Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Borzák Tibor: Egy másik ütközet (Bártfai Szabó László két évtizedes könyvkiadási kálváriája)
az Ön dicséretes fordításában papírra vetett Százezer jégcsajká-t. Ez a könyv azért is nagyon érdekelt minket, mert most indul egy olyan történeti tárgyú tömegsorozatunk, ahová nagy példányszámú izgalmas könyveket keresünk. Sajnos azt kell mondanom, hogy a könyv minden érdekessége mellett annyira jellegzetesen olasz hangulatú, hogy nem tárható az általunk elképzelt magas példányszámban a magyar olvasók elé.” — A levélben foglaltakról tájékoztattam az olasz szerzőt, ne tápláljon olyan reményeket, melyeket — eléggé meggondolatlanul — magam keltettem fel benne. Pedig volt már tapasztalatom. Dehát — említettem már — a visszavonulás során is voltak kilátástalan helyzetek, mégsem adtuk fel a reményt. A Kossuth Kiadó levelének kézhezvétele idején „jubiláltam”. Éppen tíz esztendeje volt, hogy — 1969-ben — megkezdtem kiadási „küzdelmemet”. Most már két azonos tárgyú és szellemű kézirat került vissza az íróasztalom fiókjába. Bekövetkezett a harmadik „mélypont”. 1980—1981 — Véletlenül és váratlanul a „dolgok” felgyorsultak. Visszanyertem az önbizalmamat. Gyerünk csak tovább — gondoltam ekkor, mint annak idején Belgorodban. Hátha most is ez lesz az utolsó nekirugaszkodás és a könyvem eljut az olvasókhoz. Kezdődött azzal, hogy 1981/82 évfordulóján a Kecskeméten megjelenő Forrás főszerkesztője, Hatvani Dániel, egy közös ismerősünktől megtudta, hogy kéziratom van a doni eseményekről. Elkérte, elolvasta, majd felajánlotta, hogy a katasztrófa negyvenedik évfordulóján — a Forrás 1983. januári számában — egy általa kiválasztott, mintegy 35 oldalnyi részletet közölne. Ha ehhez hozzájárulok, írjak egy-két oldalas bevezetőt az előzményekről, hogy az olvasók számára jobban érthető legyen a közlendő részlet. Annyi kudarc után ez a fordulat szinte felvillanyozott: hátha mégsem olyan kilátástalan a helyzet. Egy részlet megjelenik itthon a Forrásban, egy másik részlet Milánóban a kiadás alatt álló olasz könyvben. 1982—1983 — Egy újabb véletlen cselekvésre ösztönzött. Olvastam a Népszabadság 1982. január 4-ei számában megjelent, A világirodalom magyar műhelyében c. beszélgetést Domokos Jánossal, az Európa Könyvkiadó igazgatójával, aki ezt nyilatkozta: „Kiadónk világirodalmi könyvkiadó, mi adjuk ki a magyarul megjelenő világirodalmi művek 70-75%-át”. Részletezte a kiadó munkásságának egyes területeit. Külön szerkesztőség foglalkozik — többek közön — az olasz irodalommal. Megragadta figyelmem az igazgató következő kijelentése is: „A végleges kiadásról szerkesztőségi értekezleten döntünk, amely mint demokratikus fórum szavatolja, hogy a kiadó egésze egységes kultúrpolitikai elvek, normák szerint dolgozzon.” Nem sokáig töprengtem, hanem pár nap múlva, 1982. január 9-én négyoldalas levélben tájékoztattam Domokos János igazgatót kéziratom tárgyáról, jellegéről, szelleméről, megemlítve a Hadtörténeti Intézet megítélését is. Részleteztem továbbá az olasz szerző Százezer jégcsajka című műve lefordításának körülményeit, felajánlottam kiadásra mind a két kéziratot. Két hónappal később, 1982. március 15-én kelt Domokos János igazgató válasza: „Köszönöm levelét és bizalmát. Szíves elnézését kérem, hogy érdemi válasz helyett most csak további türelmét kérem. A levélben javasoltakra hamarosan visszatérek.” ■— Szokatlan volt és kellemesen meglepett az igazgató udvarias levele. Újabb két hónap elteltével, 1982. május 3-ai levelében közölte az Európa Könyvkiadó igazgatója érdemi válaszát: „Mindenekelőtt köszönöm, hogy bizalommal volt kiadónkhoz, és szíves elnézését kérem, hogy csak most válaszolok levelére. Mindkét kézirat lektorálására szívesen vállalkozunk, ezért arra kérem, hogy minden kötelezettség nélkül szíveskedjen címünkre mind az Ön emlékezéseinek kéziratát, mint Giulio Bedeschi könyvének magyar fordítását elküldeni. 64
