Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalom Nyugaton

Pomogáts Béla Magyar irodalom Nyugaton ^ -M. nyugati magyar irodalom történelmi kataklizmák eredményeként született. A má­sodik világháborút követő évtizedekben — közvetlenül a háború után, a „koalíciós kor­szak” alkonyán vagy az 1956-os forradalom leverése után számos magyar író kezdte el vagy kezdte újra írói pályáját a nyugati világban. Irodalmi csoportosulások, folyóiratok és könyvkiadók léptek színre, igen tagolt, szüntelenül alakuló és eredményekben is gazdag irodalmi élet született. Ennek az irodalomnak lényeges jegye, hogy a „diaszpóra” nehéz körülményei között működik, s ezek a körülmények csak igen nagy áldozatok árán teszik lehetővé az állandó intézmények kifejlődését. Szinte állandóan alakultak ilyen lapok és folyóiratok — egy könyvészeti felmérés közel ezer nyugati magyar sajtótermékről tud —, de csak kevés tudta tevékenységét állandósítani. Az irodalmi folyóiratok és könyvkia­dók igen nagy többsége gyorsan elvérzett az emigráció mostoha viszonyai között. Már csak ezért is igen nagy jelentősége van annak, hogy a nyugati magyar irodalom legjobb értékei Magyarországon találjanak megjelenési lehetőséget — és olvasót. Az emigráció irodalma a legkevésbé sem alkot egységes, homogén tömböt, politikai színképe igen nagy változatosságot mutat. Képviselői között megtalálhatók a két világhá­ború közötti irodalmi konzervativizmus hívei, a Nyugat mozgalmának egykori tagjai, a „harmadik út” politikáját hirdető népi írók, a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, sőt az egykori kommunisták, mint ahogy természetesen annak is különleges szerepe és jelentő­sége van, hogy ki mikor — 1945-ben, 1948-ban vagy 1956-ban — hagyta el az országot. Emellett számtalan olyan magatartásváltozat tapasztalható, amely meghatározza a nyugati világban élő magyar író és a szülőhaza viszonyát: akadnak jelentékeny írók, például Márai Sándor, aki élete végéig távol tartotta magát a hazai nyilvánosságtól, s akadnak olyanok, például Cs. Szabó László vagy Határ Győző, akik helyet találtak az itthoni szellemi életben, legalább műveikkel, amelyek természetesen a magyar nemzeti irodalom elidege­níthetetlen értékei. Kétségtelen, hogy az utóbbi másfél évtizedben — az Anyanyelvi Konferenciák keretei között kialakult párbeszéd hatására, valamint a hazai és a nyugati magyar irodalmi élet szervesebb kapcsolatainak következményeként — azok váltak a nyugat-európai és tengerentúli magyar szellemi élet hangadóivá, akik a kölcsönös megér­tés, az együttműködés fontosságát hirdetik. Még akkor is, ha máskülönben erős bizalmat­lansággal és bírálattal szólnak a magyarországi politikai berendezkedésről s ennek követ­kezményeiről, minthogy ez a bírálat ma már nagyjából megegyezik azzal a kritikával, amelyet a hazai szellemi élet és független politikai gondolkodás képvisel. Különösen az emigráns irodalom „derékhada”, az úgynevezett ötvenhatos nemzedék kész arra, hogy párbeszédet folytasson a hazai kulturális élettel és részt vállaljon azokban a szellemi küzdelmekben, amelyek a magyar társadalom demokratizálásáért vagy a szomszédos or­szágokban élő magyar kisebbségek védelmében folynak. Az emigráció több mint négyévtizedes története során igen sok újság, folyóirat, könyv­kiadó és irodalmi társaság alakult, ezek nagyrésze időközben megszűnt. A jelenben a nyugati magyar szellemi élet legnagyobb tekintélyű fóruma a Borbándi Gyula és Molnár József szerkesztésében Münchenben megjelenő Uj Látóhatár című folyóirat, amely egy­aránt nyilvánosságot ad a népi mozgalom eszméin nevelkedő, és a polgári liberális eszmé­nyeket követő írástudók műveinek. Mellette a Rómában Békés Gellért szerkesztésében 52

Next

/
Thumbnails
Contents