Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Szikra János: Vakuvillanások (Bácsalmási hétköznapok)
Az autóvásárlás után garázst is építtetett apád. Ez a tyúkól s a szemétdomb szomszédságába került. A téglakerítésből galambok csipkedték a meszet, vagy te kapirgáltad ki gallyal, homokozólapáttal. A kerítés mellett állt még egy orgonabokorból fölserdült fácska is. Továbbá az udvar észak—dél irányú aranymetszési pontján egy meghatározhatatlan fajú és korú száraz fatörzs. Mindaddig, míg egy mosáskor, mert a szárítókötél egyik vége ágára volt csomózva, a ruhák súlya alatt egyetlen tompított reccsenéssel, mint egy lassított filmben, méltóságteljesen kidőlt. Konyhakertetek nem volt. A zöldségféléket és a gyümölcsöt a piacon vásároltátok, ha volt rá pénz. A menetrendszerűen karácsony tájékán megjelenő narancsot gerezdekre osztottátok. A következőt ugyanúgy, darabonként falva föl. Apádnak, anyádnak is volt egy ideig háztáji földje. Általában kukoricával vetették be. Emlékszel a koranyári hajnalra, amikor apád a pékségtől kölcsönzött triciklipedált tapossa. Te az üres vászonzsákok közt lapulsz a platón a kukoricaföldre menet. Kukoricatöréskor, csakúgy, mint apai nagyanyá- dék s mostohaöregapádék szőlőszüretekor, a rokonok is megjelentek. A tengerit lovaskocsival szállítottátok a górékig, látod magad a bakon trónolni, lesed a lassúdan ringó lovak farát az idegen kocsis oldalán. Szüretkor pedig hideg volt, s émelyítő a présből csörgő alkonyi must. A házba két kőteraszon át is bejuthattatok. A főbejárati teraszt az autóvásárlás után elbontották, mert nem fért be tőle a jármű az udvarra. Ekkor tárták föl a terasz alá falazott aknát, amelybe a volt háztulajdonos rejtette el az üldözések idején értékeit. Utóbb kimenekíthette, mert már csak pár törött porceláncsésze tanúskodott a hajdani rémületről. * * * Az előszobából két ajtó nyílt, egyik a konyhába vezetett. Ez volt hajdan az orvosi rendelő. Ajtófélfáján — számotokra érthetetlen — tóratekercs. A Tízparancsolat héberül. Sparhelten főztetek a gáztűzhely megjelenéséig. 1958 februárjában vásároltatok propánbután palackkal működtetett tűzhelyt. A konyhában a mosdóállványon, a hokedlikon, az asztalon, az elmaradhatatlan sámlikon, a vizpadon (amelyen a vizesvödrök s a merítőbögre álltak) s egy ódon konyhakredencen kívül két fontos bútor foglalt még helyet: a sublót és a cselédágy. A sublót is kredenc tulajdonképpen. Ti — anyátok szavával — a „nagyanya kredencé- nek” hívtátok, utalva a korábbi tulajdonosra. A cselédágy felhajtható fedele alkalmas volt a főzési előkészületekre, mintegy 2x1 méteres lapfelületével. Alul — anyai nagyanyád háztartásában — aludt a cselédlány. Napközben ágyneműjét ide ágyazhatta be, este pedig fölhajtotta a tetejét és fejének beverése nélkül álmodhatta a cselédek álmát. Kisebbik nővéred állandó székrekedésben nyűglődve, ide fektettetett föl egy alkalommal, amikor beöntést kapott... Ti már csak vendégek jövetelekor szorultatok ide aludni a helyszűke miatt. A konyhai sámli fontos szerepet játszott gyermekkorodban. Nagycsoportos óvodásként is olyan apró voltál, hogy étkezésnél a székre tették a sámlit a tányér fölérése érdekében. Ebéd előtt, már a sámlin trónolva vártad a levest, amikor egy képeslap után ugrottál a sámlival megemelt székről, de olyan szerencsétlenül, hogy homlokkal zuhantál a padlóra. Negyed órával később átmenetileg megvakultál. 1—2 órára — agyrázkódás miatt — eltűnt a napvilág előled. Már csak a kórházi beutalót író doktor úr asztala előtt tisztult ki látásod, anyád megkönnyebbülésére. Pedig ő már „lelki szemei előtt” fehér bottal látott téged araszolgatni... A hátsó konyhából (mert kettő volt) nyílott a spájz. Lépcsőzetesen emelkedett; alatta volt a pincelépcső. Befőttek s más, tárolandó élelmiszerek vártak itt sorsukra, s a disznóvágások után fölfüggesztett füstölt húsféleségek. Ide rontott be anyád nővéreiddel valamely komikus látogató elől, pukkadni vágyó kacajukat rejtve, s balszerencséjükre a borral teli demizsont törte el egyikük viháncoló kedvében. S anyád, aggódva célozván apád értékféltő anyagiasságára, ekként szólt: 77
