Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Borzák Tibor: Egy másik ütközet (Bártfai Szabó László két évtizedes könyvkiadási kálváriája)
„Miután a lektori vélemények a művet kiadásra alkalmasnak minősítették, történt meg a szerződéskötés, feltüntetve, hogy a mű elkészült. (.. .) Bár az alperes a könyvet kiadási tervében szerepeltette, annak megjelenéséről nem gondoskodott. (.. .) Magából a szerződésből megállapítható, hogy a szerződéskötéskor maga az alperes is a díjskála I/A kategóriájába sorolta a művet. (...) Nyilvánvaló, hogy helytálló a szakértői testületnek az a véleménye, mely szerint a mű elfogadottnak tekintendő. (...) Időközben a per tartalma alatt a szerződéses időtartam is lejárt 1986. szeptember 13-án. így az alperes a kiadás jogát is elveszítette. Köteles azonban a teljes szerzői jogdíjat megfizetni. A kiadási szerződés ugyanis nemcsak jogot, de kötelezettséget is jelent, mert a szerzői jog sérelmét jelenti az is, ha a kiadó jogaival nem él és a kéziratot annak elfogadásától számított 4 év alatt nem adja ki. Amennyiben ugyanis nincs szándékában a kézirat kiadása, a szerződéssel elzárja a szerzőt attól, hogy művét nyilvánosságra hozhassa, más kiadóval kössön szerződést. (. ..) A Fővárosi Bíróság ezért az alperest a Pp. 78. § alapján a kereset értelmében elmarasztalja. (• • 0” — Amikor a tanácsvezető bíró befejezte az ítélet indoklását, és a tárgyalást berekesztette, hirtelen gondolatom támadt: elővettem a Mozgó Világ 1985. decemberi számát és átnyújtottam a bírónak azzal a megjegyzéssel, hogy megtiszteltetésnek venném, ha elolvasná benne memoárom egy részletét. A bíró elfogadta az „ajándékot”, és hozzáfűzte, szívesen elolvasná az egész könyvet! így ért véget a Fővárosi Bíróságon a perem, pontosan 18 évvel azután, hogy elhatároztam, felajánlom kiadásra visszaemlékezésemet. — 1986. november 18-án személyes beszélgetés keretében felkértem Katona Tamást, hogy amennyiben az általa említett kisszövetkezet vagy más kiadó foglalkozni kíván könyvem kiadásával, nevemben a szükséges információkat adja meg. Ekkor közölte Katona Tamás, hogy nem régen találkozott dr. Tóth Sándor ezredessel (időközben ezredes lett), és említette neki a felmerült lehetőséget. 1986. november 20-án levélben tájékoztattam Tóth ezredest az újabb fordulatról és megkérdeztem, hajlandó lenne-e ismét közreműködni a zárszó megírásával. A „gépezet” tehát, annyi kudarc után, ismét beindult. Akárcsak 1982-ben, megint csak felfelé kezdtek ívelni a dolgok. Úgy látszott, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletével mégsem ért véget a „küzdelem”, és folytatódik az új esztendőben. 1987 — A Forrás főszerkesztője, Hatvani Dániel, 1987. január 16-ai levelében a következőket írta: „Ezúttal válaszolok arra a leveledre, melyet még a múlt év decemberében írtál nekem, s beszámoltál benne memoárod szomorú kálváriájáról. Azóta többször felmerült bennem az a gondolat, hogy talán az újra induló Forrás-könyvek sorozatában fölvállalhatnánk a közlését. (...)” — A Forrás, mely az 1983. januári számában elsőként közölt részletet írásomból, most ismét kezdeményező és segítőkész lépést tett. Tekintve, hogy ekkor még nem kaptam hírt a kisszövetkezet döntéséről, kívánják-e kiadni a könyvemet, telefonon kérdeztem meg Katona Tamástól, aki közölte, „menni fog a dolog”. Február 9-én levelet írtam Tamásnak, hogy a Forrásnál lemondtam a felajánlott kiadási lehetőséget. Február 12-én Katona Tamás telefonon közölte, hogy még aznap elküldi aláírásra a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóság kiadási engedélyt kérő űrlapját. Az aláírt űrlapokat február 17-én küldtem vissza a kisszövetkezethez való továbbítás céljából. Ezzel most már „hivatalosan” is és újra elkezdődött a még bizonytalan kimenetelű kiadási folyamat. Közben az első próbálkozásomtól eltelt 18, a doni tragédia óta pedig 44 esztendő. Az Európa Könyvkiadó igazgatójának váratlan és példátlan szerződésfelbontása miatt 5 évet vesztettem. Elröpült két hónap a kiadási engedélyt kérő űrlapok visszaküldése óta. Mindennap vártam az értesítést, de nem jött. Április 13-án Katona Tamás levélben három példányos nyilatkoztot juttatott el hozzám, ha ezt leadjuk a Kiadói Főigazgatóságon, 48 óra alatt kezünkben a nyomtatási engedély, legalábbis ezt mondták. A nyilatkozat szövege a következő: „Alulírottak tanúsítjuk, hogy Az utolsó emberig című kéziraton a szakmai lektorok (Borús 73
