Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Szikra János: Vakuvillanások (Bácsalmási hétköznapok)
rakott ki apád a kóbor cicáknak. De egyetlen „nyervencs” sem esett áldozatul, csak torkos és ravasz szobacirmosod ette ki bántódás nélkül a májat a gyilkos vasak közül... A galambfiókákat, megfelelő súlyhatár fölött, levesként vagy rántva megettétek. Előfordult, már kamaszkorodban, apád távollétében, hogy anyád veled akarta kitekertetni két kisga- lamb nyakát. Megfogni ugyan megfogtad te korábban is az „áldozati” madarakat, de apád végezte el a csigolyaroppantást. Fejüket a macskáknak vetettétek. Hát most sem lett másként, és nyilván mást ebédeltetek aznap a macskákkal együtt, mert a nyakukat kitekerni nem tudtad. Valószinűleg nem is akartad ... A kispadlásról újabb félemeletnyi magasságot kellett még lépcsőzni a nagypadlásig. Ez már valódibb birodalma volt gyermek-magadnak. Nyaranta időd jó részét itt álmodoztád el. A két budi az udvaron hátul állt hagyományos ülőkével és tetővel. Amit — már csak a legyek miatt is — tanácsos volt zárva tartani. Időről időre páncélsisakból gyártott nyeles kanállal kimeregették a falu vécépucolói. A ’60-as évektől a fürdőszobai vízöblítéses angolvécét használtátok. A fürdőszobában jancsikálykával fűtöttetek, amely egy törpe, öntöttvas alkatrészekből gyárilag készített fűtőalkalmatosság volt. Igen jó hatásfokú, 10 perc alatt izzott az oldala is. Vezetékes víz 1961-től csörgött a csapokból. Ezután az udvar közepén álló kutat hagytátok elposványosodni. Szemetet dobáltatok bele gyerekkomisz- ságból, s békák bölcsőhelyévé vált. * * * Előbb az udvar közepén állt a szemétdomb, később az udvar hátsó falához telepíttetett a kukoricagór év al együtt. Majd 1963-ban két részre oszlott az udvar. Egy drótkerítéssel; apád irányításával, inaskodásoddal. A hátsó udvarban kapott helyet a tyúkól, hol rendszeres lakó 10-15 tyúk és egy kakas volt. Egy ízben törpetyúk-házaspárt, krédliket is hoztatok, s egy régi, húsvét előtti kora tavaszon Leó, a pulyka is itt készült utolsó ítéletére. Kezedből ette a kukoricát. Ha fütyültél, méregbe gurult. Néhányszor néma kacsátok, más néven japán kacsátok is volt. Egy ízben te „ültetted” a tojót a keresztanyádtól kapott fias tojásokra, de csak 3 gácsér és egy tojó kelt ki a 10-15 tojásból, mert rádőlt a tojóra a farakás, és mert türelmetlenül, az első csőrkoppintásra kiszabadítottad a sárga pihés, lihegő kiskacsákat a tojásbörtönből... Disznótok is volt párszor. A disznóvágások emléke számodra is felejthetetlen gyermekkori élmény. Mostohaöregapád mosta a szemétdomb közepén kancsóból öntött vízzel a belet. Élt itt még néhány nyúlcsalád, általában 14-18 anya és 2 bak, évente 150 nyulat fiazva a magyar vadas, a lepketarka és a csincsilla fajtákból. Apád ácsolta ketreceiket. Ő is tisztította, etette, gondozta őket a ’60-as évek közepéig, akkor te, elérvén a 10-12 éves kort, utasítására átvetted tőle gondozásra őket a galambokkal együtt. Ekként a galambok időnként éheztek, a nyulak pedig elfostosodtak télen a fagyott marharépától. Amelyik nem, azt apád ütötte tarkón, nyúzta meg és — főként vasárnap — rántva vagy paprikásként tálalta anyátok elétek. * * * A kisház régen a házicseléd otthona volt. Kövezett konyhából s padlós szobából állt. Itt lakott korábban egy magányos bérlő, költözése után, az ide hordott limlomokkal együtt ezt is ti, gyerekek vettétek birtokotokba. Csak nagymosáskor és disznóöléskor űzettetek ki, ugyanis itt állt a vízmelegítő, abaléforraló kotla. Az udvar „békebeli” járdatéglával volt kikövezve. Téglánként belepréselve a gyártó téglagyár neve. A szemétdomb helyére később virágoskertet telepítettek. A ház alapja és falai téglából rakattak. 76
