Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)
kai rendszerek működése és a társadalmi-politikai kapcsolatok alakulása. E különbségeket fokozta a politikai kultúra és alkat újkori (a nemzetté alakulás időszakában) deformálódása. Ezért a Jászi által elgondolt konföderáció és demokrácia, mely tolerálja a másságot és a dialógust, belátásos és racionális alapon, nem valósulhatott meg. Az annyira rokonszenves dunai patriotizmus* — bármilyen nemzeti hegemónia elutasítása, megértés és összefogás — vagy a Duna-völgyi „tejtestvérség” (Németh László), csak akkor valósulhat meg, még inkább: juthatunk megvalósulása közelébe, ha kellő racionális nemzeti önkritikával az identitástudatok megtisztulnak a téveszméktől, beidegződésektől, előítéletektől, félelmektől, mindazoktól a ferdeségektől, melyek akadályozzák a kommunikációt és a helyes — a valósággal és a lehetőségekkel összhangban álló — cselekvést. A tulajdonviszonyok megváltozása nem képes önerejéből a nemzeti tudatokat a téveszméktől megtisztítani. A ferde azonosságtudatok eltávolítják egymástól a nemzeti és nemzetiségi közösségeket, a dialógus és a demokratikus érintkezési-együttélési formák helyett az ellenségeskedést és a konfliktushelyzeteket állandósítják. Jászi Oszkár a második világháború alatt sem mondott le Közép-Kelet-Európa föderali- zálásának tervéről. Megvalósításának előfeltételei közé sorolta a térség gazdasági és területi újjászervezését, néprajzi (etnikai) határok létesítését (föderáción belül), a nagybirtok kisajátítását, a parasztság szövetkezetekbe tömörítését, a kisebbségi jogok biztosítását és a szövetségi bíróság alá helyezését.65 Jászi ismét figyelmen kívül hagyta a nagyhatalmi érdekeket, csak az eszményeire, a racionálisan elfogadhatóra gondolt. A második világháború után minden másképpen történt, az események nem az ésszerűség szabályait követték. A nagyhatalmi érdekek és erőviszonyok érvényesültek. Az önrendelkezésre nem gondoltak, de a kisebbségek megbüntetésére igen, a föderációkat is csak akkor hangoztatták, ha az taktikai megfontolásból valamilyen cél elérését látszott előmozdítani. Az érdekszféra-politika erősebbnek és tartósabbnak bizonyult a racionális tervek megvalósításánál. Jászit különösen elkeserítette a német és a magyar kisebbségek ellen alkalmazott brutális politika. A német és magyar kisebbségek kollektív elmarasztalásáért kétszeres felelősséget érzett, egyrészt a régi magyar nacionalizmus ostorozójaként, másrészt a csehszlovák demokrácia barátjaként. Ilyen brutalitás a reakciós Bánffy vagy Aponyi idején sem fordulhatott elő, mert a Monarchiában senki sem gondolt a kisebbségek kiűzésére, senki sem jelenthette ki, hogy többé nem lesznek kisebbségek, vagy azt, hogy a nemzeti kisebbségek leglojálisabb tagjai sem élvezhetik a nemzeti autonómia előnyeit, amit Benes programként meghirdetett. Még a nyugati demokrácia vezetői is elfogadták a „végleges megoldást”, ha azt „humán módon” hajtják végre. E tapasztalatok ellenére is Jászi Oszkár ragaszkodott demokratikus eszményeihez, a népeket egymáshoz kapcsoló föderalizmushoz, a dunai patriotizmus gondolatához. Jászi nem korának bomírt színvonalához igazodott, nem vetette alá magát kora akaratának, megpróbálta az ész erejével világosabbá tenni azt a kort, melyben élt. Eszmei hagyatékának java a Duna-völgyi népek közös értéke. Jegyzetek 1. Emlékeimből: Szülőföldemen. Jászi Oszkár publicisztikája. Bp., 1982. 561. old. 2. A Huszadik Század körének történetfelfogása. Bp., 1982 241—242. old. 3. U. o. 247. old. 4. U. o. 273. old. 5. Jászi Oszkár: A Habsburg-monarchia felbomlása. Bp., 1982, 410. old. 6. Levelei tanúsága szerint Jászi Oszkár 1905-ben kezdett behatóbban foglalkozni a nemzeti kérdéssel. 7. Kunfi Zsigmond: A nemzetiségi béke és az osztályharc. Szocializmus, 1913—1914. 3. sz. 97—101. old. 54
