Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (VI. Szent Iván hava, esszésorozat)
Szibériában, Rigában, Moszkvában, Krakkóban, Varsóban, Budapesten is kell történnie egy és másnak. Az AIDS terjedése, mint negatív metafora, kifejezi a helyzetek világkapcsolódását. Idő és tér, történelmiség és másodperc, eseményvilág és belső tudat, transzcendens űr és szenzuális sűrűség együtt alkotja a teret, amelyben tárgyal, temet, zihál az ország. 1.6. Aki csak akkor kezd beszélni az emberi szabadságról, mint elemi jogról, amikor szabad már beszélni róla, természetesnek kellene tartsa, hogy kétellyel hallgatják. 1.7. Változatok a történelmi tudat késésbehozó igyekezetére június információ- robbanásában: a) az információkat mintha csak azok lennének képesek folyamatosan és valóságos jelentőségükhöz méltóan feldolgozni, akiknek vannak olyan élettapasztalataik, amelyekhez szervesen kapcsolhatóak hozzá az új (s közben a múltba is visszavilágító) ismeretek; b) az információkat, mintha csak azok lennének képesek folyamatosan és valóságos jelentőségükhöz méltóan feldolgozni, akik a fiatalság élménynélküliségével vágnak neki az újabb, az ismételt kudarcokat is magukban rejtő lehetőségeknek. 1.8. Nálunk a történeti idő kollektív követésének kísérletei sohasem építettek- építhettek maguk alá tartós alapokat. Pedig a tét mindig a sorsunk volt. Állítás: 1918; 1945; 1956. Kérdés: 1989? (A diktatúra, amely az egyenlőség eszméjébe burkolódzik.) 2. Gazdasági összeomlás, szabadsághiány, véres leszámolások, élesedő reformküzdelmek közepette alakulnak a kommunista államhatalmakban az élet minden eresztékébe beszivárgó válság különböző, pekingi, bukaresti, phenjani, tiranai, havannai, prágai, kelet-berlini, belgrádi, moszkvai, varsói, budapesti változatai. 2.1. A hónap könyvtermésének három dokumentuma segít megvilágítani azt a folyamatot, amelyikben a lekésett és visszamaradott történelmi tudatok a múlt valamely töredékébe ragadnak, miközben természetesen képtelenek a történelmi időt késleltetni: Jászi Oszkár: A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja; Andre Gide: Visszatérés a Szovjetunióból; Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete. Jászi hatalmas monológjának három magja: az elsőben (hetven éve) azt fejtette ki, hogy a kommunizmus eszméjének és gyakorlatának négy nagy (egymással összefüggő) próbatétele az, milyen megoldásokat talál a gazdaság fejlesztésére, a szabadságjogok biztosítására, az erkölcsi értékek megvalósítására és a nemzetiségi kérdésre. Már akkor rámutatott arra, hogy egyik vonalon sem képes megoldásokra. (Tegyük ehhez hozzá a tanulmány írása óta eltelt idő további negatív tapasztalatait.) A másodikban azt fejtette ki, hogy „Csakis a szocializmus merész és alapvető reformja, egy valóságos reformáció lehetne képes a bolsevizmus és az ellenforradalom veszélyeit elkerülni. A szocializmusnak új etikával, új tudományos módszerekkel és új gyakorlati célkitűzésekkel kellene kezébe venni világtörténelmi hivatásának betöltését...” (Tegyük ehhez hozzá a ma küzdelmeinek az ő tételeit megerősítő tapasztalatát.) A harmadik gondolatsorban azt fejtette ki (1935-ben!), hogy miközben az orosz kísérletben a diktatúra minden vonalon elsöpörte a demokráciát, miközben a fasiszta rendszerek annyira megerősödtek, hogy „minden valószínűség szerint tovább fognak élni a legközelebbi nemzetközi összecsapásig”, vagyis miközben a világháború egyre elkerülhetetlenebb volt, addig a szovjet helyzete a német és japán nyomás között „egészen más”, mert 21
