Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (VI. Szent Iván hava, esszésorozat)

„társadalmi eszményük csak diktatúrával és terrorral valósítható meg . . (Tegyük ehhez hozzá a már jól ismert tényeket, a sztálini stratégiának a fasiszta Németországgal kötött különböző paktumairól.)

2.2. De mit látott például az Utazó (a szovjet híve) a diktatúrából és terrorból? André Gide Naplója két részből áll, a második részt egy évvel utazása után, 1937-ben írta; ez a rész júniusban jelent meg először (Réz Pál fordításában) magyar nyelven. Az útinapló így zárul: „Hogy magyarázzam meg, hogy a Szovjetúnióban hol fáztam, hol meg melegem volt (erkölcsi értelemben)? Amikor ismét kijelentem majd, mennyire szeretem, elhallgassam kifogásaimat, s hazudjak-e mindent helyeselve? Nem; érzem, ha így cselekednék, rossz szolgálatot tennék mind a Szovjetuniónak, mind az ügynek, amelyet szemünkben képvisel.” Az újabb, a második rész így zárul: „A Szovjetunió nem az, aminek reméltük, aminek ígérte magát, aminek most látszani akar: valamennyi reményünket meghazudtolta. Ha nem nyugszunk bele, hogy reményeink szétfoszoljanak, másfelé kell fordítanunk őket.”

Kérdés: miért oly ritka a Gide-éhez hasonló felismerés a harmincas évek második felében az európai értelmiség szovjetbarát táborában? E kérdésre adott felelet nélkül nem világítható meg egy további félévszázados kiábrándulási-szem- befordulási metamorfózis sem, nem végezhető el ama „lekésett és visszamaradt tudatokénak az elemzése, amelyek hozzájárultak ahhoz, felelősek is azért, hogy Európa (persze elsősorban Kelet-Közép-Európa) progresszív értelmiségének — és nemcsak értelmiségének — tekintélyes képviselői oly sokáig a reális történeti időn kívül éltek. Megkerülhetetlen kérdés ez, hiszen végérvényesen le kell zárni azt a dilemmát, hogy a „megvalósult a szocializmus” gondolatköre még az ötvenes-hatvanas években is, miért tudott jelentős (és katasztrofális) hatással lenni az európai szellemiségre.

2.3. Ezért is érdekes Szilágyi Ákosnak a Gide-naplóhoz írt előszava, amelyben összefoglalja, hogyan lett a Szovjetunió 1929 körül valóságos országból „színpadi ország”. Sok minden mellett belejátszott ebbe a kirobbanó világválság („fekete péntek” 1929. október 29-én a New York-i tőzsdén), amelyben egy történelmi pillanatra úgy látszhatott, hogy a kapitalizmus összeomlásának elkerülhetetlenségét megjósoló szocialista doktrínának igaza van. A Szovjetunió ekkor szünteti meg a munkanélküliséget, kezd diktálni — önmagához képest — hatalmas ipari fejlődést, miközben a valóságot egy képpé cserélik ki Európa előtt („eredeti tőkefelhalmozás”, „extenzív iparosítás”, „a társadalom államosítása”, a perek,a tábornoki kar lefejezése, a parasztság között pusztító éhhalál, a megnyomorítá- sok, a szibériai táborok, a külföldiek sírbatétele, a teljes külső-belső izoláció). Az, hogy mindez mihez vezet, csak a harmincas évek végén, a „nagy terror” éveiben világosodik meg az európai baloldali értelmiség egy részében, de „a világháború előestéjén már túl késő van a konklúziók levonásához: harcolni kell a fasizmussal”.

2.4. Szilágyi idézi ehhez André Gide-nek egy már 1945-ben lejegyzett gondolatát: „Semmi kétség, a nácizmust csak egy náciellenes totalitarizmus győzhette le; de holnapra mindennél fontosabbá fog válni a harc ezzel az új konformizmussal.”

2.5. Június információáradata elhozott még egy (frissebb) gondolatsort is, amelyet ugyanilyen fontos beilleszteni abba a szekvenciába, amely 1989. június 16-ában éri el a históriai geometria egyik sarkpontját. Fejtő Ferenc és E. M. Cioran beszélgetésében (Europäische Rundschau, 1988/1 — közli a Nagyvilág,

22