Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Szikra János: Vakuvillanások (Bácsalmási hétköznapok)
Élmény nékül emléked sincs, kisajátítható váz vagy csupán, szalmával, átgondolatlan eszmékkel bármikor kibélelhető báb, bárki barátja, ellensége, — mozgató parancsolóid igénye szerint. Ahogyan hazád sincs, ha a fogalom holdudvarában nem dereng föl a Bácska s „az Alföld tengersík vidékén” egy falu, egy utca, egy ház. A rád hasonlító időt akarod viszontlátni a tájban, megélhető sorsodban, a népcsoportban, a rokoni s baráti szálakkal átszőtt családban; az ember-léptékű hazát legendákban és álmokban, szerelmeidben, elszánásaidban, bukásaidban. * * * Később, a kamaszhoz hírek is érkeztek. Jelzések, hívások egy másik világból, ahol nemcsak megaláztatás, szegénység és kényszerű beletörődés az ember sorsa. Ezen az úton már társakkal együtt indultál el. S hiába vetett benneteket háromfelé az élet, közös erkölcsi etalonjaitok közé tartoznak Régaisz István és Rékási József gimnáziumi tanár urak, akiknek oroszlánrészük volt a ti — s veletek együtt még pár tucat társatok okos fölbátorításában. Személyiségük egy példa- és ingerszegény környezetben, egy elaljaso- dott világban talppont és delejtű volt. Mert azt még nem tudtad: merre?, csak a bizonyosság vált egyre sürgetőbbé: innen el. Csak ezt, csak így ne, amit és ahogyan falud polgárai egyszeri létükként megélni kénytelenek. * * * ... A falun ujjnyi patak folyik át, a Kígyós. Földrajzi nevén Kígyós-főcsatorna. Délen, már Jugoszláviában, néhány szélesebb medren át a Dunába ömlik. „Isten tudja, jut-e belőle valami is az óceánba . .. ?” (Pécsi Györgyi) * * * „Bácsalmás nagyközség. Bács-Bodrog vármegyében, a bácsalmási járás székhelye, az új dombóvár-csikériai vasútvonal mellett. Királyi közjegyzőség; takarékpénztárak; hitel- szövetkezet; gőzmalom. A községet már 1432-ben említik az oklevelek, a török hódoltság idején elpusztult; a XVIII. század végi telepítések idején népesedett be magyarokkal, németekkel, bunyevácokkal. (1930) 13 045 lakos.” (Új Idők Lexikona, 3. kötet; Budapest, 1936.) „Bácsalmás: önálló tanácsú község, Bács-Kiskun megye, a bácsalmási járás székhelye. Lakosság: 13 800. A magyar Bácska központja a bácskai löszvidéken. Fejlett szántóföldi termelés: gabona, kukorica, cukorrépa, takarmány, rostkender. Szőlő- és bortermelés. Sertéshizlalás. Állami gazdaság, gépállomás, téglagyár. — A török hódoltság idején elpusztult, a 18. század végi telepítések idején népesedett be újra.” (Új Magyar Lexikon, 1. kötet; Budapest, 1960.) Bácsalmás — hajdani mezővárosi „rangját” visszanyervén — 1986 óta város. Valójában azonban falu maradt, s földrajzi, politikai helyzetéből fakadóan nem is tud változtatni provinciális helyzetén soha. Lakossága 8 600 fő. 15 százaléka német-, 13 százaléka dél- szlávnak vallja magát. A cigányokról s a kisebb népességekről nem szól a statisztika. * * * Nőttetek, mint a fű a sziken. A gyereket senki nem kéri számon a családtól. Neveltek hát titeket is képességeik s lehetőségeik szerint anyád-apád. Dunyhával takaróztatok éjszaka, ti dunna névvel illettétek ezt a tollal tömött, puha takarót. Alattatok szalmazsák. A szalmát nyaranta fölrázták, elegyengették. Újratöltésére nem emlékszel. A szülők csapolással összeillesztett fejtámlás faágyban háltak. Nyikordult 72
