Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)

A század első felében a jogtudomány és a politikai elméletek szakítottak az örök, abszolút és változatlan természetjoggal.32 A marxizmus, a comte-i fejlődési séma, a történeti iskola teorémája a szerves fejlődésről alapvetően megrendítette a természetjog fundamentumát. Kétségtelen, hogy a jog „metajurisztikus gyökereinek elszáraztása azokat a magukat legitimnek tekintő politikai hatalmakat szolgálta ki, melyek az alattvalóktól feltétlen engedelmességet követelnek. Az irracionális nacionalizmusnak az egyetlen természetes, s ezért legitim forrása, amiből a jog és a kultúra ered, a népszellem”. Az osztályideológia jogforrása a megszerzett hatalom. Érthető, hogy a demokráciában gondolkodó Jászi a kanti kategorikus imperatívuszhoz — az egyén autonómiája — és a természetjog klasszikus értelmezéséhez ragaszkodott. Ugyanakkor nem vette észre, hogy a természetjog, nemcsak a forradalmak által alkotott rend legitimálásának specifikus formája— „minden forradalmi mozgalom a természetjog nedveiből táplálkozik” —, hanem amellett „különböző természetű autoratív hatalmakat is legitimálhat.”33 A korabeli jogtudománytól való viszonylagos elszakadásának ellenére is pozitív Jászinak a természetjoghoz való fordulása. A természetjoggal nemcsak a szabadságjogok létszükségletét igazolta, hanem megkísérelte a mássághoz, az identitásokhoz való tartozás ésszerűségét és természetességét is igazolni.

Csak a párhuzam kedvéért említjük, hogy Jászival egyidőben olyan gondolkodó is, mint Karl Jaspers, bírálta azokat, akik a liberalizmus ellen fordulnak, mert abban csak a „laissez faire megkocsonyásodott elvét és a haladásba vetett felszínes hitet látják, nem pedig a liberalizmus hatalmas erőit.”34 Olyan célt, amelyben az emberi lehetőségek a legmagasabb fokon valósulnak meg, ki lehet tűzni. Ez — Jaspers filozófiájában — az emberiség faji egysége. Az egység azonban nem közös tudás, hanem kommunikáció, a történelmi különbözőségek olyan kötetlen dialógusa, melyben a szabadság az erőszakmentességet keresi.

„Isten az egyén szabad döntéseiben munkálkodik.”35 Jaspersnél a „másik ember” nem pokol; a szabadság értelme és igazsága azzal is lemérhető, hogy a másik ember hogyan és miként szabad. Az a „mindennapi létforma”, mely biztosítani képes minden ember szabadságát, Nyugaton fejlődött ki alkotmányos államként, választásokra és törvényekre épülve. „Az alkotmányos világban nem volna háború, egyik állam sem volna szuverén, mert szuverénitással csak az emberiség bírna, alkotmányos módon kormányozva a világot.”36 Az érintkezési pontokat Karl Jaspers filozófiája és Jászi Oszkár politikai elgondolásai között nem szükséges részletesebben taglalni. Mindketten olyan potenciálisan létező valóságra gondoltak, aminek racionalitását nem lehet kétségbevonni.

Jászi a társadalmi elmaradottságot, a demokrácia torzulásait, a nemzeti és nemzetiségi kérdést az osztályviszonyok alakulásával szoros összefüggésben elemezte. Gyakran emlegette az állam (Magyarország) feudális jellegét, a morbus latifundit, az úri középosztályt, az uzsorakapitalizmust, zsidó bankdirektorok és főpapok érdekszövetségét, a Monarchia bukásában az arisztokráciának és a főpapságnak döntő szerepet tulajdonított. Jászi szerint a 67-es kiegyezés a nemesi osztályok kizárólagos uralmát hozta. De a tétlen és vegetatív életmódjával a dzsentri nem tudott az új gazdasági és társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodni. Ezért Tisza Kálmán „tenyészpolitikája” a hivatalokat — különösen a vármegyei hivatalokat — az ő részére tartotta fenn. E „tenyészpolitika” olyan kollektív nacionalista ideológiát hozott létre, mely a nemzetiségi középosztályt nemcsak kiszorította a hivatalokból, hanem a nemzetiségeket a magyar állameszme gyűlöletes, megátalkodott ellenségeinek tüntette fel. E politika felé gravitáltak az újonnan csatlakozók, a renegátok, érdekeiket hajszoló zsidók, azok a polgárelemek, akiket a meggazdagodás, a címek és rangok szerzése sarkallt érdekszövetségbe.

A nacionalizmus és a nacionalista politika osztályjellegét Jászi soha nem vonta kétségbe. A nemzetiségi kérdés rendezését is az osztályviszonyok radikális megoldásától várta, az arisztokrácia, főpapság, élősködő tőke és korrupt hivatalnokok kiszorításától a politikai vezetésből. Helyzetelemzéseiben az osztályszempontokat következetesen és tudományos alapossággal mindig érvényesitette, de nem tekintette a nemzetiségi kérdés rendezése egyedüli és kizárólagos kritériumának. Jászi demokráciájában egyetlen társadalmi osztálynak sincs előjoga. Az osztályuralom és a demokrácia nem egyeztethető össze.

47