Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Fábián Ernő: A racionalizmus viszontagságai (Nemzet, nemzetiség, demokrácia Jászi Oszkár gondolkodásában)
aláássa az állampolgári erényt, a köz dolgai iránti érdeklődést, a kezdeményező képességet, a szabad vállalkozást, és lehetetlenné teszi az egyén és a közösség ellenőrzését az állam felett. A nemzeti kérdésben is az egyén szabadsága és az önkormányzat képes kiegyenlíteni a feloldhatatlannak látszó ellentéteket. Svájc példája bizonyítja a legmeggyőzőbben, hogy milyen fontos az önkormányzat elvének alkalmazása a demokratikus társadalomban. Ön- kormányzati rendszer nélkül nincs demokrácia. Ugyanakkor Jászi bírálta Eötvös ragaszkodását a történelmijoghoz. Az eötvösi felfogással szemben Jászi azt igyekezett bizonyítani, hogy a nemzetiségi elv államalkotó lesz mindenütt, ahol a nemzetiségi tömegek egyéni és kollektív jogait tudják biztosítani, és gyakorlását nem akadályozzák. Ebből arra következtetett, hogy a nemzetiségi elv nem áll ellentétben a nagy, földrajzilag kiterjedt államiságra törekvés irányzatával. E kategorikus megfogalmazásban Jászi kritikai véleménye nem fogadható el. Minthogy a történelmi jogra hivatkozás sem képezheti cáfolhatatlan alapját a nemzeti állam egységének, az önrendelkezés megadásának vagy megvonásának. A nemzetiségi elv pedig éppúgy lehet integráló (Svájc) vagy dezintegráló tényező (Kelet-Európa). Eötvös és Deák a kiegyezést nem a magyar nacionalisták uralmának biztosítására akarták felhasználni. Az eötvösi-deáki nemzetiségi törvény (1868) „valóban meg tudta volna oldani a nemzetiségi kérdést”, még ha nem is lett volna az utolsó szó, mert előbb-utóbb a nemzetiségeknek területi autonómiát kellett volna adni”.s A szabadelvű demokratikus hagyományokat továbbgondolva Jászi felismerte, hogy Magyarország vagy továbbra is az agrár-feudalizmus jármában marad, a „nemzeti oligarchia” uralma alatt, mint Ausztria félgyarmata, vagy felgyorsítja az ipari fejlődést, demokráciát teremt és kielégíti a nemzetiségek jogos igényeit”.6 De nemcsak a kiegyezést és a nemzetiségi törvényt kijátszó szűk látókörű nemesi hegemónia ellen kellett harcolnia, hanem a munkásmozgalomban uralkodó téveszmék ellen is. A nemzeti küzdelmeket a szocialisták és a Szociáldemokrata Párt nem értékelték jelentőségükhöz mérten, a pártokkal — köztük a nemzetiségi pártokkal — és vezetőikkel mint „burzsoá elemekkel” nem tárgyaltak. Még Kunfi Zsigmond is arról elmélkedett, hogy a „legsovinisztább Bánffy-uralom sem bánt rosszabbul a románokkal vagy tótokkal, mint a szocialista munkásokkal”.7 A munkásmozgalom vezetői Kossuth Lajos egész életpályájában nem találtak olyan mozzanatokat, melyet különösebb figyelemre érdemesítettek volna.8 Jászi egyik korai cikkében — Szocializmus és hazafiság (1905) — a szocialistákkal szembenállva — az erfurti programra, Bebelre, Jaurés-re, Venderheldre hivatkozva — azzal érvelt, hogy a munkásmozgalomtól nem lehet idegen a nemzeti és nemzetiségi kérdés az osztályérdekeket hajszoló nacionalista politika ellenében. E kérdés elől nem lehet kitérni az eljövendő szocializmusra való hivatkozással. A nemzetiségek egyetemes történelmi mozgalma mindenütt fellép, ahol a gazdasági fejlődés — Jászi kifejezésével „ipari demokrácia” — nem homogén, egynyelvű népességet talál az államban. A „nemzeti gondolat” nem egyéb, mint lerombolása minden gazdasági és közjogi béklyóknak, melyek az egységbe törekvő gazdasági életet akadályozzák. A „minimális nemzetiségi program”-ot A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője (1911) című tanulmányában körvonalazta. Ezt fejtette ki részletesebben a nemzeti államokról írott könyvében. E program megvalósítása nélkül sehol a világon rendet, békét, kooperációt létrehozni nem lehet. A minimális program nem egyéb, mint jó iskola, közigazgatás és bíráskodás a nemzetiségek anyanyelvén, hogy mindenki kulturális erőit saját módján, ízlése és akarata szerint tudja kifejleszteni. Másrészt, mihelyt a demokrácia a liberalizmus eszközeit fogja életbe léptemi, nemcsak a nemzetiségi kérdés fog rendeződni, a feudális oligarchiának is ütni fog utolsó órája. A háború előtti írásaiban Jászi az asszimilációt helyezte történeti és szociológiai elemzéseinek a középpontjába. A világtörténelem „rengeteg asszimilációs folyamat”, melyből egyre nagyobb és egységesebb államalakulatok jönnek létre. Az asszimiláció törvényei szerint csak bizonyos kultúrkörökön belül lehet megfigyelni a beolvadást, a legplasztikusabban a közös vállalásban és kevésbé ott, ahol a szokások, hagyományok és életfelfogás 38
