Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Pap Gábor: "Ugyanis a családról van szó…"(Stílustalan beszélgetés egy Turi-művel)
— Mellbősége? — 48,8 cm. Átmérőleg. — Kedvenc színei? — Piros, fehér, zöld ... — Elég ... elég! Különleges megbízatása? — — Vett részt bevetésben? — Igenis. — Tűzben? — Igenis. 840 °C. Normál elektromos kemence .. . Kérdezhetek én is valamit? — Kérdezzen! — Csak azt szeretném tudni, rátérünk-e majd egyszer a lényegre is? Vagy kénytelen leszek tovább ... — Hálátlan! Vegye tudomásul, hogy száz közül száz kollegám — valamennyi neves műtörténész, műkritikus, műesztéta, ahogy kívánja — ugyanezeket a kérdéseket tenné fel magának. Ha ugyan érdemesítené rá őket. Vagy kihagytam volna valamit? Politikai vonatkozások . . .kultúrpolitikai vonatkozások .. . szociológiai vonatkozások . . . évszámok ... méretek . . . nyersanyag . . . Mi kellene még? Marxizmus helyett maximalizmus? A lényeg.. a lényeg ... Kis anarchista! — Jó, hát akkor majd megpróbálom magam ... Ugyanis a családról van szó ... — Na látja, hogy maga is politizál? — Nem úgy értem. Nem népesedési szempontból. — Hát? — Hát... A család szerintem a jövő fészke. A reménység melegágya, a szeretet... — Trágyadombja. Hha! Meleg és süppedékes. És milyen jószagú! — Kérem, ne szóljon mindig közbe. — Miért ne? Honnan tudja, hogy mire kaptam utasítást?! — Valóban, honnan is tudhatnám! Én csak annyit tudok, hogy a család... szent dolog ... — Puff neki! — ... és ma veszélyben van! — Ne tessék mondani! Ugyan ki veszélyezteti? — Igenis, veszélyben van a család ... Hiszen akármerre fordulunk, mindenütt ugyanazt látjuk: félrebogárzó (Uram, bocsá’!) férj, feleség, magnót bőgető, pornót, füvet egyforma étvággyal zabáló, diszkótól diszkóig tántorgó gyerekek ... Tekintetnélküliség, leépült- ség . . . torzulások ízlésben, erkölcsben, mindenütt, amerre csak nézünk ... — Hahha! Körbe-körbe locsog, mint a megkergült hegyipatak! — Körbe-körbe? Jól mondja! Mókuskerék ez, amiből nem tud kitömi a mi nemzedékünk. Csak magát koptatja benne. — És arra nem gondolt még, kedvesem, hogy a körülmények esetleg vétlenek, ellenben a család, mint intézmény avult el napjainkra? — Én azt hiszem, ez végül is nézőpont kérdése. Gondolja? — Igen, Nézzen rám! — De hiszen folyvást azt teszem. — Tévedés. Csak hiszi, hogy azt teszi. Percek óta le-fel járkál körülöttem, néha a pillantása is rám téved, de valójában csakis magában gyönyörködik. — Nahát! — Csak ne önérzeteskedjék! Lépjen közelebb! — Na, de ... — Még közelebb! — Nos... — Mit lát? 94
