Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalom Nyugaton
megjelenő Katolikus Szemle, a Méray Tibor szerkesztette párizsi Irodalmi Újság és Mózsi Ferenc folyóirata: a chicagói Szivárvány gondozza az emigrációs irodalmat. Az ugyancsak párizsi Magyar Fűzettknek, a Bécsi Naplónak, a Münchenben megjelenő Nemzetőrnek és az Amerikai Magyar Baráti Közösség Itt-Ott cimű folyóiratának inkább tudományos, publicisztikai, illetve mozgalmi jelentősége van. Párizsban jelenik meg a Magyar Műhely című avantgarde folyóirat, szerkesztői Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor, a kísérletező, vizuális irodalom hívei. A müncheni Motolla a fiatal értelmiség törekvéseit képviseli. A könyvkiadók sorában a müncheni Aurora és Herp kiadókat, a Bernben működő Európa Protestáns Szabadegyetemet, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört, a washingtoni Occidental Presst, Püski Sándor New York-i Corvin kiadóját és Mózsi Ferenc chicagói Framo kiadóját kell említenünk. A Magyar Műhely, a londoni Szepesi Csombor Kör és a hollandiai Mikes Kelemen Kör ugyancsak értékes könyveket ad közre. A nyugati magyar irodalom számos kiváló alkotó egyéniséget mutat. Márai Sándor regényei és naplói, Cs. Szabó László elbeszélései és esszéi, Faludy György, Tűz Tamás és Fáy Ferenc versei, Domahidy András, Domahidy Miklós, Dénes Tibor és Monoszlóy Dezső prózai művei, valamint Határ Győző hatalmas életműve, amelyben egyforma szerepet kap a költészet, az elbeszélő próza, a drámai játék és a filozófiai esszé, nos, mindez az egyetemes magyar irodalmi kultúrát gazdagítja. A nyugati magyar irodalom nagy erőssége az értekező próza, mindenekelőtt Borbándi Gyula, Fáy Attila, Ferdinandy Mihály, Gombos Gyula, Gosztonyi Péter, Hanák Tibor, Illyés Elemér, Kende Péter és Szabó Ferenc történelmi, irodalom-történeti és filozófiai munkáira gondolok. A fiatalabb írónemzedéket is értékes írások képviselik. Bakucz József, Baránszky László, Horváth Elemér, Kemenes-Géfin László, Vitéz György, Major-Zala Lajos, Gömöri György, Készéi István, Thinsz Géza vagy Simándi Agnes költeményeire, Kabdebó Tamás, Karátson Endre, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás elbeszéléseire, Albert Pál, Czigány Lóránt és Perneczky Géza tanulmányaira, illetve a Magyar Műhely három említett szerkesztőjének „vizuális” költői munkásságára ma már hazai irodalmunk is figyel. A nyugati magyar irodalom az elmúlt évtizedben vált ismertebbé nálunk. A részleges befogadásban kétségtelenül szerepe van annak, hogy megszűnőben vannak azok a politikai jellegű elfogultságok, amelyek az emigrációs irodalom igazi befogadását mindeddig lehetetlenné tették, és ma már általánosan elfogadott az a nézet, amely szerint a nyugati magyar irodalom értékes alkotásainak természetes helye a hazai irodalmi kultúrában van. Következésképp számos nyugati magyar író találta meg szellemi helyét idehaza. Cs. Szabó László élete végén többször is hazalátogatott, a sárospataki temetőben lelte meg végső nyugvóhelyét, és a pataki református nagykönyvtár gondjára bízta nagyszerű könyvgyűjteményét (kéziratait, leveleit pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi.) Eddig nyolc könyve jelent meg itthon. Mások is értékes művekkel vannak jelen a hazai könyvkiadásban, így a régebben igen mépszerű Zilahy Lajos, az utirajzíró Kutasi Kovács Lajos, a már korábban Dél-Amerikában letelepedett Lénárt Sándor, valamint az egyik legnagyobb magyar nyelvművész: a Londonban élő Határ Győző, Faludy György, Domahidy András, Gombos Gyula, Szélpál Árpád, Tűz Tamás, Thinsz Géza, Dedinszky Erika és Ferdinandy György ugyancsak jelen van a hazai könyvkiadásban. A befogadás fontos gesztusa volt az 1981-ben megjelent Vándorének című költői, és az 1987-ben közre adott Két dióhéj című antológia, s már készülőben van a nyugati magyar esszéírók antológiája is. A nyugati magyar írástudók kettős helyzetben élnek és dolgoznak; tapasztalataikat az idegen nyelvű közegben szerzik, írói személyiségük a befogadó társadalom kultúrájának hatására alakul, a tapasztalatokról és kulturális hatásokról azonban magyar íróként adnak számot. Az anyanyelvi környezetből történt elszakadás mindenesetre számos nehezen megoldható kérdést jelent. A nyugati világban élő magyar költők és írók meglehetősen izolált személyes világban alakitották ki magyar alkotói „én”-jüket, a személyiség mélyebb rétegeiben zajló drámákat vetítik írásaikba, a személyiség integritásának védelmét, teljesebb kibontakozásának lehetőségét keresik a költészetben és az irodalomban. Mindezt elmondhatjuk Tűz Tamás, Thinsz Géza és Simándi Ágnes e számban olvasható verseiről 53