Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)
a I • / T™* rr rabian Erno A racionalizmus viszontagságai Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában „Nem szabad korunk szintjéhez igazítani képességeinket, nem szabad alávetni magunkat korunknak. Meg kell kísérelnünk világosabbá tenni ezt a kort, és eljutni odáig, hogy ősforrásunkból merítve élhessünk.” (Karl Jaspers) ászi Oszkár elméleti és politikai tevékenysége elválaszthatatlan az eötvösi hagyományoktól. „A nagy reformnemzedék tagjai közül — írta életpályájáról készített visszaemlékezésében — Eötvös József gyakorolt reám a legerősebb befolyást. Csodáltam mély humanitását; a nemzetiségi kérdés emberséges megoldására való törekvését, mely döntő tényező lett életemben, neki köszönhetem.”1 A Reformot. Jászi a magyar demokrácia egyik legfontosabb forrásműveként értékelte. Az Eötvösről írt tanulmánya — Báró Eötvös József állambölcselete és politikája (1913) — mind ez ideig egyik legértékesebb kritikai összefoglaló Eötvös társadalom- és államelméletéről. „Wilhelm v. Humbold, Tocqueville, Mill és Spencer alakjai mellett ő az egyik legfényesebb tudású és készségű reprezentatív képviselője annak az iránynak, melynek társadalmi bölcseleté az egyéni szabadság gondolatán alapozik, s melyet éppúgy akar megoltalmazni az ancien régime újra feltűnő kísérte- teivel, mint a kommunista államnak az egyéniséget tönkretevő központosításával szemben.”2 Eötvös a társadalmi és állami élet kérdéseiben olyan kritikus álláspontot foglalt el, melyet „leginkább mint szociológiai nominalizmust jellemezhetnénk”3. Elismerően szólt Eötvös haladás-elméletéről, mely alap jegyeiben egyezett Jászi felfogásával: minél nagyobb az ember hatalma a fizikai világ fölött, minél többen emelkednek műveltségre, s minél jobban tisztelik az ember méltóságát és szabadságát, annál nagyobb a társadalom előbbre- haladása. Jászi tanulmányában külön kiemelte, hogy a kortárs gondolkodókkal egyidőben, de azoktól teljesen függetlenül bírálta az állam öncélúságát. Különös rokonszenvvel kísérte Jászi Eötvös azon időtálló megállapítását, miszerint a többségi uralom az egyén szabadságát fenyegeti és feláldozhatja a népszuverenitás fantomjának. Mert a népszuverenitás tanának túlfeszítésével a többségi akaratot nem lehet korlátozni az egyénnel szemben, s idézte Eötvös kritikáját a kommunizmusról: „az állam céljául a teljes egyenlőséget, s eszközéül e célra az egyén feltétlen alárendelését az államnak tekinti.” Eötvös állambölcseletében az államhatalom fejlődése nem feltartóztathatatlan szükségszerűséggel vezet az egyén szabadságának megnyirbálásához és alárendeléséhez. A szabadság nem absztrakt jogi konstrukció, hanem az egyén összes tulajdonságainak és képességeinek kifejlesztése és a természet felett gyakorolt uralmának fokozatos megvalósítása. Ezt akadályozza az állam centralizációja, a formális parlamentarizmus, öncélúság és a társadalmat sorvasztó bürokrácia. Jászira mély benyomást gyakorolt az Eötvös által kidolgozott önkormányzati rendszer. Az önkormányzat és az egyesülési szabadság Jászi szerint „állambölcseletének legragyogóbb része.”4 A túlzott központosítás nemcsak az egyén szabadságát veszélyezteti, hanem 37
