Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)
szí eszmék puszta visszfényei a gazdasági erőknek. Jászi Marxot e kérdésekben félreértette. Mert nem férhet kétség ahhoz, hogy a marxista filozófiában a tudat (és tudatformák) meghatározottsága nem oksági módon valósul meg, s a társadalmi lét csupán az alternatív döntések szükségszerűségét kényszeríti ki.”43 Marx társadalomelméletében a kommunizmusba való átmenet az elengedhetetlen ökonómiai feltételek ellenére sem természettörténeti folyamat. „Más oldalról nézve a radikális szükségletek által konstruált szubjektum praxisa hozza létre a totális forradalmakat.”44 Sokkal maradandóbb értékűek az osztályharcról, osztályuralomról és az állam lényegéről írottak. Jászi szerint az osztályharc nem elsődleges jelensége a társadalmi átalakulásoknak. Még ugyanazon osztályon belül is többé-kevésbé egymással ellentétes érdekeszközök létesülnek, maga a proletariátus sem képez homogén érdekközösséget. „Mentői kifejlettebb egy társadalomban az osztályszellem és az osztályérdek, annál jobban kopik magának az államnak osztályjellege.”45 A jövő társadalma azért nem osztály nélküli, mert az osztálykiválás alapja a különleges társadalmi funkció, s ez továbbra is megmarad. A termelés és elosztás irányítására kialakuló „hivatalnoki kar” befolyásának ellensúlyozásáért, hogy ne tudjon oligarchiává fejlődni, szükséges a demokrácia, mint olyan politikai rendszer, mely képes megakadályozni a kizárólagos osztályuralom és erőszak létrejöttét a társadalomban. Amikor erős, művelt és öntudatos osztályok fognak egymással szemben állni, az állam a kör középpontjába kerül, és „erre több különböző irányú, de egyenlő nagyságú erő (társadalmi osztályok) hat, a központ változatlan marad: az államhatalom tényleg az osztályokon felül lesz, mint a társadalmi összműködést irányító, rendező, összetartó ereje.”46 A tervszerű együttműködés — ilyennek gondolta Jászi a jövő államát — szükséges lesz minden szerv működési körének megállapítására és ellenőrzésére, anélkül, hogy ezeket az állami mechanizmus részeivé tennék, s ugyanakkor az irányító államhatalom mellett egyre szélesebb körű önkormányzati rendszert kell létesíteni. Az állami beavatkozás legfeljebb a „társadalmi viszonylatok anyagi rendjére” — termelés, szétosztás, közlekedés stb. — vonatkozhat, semmiképpen sem a szellemi életre, az államrend kifejezheti ugyan, hogy milyen eszméket tart leginkább terjeszthetőnek, de az ezzel ellentétes eszméknek és kritikának is korlátlan terjesztési lehetőségeket kell alkosson. A gondolat szabadsága az emberi haladás fundamentális, nélkülözhetetlen alapfeltétele. A reform vagy forradalom vitákon Jászi Eduard Bemsteinhez közeledett. A munkásosztály a fejlett országokban a demokrácia törvényes eszközeivel a hatalom birtokába juthat. A „Bewegung ist mir alles, Endziel ist nichts” elvét nem Bernstein Marx-kritikájáért fogadta el, hanem lélektani és szociológiai megfontolásból. A hatalom megszerzése azért nem lehet kizárólagos vagy meghatározó cél, mert a társadalomban olyan intézményeket kell létrehozni, melyek az állami beavatkozást korlátozzák, az osztályuralmat és az anyagiszellemi kiszolgáltatottságot lehetetlenné teszik, ez azonban nagyrészt a társadalom műveltségétől, politikai és erkölcsi érettségétől függ. A politika eszközeiben nem lehet forradalmi, hanem a munkát, a nevelést, az organizációt kell kiszolgálja.47 Jászi Bernstein „visszatérését Kanthoz” ismeretelméletileg nem tudta követni. Ebben a Herbert Spencertől tanult tudományos agnoszticizmus akadályozta. Pedig amit Bernstein Kant alapján — főleg Prolegamena minden eljövendő metafizikához, amely tudományként léphet föl tanulmányos alkalmazásával — kifejtett arról, hogy miképpen lehetséges tudományos szocializmus, nemcsak akkor, hanem ma is időszerű. A tudományos szocializmus elemzése akkor válik jogosulttá, „ha benne a »tudományos« fogalmat éppen kritikai értelemben mint postulátumot és programot fogják fel — mint olyan követelményt, amelyet a szocializmus állít saját maga elé, s amely azt jelenti, hogy akarata számára a tudományos módszernek és megismerésnek irányadó ereje van.”48 A tudomány pártatlan. Ezen az ismeretkritikai vonalon haladva Jászi kritikája filozófiailag megalapozottabb és kidolgozottabb lehetett volna. A háború és a forradalmak után Jászi kritikája mind erőteljesebbé vált, különösen Magyar kálvária, magyar föltámadás, Marxizmus vagy liberális szocializmus című tanulmányaiban és más publicisztikai írásaiban. A proletárforradalomtól elfordult. Naplójában 50
