Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)

ilyen bejegyzések olvashatók: „naivok és dogmatikusok aranykora”, „élet mechanizálása”, „a bürokrácia, az agyonszabályozás falansztert számmá teszi az embert”, az Állam és forradalom „durva fanatizmusában erős.”49 E „premisszáknak” tekinthető rövid bejegyzéseket fejtette ki forradalom utáni tanulmányaiban. Jászi szerint Marx „erőszak diktatúrájával” szemben, melyet Hegeltől tanult és fejlesztett tovább, a történelem olyan dialektikát mutat, mely elválasztja a társadalmi életben végbemenő változásokat az ideológiai lázálmoktól”. A forradalom és a diktatúra egyáltalán nem szükségszerű. Az erőszaknak a történelemben csak annyi szerepe lehet, hogy elhárítja azokat az akadályokat, melyeket másképpen nem lehet eltávolítani az uralmon lévők egoizmusa miatt. Az ész és szabadság módszerével kell megoldani a problémákat.

Bármelyik reformközgazda vagy politikus kortársunk leírhatja, hogy a „piac nélküli gazdálkodás, az áraknak a kereslet és kínálat szabad játéka helyett állami kényszerrel való szabályozása, a termelésnek és a szétosztásnak etatisztikus megállapítása, fejlettebb és differenciáltabb gazdasági élet mellett vagy egyáltalán nem valósulhat meg, avagy csakis egy olyan állami omnipotencia, militarizmus és túltengő bürokrácia segítségével, amelyhez képest a kapitalizmusnak ezek a bajai valóságos gyermekbetegségek voltak.”50 A sztálini „modell” a második lehetőséget — a megvalósíthatót — hozta létre, a retribúciós gazdálkodást, az állam mindenhatóságának megalapozásával, a civil társadalom szétrom- bolásával, az értelem háttérbe szorításával, mindazon eszközökkel, melyeket minden erkölcsi gátlás nélkül alkalmazott, azokkal szemben, akik ellenszegültek vagy ellenszegülőkké váltak.

Az alternatívának és ugyanakkor a laissez faire gazdálkodás és demokrácia korrekciójának is ajánlott Liberális szocializmus eklektikus alkotás, Jászi Careg-Bartiat, Dühring, Henry Georges, Franz Oppenheimer, Marx, Bernstein és mások eszméit szintetizálta sajátos rendszerbe. Némely vonatkozásban anakronisztikus, gondolok a földmonopólium megtörésére és a földadóra (Henry Georges), azon naiv és megalapozatlan elgondolásra, mely szerint „a kapitalizmus létalapjai a föld felszabadítása folytán meginganak”51, vagy a Dühringre való gyakori hivatkozásokra.

A Liberális szocializmusban ma nem az eredetiséget kell keresni, hanem azokat az elveket és megoldási terveket, amelyek nélkül a reformált, modem demokráciát nem lehet elképzelni. A dogmák nélkül gondolkodók egyértelműen elfogadják, hogy a gazdasági haladás hajtóereje a piacgazdálkodás, vagy azt, hogy nem egy „mindenható közösségi hatalom, hanem szabad egyének szabad kooperációja a legfelsőbb politikai célkitűzés.”52 Jászi tanulmányában — Marxizmus, vagy liberális szocializmus — a gazdaságilag is erősödő és független egzisztenciák együttműködésében és szövetkezésében láttatta a haladás irányát és értelmét. Az agyoncentralizált gazdaság az egyént teljesen kiszolgáltatja az állam kényszerítő akaratának. Egy társadalom, melyben mindenki a köznek adja át egész munkatermékét és tőle kapja bérét, melyben az egész termelés és szétosztás szigorú állami rendelkezéssel van szabályozva: egy ilyen társadalomban az állami hatáskör fokozódó kitágulása elkerülhetetlen.”53 Az állam dönt és határozza meg a nevelést, művelődést, közoktatást, egészségügyet és a művészetek irányát — az egyént teljesen kiforgatják gondolkodási és cselekvési szabadságából. „Decentralizáció, önkormányzat és szövetkezés — írta Jászi —: ez az új szocializmus politikai programja.”54 Egy társadalomban nem az a fontos, hogy a termelőeszközök kinek a birtokában vannak, hanem az, hogy milyenek a reálbérek, hogyan védelmezik az egyén életét és az önkifejezés lehetőségeit, milyen feltételek állnak rendelkezésére a magasabb kulturális értékek elsajátítására és a szabad vállalkozásra.

Az agyoncentralizált államban a nemzetiségi kérdést nem lehet a reális igényeknek megfelelően rendezni, még akkor sem, ha elismerik jelentőségét és intézkedéseket hoznak. Jászi értékelte a szovjet nemzetiségi politika eredményeit, de nem lelkesedett érte, főleg nem tartotta felsőbbrendűnek, még akkor sem, ha az a legtöbb kapitalista — közép-kelet- európai nemzeti államok — politikája fölött áll, mert a svájci, észt, lett demokrácia legalább olyan jól megoldotta. A szovjet politika a nyelvi és kulturális részre hozott intézkedéseket ugyan, de annak önkormányzati és gazdasági oldalára nem, mert ezt egy

51