Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Iszlai Zoltán: Pokoltornác
Borikám, midőn — első sikertelen kórházi kivizsgálása után — hazajött, de gyöngélke- dése miatt már nem tudott dolgozni sem fő-, sem pedig maga választotta mellékállásában, néha maga próbálkozott azzal, hogy földerítse rejtélyes betegsége természetét. Egy papíron, melynek egyik oldalán annak a szepességi körútnak programja látható, amit kénytelenek voltunk lemondani a betegsége jelentkezése miatt, nyolc hónap múltán megtaláltam sebtében odavetett ceruzajegyzését. Ott áll az a — ma már megmosolyogtató — reményeinket s félelmeinket egyaránt tükröző két szó az ő ceruzájából, hogy Korányi; trópusi? Magyarázatul erről annyit: a rákbetegségre ugyan gyanakvó, de annak nyomát a szervezetében — balogul — meg nem találó, egzaktság helyett képzelgő orvosok, akkor kezdtek belebocsátkozni fantasztikus föltételezéseikbe. Kiötlötték, hogy mivel az előző években (mikor még mindketten élve éltünk, voltak valódi éveink), tehát azokban a kurta években Észak-Afrikában, illetőleg a legdélebbik Európában jártunk, csinálhattunk egészségünkre károsat. Akár akartuk, akár nem, ihattuk (s beismerem: kénytelenségből meg fogmosásból a szánkba is vettük, bár lenyelni nem nyeltük le) az ott elterülő országok (csapból) folyó vizeit. Minekutána ergo az sem volt kizárható, hogy azóta Borika kifejleszthetett magában valamily tenyészetet, baktériumtelepet és a többi. Ettől, mint utólag bebizonyosodott (hogy hol? nos a boncolásnál!), a légből, helyesebbül vízből kapott föltételezéstől vezettetve tételezték föl a már fölidézett orvosok, hogy benne, vagyis a szervezetében talán „trópusi” vagy ilyesmi lehet. A következő ceruzajegyzésként szereplő meleg széklet-bői végeztek is, vagy talán csak el szerették volna végeztetni ezeket a ki- vagy lezáró vizsgálatokat. Mi ketten (Bori és én) egymás meleg székletének tartalmában nem voltunk érdekeltek. Arról azonban tanúbizonyságot adhatok, hogy a fővizsgálat-rendszert végző, kitünően műszerezett kórház főorvosai, alorvosai és orvosai tanácstalanságukban kiadták alvállalkozásba Boriskát, mint szakipari munkadarabot. Közben — nélküle — makacsul tovább folytatták, ott a maguk helyén a végeredményben szörnyű summázatot, ám átmenetileg negatív pozitívumot hozó vizsgálataikat. Mire (egyelőre még otthonról szállítandó) munkadarabként kezdett funkcionálni, Borika addigra borzasztóan megalázott állapotba került. Folytatólagosan képződtek benne, hm, levegőbuborékok. Robbanásszerűen hagyták el szájüregét. A szokásos böfögésnél messze kellemetlenebb hatást tettek környezetére. Aki ennek az állapotnak néhány soros pontos leírását olvasásom közben gusztustalannak tartja, mert véli, hogy szépirodalomban ily sokkoló eszközöket nem lehet használni, attól ezennel bocsánatot kérek. Egyúttal könyörgök a nem létező istennek, hogy mihamarabb ugyanazt állja ki együttérzése képtelenségéért, részvétlenségéért, amit Borikámra mért a sorsa. Letiport helyzetében sem hagyta el magát. Hogy családjának ne legyen terhére, az ő keresményéből tágassá lett lakásunk legeldugottabb zugában, a személyzetiben készülődött, levegőbuborékoktól fulladozva az autózásra. Világéletében kedvelte a szép pulóvereket. A kórházban lefolytatandó vizsgálathoz kékesszürkét választott. Nyakába — kérésemre — visszatette azt a vékony aranyláncát, amelyet lánykorában a kettőnk összespórolt ösztöndíjából s egy véletlenül nyerőnek bizonyuló otthoni békekölcsön-kötvény szüleitől neki juttatott ötven százalékából vettünk. Az a kis zöld zománcú négylevelű lóhere, amelyet a nyolcvanas évek elején elveszített és amulettnek tekintett, már nem védhette a nyakát az — mint sajnos nem sokkal később kiderült — afelől támadó fertelemtől. Szoknyái közül az addig legszűkebb, olcsó angol szoknyát vette fel. Meg kell mondanom, rájött. De még nem lötyögött rajta. Mint ahogy az erre a betegségre állítólag jellemző rapid fogyást sem vettem észre finomvágású kislányarcán hivatalos haláláig, amely, mint előlegeztem, csaknem egy hónappal az én máig húzódó halálozgatásom (értsd: halva-éldegélésem) után bekövetkezett. 56
