ért vele, s mikor isten hallgat. Mert isten ismeri talán a legfőbb titkokat: a művészet, a szerelem és a szexualitás titkait; így az ő titkait is, és kész a megértésre. A teljes élethez hozzátartozik a szeretet és a szolidaritás, a barátság, a halál kikémlelése és elfogadása: a természet, mely nemcsak az élet színtere, hanem igazi haza, otthona és tükre az ártatlan és boldog szexualitásnak. De a teljes élethez hozzátartozik a gyökerek ismeretének biztonsága is: így kerül a főhős életébe, s a regény hátterébe a nagy előd, Kohán, az elismert, már időtlenné vált művész, a példa.

Az értékeknek ebben a színképében szigorú hierarchia uralkodik. A teljes élet csak az adottságok kiteljesedésével valósulhat meg. Aki festő, annak festenie kell, már csak azért is, mert a rejtőzködő beszélgetőtárs ilyenkor nyilvánul meg. „Lehet, hogy minden elkészült képemben téged érintelek meg? Ez a világ egysége? Mindig erről álmodok” — tűnődik istenhez fordulva a főhős. De eljuttathat istenhez a szerelem és a szexualitás is, hiszen két test eggyé válása „telítve van a létezés, az isten szellemének szépségével és gyönyörűségével”. S isten tisztelete, az istenhez való közeledés legbiztosabb útja maga a szerelmi beteljesülés. „Belül voltam azon a bűvös körön, amit csak vallásos fogalmakkal és képekkel lehet leirni. És ha én is színről színre látásnak nevezem azt a pillanatot, amikor ölét kinyitottam ... mint az evangélisták, csak annak a képtelenségét ismerem el, hogy egy tanú az ilyesmit elmondhatja.” A szerelem és a művészet külön-külön is istenhez vezető út, de a szerelem a festés feltétele is lehet” ... a Fekete Páva, a Kék bezáruló tér és a Keresztrefeszítve őt idézte föl... A szerelmünkről beszélő képek ezek ... Ezekben sikerült talán először túljutnom azon az úgynevezett hidegségen.” A szerelem hiánya a művészetet is tönkreteheti: „Ha nem vagyok szerelmes, nem tudok festeni se: a kettő bennem szorosan összefügg, föltételezi egymást.” A legigazabb út tehát a szerelmen át a művészethez vezet, a művészet pedig istenhez. S a mitikusan sejtelmes kép, a Fekete páva a szerelem mítoszát

78